Ben Romániában, Erdélyben született egy kis faluban a Kárpátok között. Még csecsemőkorában a családja az Egyesült Államokba költözött. Ben a Harvardra járt, ahol büntetőjogot tanult. Ben a 1943-ban szerzett diplomát a Harvard jogi karán. Belépett az Egyesült Államok légvédelmi tüzérségi zászlóaljába, amely Nyugat-Európa szövetséges inváziójára készült. A II. világháború európai lezárása után Bent áthelyezték az Egyesült Államok hadseregének háborús bűnöket vizsgáló ágához. Azzal bízták meg, hogy bizonyítékokat gyűjtsön, és kerítse kézre az állítólagos náci háborús bűnösöket. Végül ő lett a későbbi nürnbergi perekben az Einsatzgruppen tagjai ellen indított eljárások főügyésze.
A vizsgálatok általában úgy kezdődtek, hogy kaptunk egy jelentést, például amerikai repülősökről vagy ejtőernyősökről, akik lezuhantak, és a helyiek megölték őket. Az ilyen jelentéseket informátoroktól vagy a terepen tartózkodó személyektől kaptuk, és a katonai hírszerzésen keresztül érkeztek a háborús bűnökkel foglalkozó egységhez. Ilyenkor beültem egy terepjáróba, és elindultam a helyszínre, sokszor egyedül mentem vagy épp volt velem valaki, aki vezetett. Megérkeztem a helyszínre, és odamentem a legközelebbi hatósági személyhez, például a polgármesterhez vagy egy rendőrtiszthez, és azt mondtam: „Bejelentést kaptunk, hogy itt háborús bűnöket követtek el, mit tud erről?” Persze mindig azt válaszolták, hogy semmit. „Üljön le, és egy eskü alatt tett írásbeli vallomásban írjon le mindent, amit tud, és ha hazudik, akkor lelőjük. Ezenkívül tartóztasson le mindenkit 500 méteres körzetben, hozza ide őket, és írasson velük is vallomást. Magyarázza el nekik…” Kerestem valakit, aki beszélte a nyelvet, mert én később persze megtanultam németül, de akkoriban még elég gyengén beszéltem. Inkább jiddis szavakat használtam, de sikerült megértetnem magam. Azt mondtam, „Keressen valakit, aki tud angolul és németül, és maga lesz a tolmács. Magyarázza el nekik…” Ezután letartóztattak olyan 50 vagy 75 embert, „és kérje meg őket, hogy írják le pontosan, mi történt. Aki hazudik, azt lelőjük.” Vigyázzban álltak, reszkettek, leültek és írtak. Külön-külön, tudja, egymástól távolabb ültettük le őket. Ezután összegyűjtöttem a vallomásokat, és azt mondtam, „És most olvassák fel nekem ezeket.” Így is tettek, és ha az ember elolvas 75 vallomást, akkor ebből 40 általában ugyanazt állítja. Mások azt mondták, hogy nem voltak ott, nem hallottak semmit, éppen tehenet fejtek stb. De 40 vallomásból megtudtuk, mi is történt valójában. Így leírhattam, hogy ezen és azon a napon lelőttek egy szövetséges repülőt, két amerikai repülőst elfogtak, a város közepére vitték őket, és a helyiek megverték őket. Vagy a Gestapo főhadiszállására vitté őket, ez is előfordult, sok ilyen eset volt, és elmentem a Gestapo főhadiszállására, hátha el tudom fogni az embert. Mindannyian elmenekültek, de a feljegyzéseket megszereztem, és megtudtam, hogy ki adta a parancsokat. Aztán megpróbáltam megtalálni és exhumálni a holttesteket. Volt, hogy én magam ástam ki őket, máskor felhívtam a temetőt, és megkértem, hogy küldjenek embereket. Volt, hogy megállítottam a németeket, mondtam nekik, hogy kezdjenek el ásni, aztán legvégén én hantoltam ki a holttesteket, hívtam egy híradós stábot, hogy felvételeket készítsenek. Megmostuk és megpróbáltuk azonosítani őket, írtunk egy jelentést, aztán kiadtunk egy körözést XY ellen az összes egységnek, mert ekkoriban már hadifoglyokat ejtettünk és azonosítottunk, hogy bíróság elé állítsuk a háborús bűnösöket. Szóval az ilyesfajta nyomozást magam is el tudtam végezni.
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.
