A német rendőrség szerepe
A zsidók és más csoportok üldözése nem Hitler és más náci fanatikusok intézkedéseinek eredménye. A náci vezetőknek szükségük volt a különböző területeken dolgozó szakemberek aktív segítségére és együttműködésére, akik sok esetben nem voltak meggyőződéses nácik. A német rendőrök meghatározó szerepet játszottak a náci hatalom megszilárdításában, valamint a zsidók és más csoportok üldözésében és tömeges meggyilkolásában.
A legfontosabb tények
-
1
Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése előtt minden német tartománynak saját rendőrsége volt.
-
2
1936-ban az SS-vezetője, Heinrich Himmler irányításával Németország-szerte központosították a rendőri erőket, melyeket aztán az állam a faji, politikai, társadalmi csoportok üldözésének eszközeként használt.
-
3
A második világháború során a német megszálló erők részeként a rendőrség is számos bűncselekményt követett el országhatáron belül és kívül egyaránt.
Az 1933-as náci hatalomátvétel előtt Németországban nem volt országos szintű rendőrség. A weimari köztársaság (1918–1933) idején minden német tartománynak saját rendőrsége volt. Egyenruhás osztagok, politikai rendőrség és nyomozók tartoztak a kötelékébe. Bár a weimari köztársaság különböző tartományaiban és régióiban a rendőröknek hasonló feladataik és felelősségi köreik voltak, a helyi közegre és a munkakörükre jellemző feladatokat is végeztek. Berlinben egyenruhás rendőrnek lenni például egészen mást jelentett, mint vidéken.
A rendőrök nácizmushoz való hozzáállása az 1920-as és korai '30-as évek eseményeinek hatására jelentősen változott. A nácik ebben az időszakban politikai erőszakkal akarták aláásni a kormány stabilitását. Célpontjaik azok voltak, akiket ellenségnek tekintettek, különösen a kommunisták és a zsidók. A randalírozó és erőszakoskodó nácik szándékosan megzavarták a közrendet. Verekedést szítottak az ugyancsak rendbontó kommunistákkal és más politikai ellenfelekkel, megtámadták a zsidó járókelőket, megrongálták a zsidó tulajdonban lévőnek tartott üzleteket, és néha a rendőrséggel is összecsaptak. A német rendőri erők nehezen tudtak reagálni erre a politikai zavargásra. Egyensúlyt kellett teremteniük saját politikai irányultságuk, a weimari köztársaság által hirdetett szabadságjogok (beleértve a szólásszabadságot és a gyülekezési szabadságot) és a közrend őrzőiként betöltött szerepük között.
Egyes náci ígéretek vonzóak voltak a német rendőrök számára. Sok német, köztük néhány rendőr, nem kedvelte a parlamentáris demokráciát és a weimari köztársaságot. Egyesek a tekintélyelvűséghez való visszatérést tartották kívánatosnak, ami a rendőri hatalom kiterjesztését, egy erős központosított államot és a többpárti politika megszűnését jelentette. A náci párt épp ezt ígérte, sőt, még tovább is ment ennél. Miközben szándékosan erőszakot és káoszt szítottak, azt hirdették, hogy rendet és fegyelmet fognak teremteni a német utcákon.
Miután Adolf Hitlert 1933. január 30-án kinevezték kancellárrá, a nácik igyekeztek átvenni az ellenőrzést Németország különböző rendőri szervei felett. Végül ez sikerült is nekik. 1936-ban Hitler az SS vezetőjét, Heinrich Himmlert nevezte ki német rendőrség vezetőjévé (Chef der deutschen Polizei), aki központosította a rendőrséget. Himmler azt tűzte ki célul, hogy az SS-t és a rendőrséget egyetlen, különböző részlegekből álló intézménybe olvassza be. Az új törvények és rendeletek lehetővé tették a rendőrség számára, hogy büntetlenül letartóztassák, bebörtönözzék és megkínozzák az ellenségnek tekintett embereket. 1933-ban a rendőrség ezeket az új hatásköröket elsősorban a politikai ellenfelek, különösen a szociáldemokraták és a kommunisták ellen használta fel. Később a rendőrség a bűnözéssel és a politikai ellenzékkel szemben egy új, a náci ideológiával átitatott megközelítést alkalmazott. Akár megelőző jelleggel is letartóztathatták és koncentrációs táborokba zárathatták a potenciális ellenségeket és bűnözőket, a bíróság felügyelete nélkül.
A rend fenntartásán, a politikai ellenfelek letartóztatásán és a bűncselekmények felderítésén túl a rendőrség a faji üldözés eszközévé is vált. A Gestapo nyomozást végzett a „fajgyalázás” és a zsidóellenes törvények megsértésének eseteiben. Az 1930-as években a rendfenntartási rendőrség (Ordnungspolizei) gyakran szemet hunyt a náci erőszak és vandalizmus felett, különösen, ha az a kormány vagy a párt által támogatott akció volt. Ilyen volt például a Kristályéjszaka.
A második világháború idején a német rendőrség egyre szélsőségesebb akciókban vett részt. Bevetettek német rendőri egységeket a katonaság mellett – feladatuk jellemzően a megszállt területeken a frontvonalak mögötti biztonság fenntartása volt. A német rendőri erők számos bűncselekményt követtek el belföldön és külföldön egyaránt. Rendőrök őrizték a zsidókat és romákat a deportálások során, letartóztatták és megkínozták a politikai és faji „ellenségeket”, és keményen megbüntettek minden náciellenes megmozdulást. A rendőri egységek – köztük az Einsatzgruppék és az Ordnungspolizei zászlóaljai – gettókat őriztek, előmozdították a deportálásokat, üldözték Németország ellenségeit, leverték az ellenállási mozgalmakat, és tömeges kivégzéseket hajtottak végre sortűz által zsidók és más csoportok ellen.