A sobibóri felkelés
A mérhetetlenül nehéz körülmények ellenére a zsidó foglyok ellenállást és felkelést szerveztek több náci lágerben. 1943. október 14-én Sobibórban a foglyok megölték a tábor SS-személyzetének tizenegy tagját, köztük a tábor parancsnokhelyettesét, Johann Niemannt. Bár közel háromszázan megszöktek, átszakítva a szögesdrótot és áthatolva a tábort körülvevő aknamezőn, csak körülbelül ötvenen élték túl a háborút.
Sobibór egyike volt azoknak a megsemmisítő központoknak, amelyeket a náci Németország azzal a kizárólagos céllal hozott létre, hogy ott zsidókat gyilkoljanak meg. A német SS- és rendőri hatóságok 1942 tavaszán építették a tábort. Ez volt a Reinhard-hadművelet keretében létrehozott második megsemmisítő központ; a hadművelet megvalósításáért a lublini kerület rendőri és SS-vezetője volt felelős, a cél pedig a lengyel főkormányzóság (Generalgouvernement) zsidóságának megsemmisítése volt.
A felkelés megtervezése
1943 nyarán a sobibóri megsemmisítő központban csökkenni kezdett a gázkamrákba küldött áldozatok száma. Ennek hatására a kényszermunkát végző sobibóri foglyok körében elterjedt, hogy a megsemmisítő központot hamarosan megszüntetik, és minden foglyot megölnek. Lengyel zsidók egy csoportja Leon Feldhandler vezetésével titkos bizottságot hozott létre a szökés megtervezésére. A foglyok azonban nem rendelkeztek katonai tapasztalattal, és nem haladtak az előkészületekkel.
Amikor szeptemberben megérkezett a táborba a Vörös Hadsereg zsidó hadifoglyainak egy csoportja egy minszki transzporttal, a bizottság hozzájuk fordult tanácsért. Alekszandr Pecserszkij hadnagy három héten belül részletes tervet dolgozott ki: először is, a szovjet hadifoglyok titokban megölnek néhány SS-tisztviselőt, elveszik a fegyvereiket és egyenruháikat. Ezután, amikor a mintegy hatszáz fogoly összegyűlik az esti névsorolvasásra, a tábor személyzetének álcázott hadifoglyok megölik a kapunál és a tornyokban lévő őröket, és menekülésre biztatják a foglyokat. A lázadást egy olyan napra tűzték ki, amikor Sobibór parancsnoka és több vezető tisztje távol volt.
A felkelés
A felkelés 1943. október 14-én délután 4 óra körül kezdődött. Az I-es számú táborban a foglyok a parancsnokhelyettest, Johann Niemannt a szabóműhelybe csalták azzal az indokkal, hogy öltönyt szabnak neki. Ezután fejszével megölték. A II-es táborban a foglyok az áldozatok holmijának raktárába csalták Josef Wulf SS-tiszthelyettest, hogy felpróbáljon egy kabátot, és őt is megölték egy fejszével. A következő körülbelül egy órában további kilenc SS-őrrel végeztek hasonló módon.
Amikor azonban a foglyok névsorolvasásra gyülekeztek, a tábor megmaradt személyzete gyanút fogott, és tüzet nyitott a foglyokra. Miközben a tábori ellenállás fegyverhez jutott tagjai viszonozták a tüzet, több mint háromszáz fogoly elmenekült a táborból.
Sok foglyot lelőttek szökés közben, számosan közülük pedig meghaltak a tábor körüli aknamezőkön. További legalább száz embert elfogtak és megöltek az SS, a rendőrség és a német hadsereg egységei a felkelést követő napokban folytatott nagyszabású hajtóvadászat során. A nagyjából talán kétszáz szökevény közül, akiket nem fogtak el azonnal, csak körülbelül ötvenen élték túl a háborút; sokszor a helyi lakosság segített nekik, vagy partizáncsoportokhoz csatlakoztak. Ugyanakkor sok szökevényt feladtak a németeknek, vagy maguk a lengyel civilek, illetve partizánok ölték meg őket.
A foglyok a tervezett szökés során Sobibór SS-személyzetének tizenegy tagját ölték meg. Két vagy több nem német kisegítő SS-őr is meghalt, akik rosszkor voltak rossz helyen. A Sobibórban maradt összes foglyot – akik közül néhányan egész éjjel harcoltak fegyverekkel és fejszékkel –, a következő nap végére, október 15-ére lelőtték.
Nem sokkal később az SS egy csoport zsidó foglyot hozott Treblinkából, hogy felszámolják a tömeges gyilkosságokhoz használt létesítményeket, és eltüntessék Sobibór valódi rendeltetésének nyomait. 1943 novemberének végén ezeket a zsidó foglyokat is lemészárolták.