<p>SS-csapatok által elfogott zsidó ellenállók a varsói gettólázadás során. Varsó, Lengyelország, 1943. április 19–május 16.</p>

Zsidó ellenállás

A nácik által támogatott üldözések és tömeges gyilkosságok a megszállás alatt álló európai területeken, sőt a Harmadik Birodalomban is ellenállást váltott ki a németekkel szemben. Bár a nácik első számú áldozatai a zsidók voltak, ők maguk is – egyénileg és kollektívan is – szembeszálltak a náci elnyomással.

Ennek legerőteljesebb formája civil zsidók szervezett fegyveres felkelése volt a németek által megszállt európai területeken, amelyre Lengyelország és a Szovjetunió mintegy 100 gettójában került sor. 1943 április-májusában a varsói gettóban élő zsidók fegyveres lázadást robbantottak ki, miután pletykák kezdtek terjengeni arról, hogy a gettóban maradtakat a treblinkai haláltáborba szállítják. Amint a német védőosztag és a rendőri egységek beléptek a gettóba, a Zsidó Harci Szervezet (Zydowska Organizacja Bojowa; ZOB) és más zsidó csoportok Molotov-koktélokkal, kézigránátokkal és néhány kézi lőfegyverrel támadtak a német tankokra. Bár a vad ellenállástól megdöbbent németek pár napon belül véget vetettek jelentősebb harcoknak, az óriási túlerővel rendelkező német erőknek közel egy hónapjába telt, hogy teljesen helyreállítsák a rendet a gettóban, és szinte az összes fennmaradó lakost deportálták. A varsói gettóban történt felkelés után egyéni zsidó ellenállók hónapokig bujkáltak a gettó romjai között, ahol az SS és rendőrség egységei járőröztek a németek elleni támadások megelőzése érdekében.

Ugyanebben az évben számos más helyen is fellázadtak a gettókban élők a németek ellen, többek között Vilnius és Bialystok városában is. A gettókban harcolók sokan annak tudatában fogtak fegyvert, hogy a gettó lakóinak nagy részét már deportálták a haláltáborokba, és hogy az ellenállásuk semmiképp sem tudja megmenteni azokat a megmaradt zsidókat, akik nem tudnak harcolni. Mégis harcoltak a zsidók becsületéért, és hogy megbosszulják a rengeteg zsidó lemészárlását.

Fiatal zsidók ezrei álltak ellen, és a gettókból az erdőkbe menekültek, ahol szovjet partizánegységekhez csatlakoztak, vagy különálló partizánegységeket alakítottak a német megszállók támadására. A zsidó tanácsok (Judenrat) számos tagja együttműködött a németekkel a kényszer hatására, amíg nem deportálták őket magukat is, de voltak, akik ellenszegültek – ilyen volt Moshe Jaffe, a minszki zsidó tanács elnöke, aki 1942 júliusában megtagadta a németek parancsát, hogy adjon át nekik zsidókat deportálásra.

A zsidó foglyok három haláltáborban is fellázadtak az őrök ellen. Treblinkában 1943 augusztusában, Sobiborban pedig 1943 októberében támadták meg lopott fegyverekkel az SS személyzetét és a Trawnikiben kiképzett kiegészítő őrséget. A németek és segédcsapataik a résztvevők többségét megölték a felkelés során vagy később, miután elfogták a szökevényeket. Mégis több tucat fogoly elkerülte az üldözőit, és túlélte a háborút. 1944 októberében a zsidó különleges egység (Sonderkommando) tagjai Auschwitz-Birkenauban fellázadtak az SS-őrök ellen. A harcokban közel 250-en vesztették életüket, a lázadás leverése után pedig további 200-at lőttek agyon az SS őrei. Napokkal később az SS öt nőt, köztük négy zsidót azonosított, akik egy krematórium felrobbantásához juttattak robbanószereket a Sonderkommando tagjainak. Mind az öt nőt kivégezték.

Több megszállt vagy a németekkel szövetséges országban a zsidó ellenállás segítségnyújtásban és mentésben öltött formát: 1944-ben a palesztinai zsidó hatóságok titokban ejtőernyősöket küldtek Magyarországra és Szlovákiába – többek közt Szenes Hannát – hogy bármilyen lehetséges módon segítsék a bujkáló zsidókat. Franciaországban titkos zsidó szervezetek alakítottak különböző ellenállási csoportokat, mint például az Armée Juive (Zsidó Hadsereg), amely Dél-Franciaországban tevékenykedett. Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Jugoszláviában, Görögországban és Szlovákiában rengeteg zsidó küzdött együtt a nemzeti ellenállási mozgalmakkal.

A gettók és a táborok zsidó lakói a szellemi ellenállás számos formájával is válaszoltak a náci elnyomásra. Tudatosan igyekeztek megőrizni népük történetét és közösségi életét a nácik erőfeszítései ellenére, akik megpróbálták kitörölni a zsidókat az emberiség emlékezetéből. Ide tartozott például a zsidó kulturális intézmények létrehozása, a zsidó ünnepek és szertartások megtartása, a gyermekek titkos oktatása, a földalatti újságok kiadása, valamint dokumentumok gyűjtése és elrejtése. A Varsóban található Oneg Shabbat archívum például a varsói gettóban élők történetét örökíti meg a gettó 1943-as lerombolása ellenére.

További ajánlott irodalom

Ainsztein, Reuben. Jewish Resistance in Nazi-occupied Eastern Europe: With a Historial Survey of the Jew as Fighter and Soldier in the Diaspora. New York: Barnes & Noble Books, 1974.

Glass, James M. Jewish Resistance during the Holocaust: Moral Uses of Violence and Will. Houndmills, Basingstoke, Hampshire: Palgrave Macmillan, 2004.

Grubsztein, Meir (szerk.) Jewish Resistance during the Holocaust: Proceedings of the Conference on Manifestations of Jewish Resistance, Jerusalem, April 7-11, 1968. Jeruzsálem: Yad Vashem, 1971.

Gutman, Izrael. The Jews of Warsaw, 1939-1943: Ghetto, Underground, Revolt. Bloomington: Indiana University Press, 1982.

Krakowski, Shmuel. The War of the Doomed: Jewish Armed Resistance in Poland, 1942-1944. New York: Holmes and Meier, 1984.

Rudavsky, Joseph. To Live With Hope, To Die With Dignity: Spiritual Resistance in the Ghettos and Camps. Northvale, NJ: Jason Aronson, 1997.

Tec, Nechama. Defiance: The Bielski Partisans. New York: Oxford University Press, 1993.

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.