Soldiers swear an oath of loyalty to Hitler

A hadsereg szerepe

A zsidók és más csoportok üldözése nem Hitler és más náci fanatikusok intézkedéseinek eredménye. A náci vezetőknek szükségük volt a különböző területeken dolgozó szakemberek aktív segítségére és együttműködésére, akik sok esetben nem voltak meggyőződéses nácik. A hadsereg meghatározó szerepet játszott a náci hatalom megszilárdításában, valamint a zsidók és más csoportok üldözésében és tömeges meggyilkolásában.

A katonai vezetők 1933-ban Adolf Hitlert többnyire radikális és feltörekvő politikusnak tekintették. Más konzervatívokhoz hasonlóan ők is úgy vélték, hogy az egykori őrvezetőt meg tudják majd szelídíteni, hogy politikai céljaikat szolgálja. A hadsereg és a nácik bizonyos kérdésekben közös politikai alapokon álltak – többek között a nacionalizmus és az antikommunizmus tekintetében, továbbá abban a vágyban, hogy megerősítsék a katonaságot, és Németországot ismét világhatalommá tegyék. A Hitler által a katonai vezetőknek nyújtott, az érdekeiket szolgáló biztosítékok révén a vezetők semlegesek maradtak, miközben a nácik megfélemlítést és erőszakot alkalmaztak a politikai ellenzék elnyomására és hatalmuk megszilárdítására. A katonák a többi köztisztviselőhöz hasonlóan feltétel nélküli engedelmességet esküdtek a Führernek. A hadsereg vezetői üdvözölték, hogy a rezsim 1935-ben a versailles-i szerződést megsértve visszaállította a sorkatonai szolgálatot.

Column of Soviet prisoners of war from the Ukrainian front.

Szovjet hadifoglyok menetoszlopa az ukrán frontról. Harkov, Szovjetunió, 1942. június 18.

Forrás:
  • La Documentation Francaise

A hadseregtől nem állt távol a náci rezsim rasszizmusa és faji törvényei. 1935-ben a vezetők megfosztották a zsidó tiszteket a rangjuktól, és elbocsátották azokat, akik szolgálatban álltak. A háború alatt a német hadsereg egyre nagyobb méretűvé és politikailag egyre szélsőségesebbé vált. Irányultsága tükrözte a mindent átható propagandát és ideológiát, amely azonosította a zsidókat a kommunista bolsevizmus fenyegetésével. A német fegyveres erők egységei logisztikai támogatást nyújtottak a zsidók, romák és mások meggyilkolásában, és esetenként részt is vettek benne. A hadsereg igénybe vette a zsidók kényszermunkáját. Emellett a német hadsereg osztozik a felelősségben az őrizetében lévő csaknem hárommillió szovjet hadifogoly haláláért, amely a szándékoltan kegyetlen bánásmód és a kivégzések eredménye volt.

Néhány katonatiszt részt vett a Hitler elleni sikertelen merényletkísérletekben. Ezek közül leginkább említésre méltó az 1944. július 20-i hősies akció, melyet a hazafias vágy motivált, hogy megmentsék Németországot a vesztes háború folytatása révén bekövetkező totális katasztrófától. Az akció nem a zsidók elleni bűncselekmények megállítására irányult, és nem a bűncselekmények elleni tiltakozás motiválta.

A háború után az a mítosz alakult ki, hogy a hadsereg nem vett részt tömeggyilkosságokban és népirtásban.

Thank you for supporting our work

We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.

Fogalomtár