Charlene mindkét szülője a helyi zsidó közösség vezetője volt, a család aktív közösségi életet élt. Charlene édesapja a Lembergi (Lvovi) Állami Egyetem filozófiaprofesszora volt. A II. világháború Lengyelország 1939. szeptember 1-jei német inváziójával kezdődött. Charlene városa az 1939-es német–szovjet paktum értelmében a szovjetek által megszállt Kelet-Lengyelországban volt. A szovjet megszállás alatt a család az otthonában maradt, és Charlene apja folytatta a tanítást. 1941 júniusában a németek megtámadták a Szovjetuniót, és a város elfoglalása után letartóztatták Charlene apját. Soha többé nem találkoztak. Charlene-t, édesanyját és nővérét a németek a horochowi gettóba kényszerítették. 1942-ben Charlene és az édesanyja elmenekültek a gettóból, miután olyan pletykákat hallottak, hogy a németek le fogják rombolni. A nővére megpróbált egyedül elbújni, de soha többé nem hallottak róla. Charlene és az édesanyja a bokrok között rejtőzködtek a folyó partján, és időnként a víz alá merülve el tudták kerülni, hogy felfedezzék őket. Több napig bujkáltak így. Egyik nap Charlene arra ébredt, hogy az édesanyja eltűnt. Charlene egyedül maradt életben a Horochow közelében lévő erdőben, és a szovjet csapatok szabadították fel. Később az Egyesült Államokba emigrált.
Én, és most saját szemszögemből beszélek, és tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, én egy, egy árva voltam, kimondhatatlan fájdalommal és a háború borzalmaival a hátam mögött, és a háború alatt senki sem nyújtott segítő kezet. Most a háború után nem gondolja, hogy a legelső dolgunk az lett volna, hogy elhagyjuk Németországot? De nem, három hosszú évig kellett várnom. Kvótákat vezettek be. Mindig csak a kvóták. Korlátozták az Egyesült Államokba való bejutást. Amikor… amikor végre sikerült kapcsolatba lépnem a családommal az Egyesült Államokban – mert emlékeztem a nagymamám címére – még mindig, úgy értem, ők garantálták, hogy nem leszek teher a kormány számára, és mégis három hosszú évig kellett várnom, mielőtt beengedtek az Egyesült Államokba. Eközben én próbáltam önállóan diákvízumot szerezni, és a Heidelbergi Egyetemre jártam majdnem… vagyis több mint egy évig, de akkor kaphattam volna diákvízumot. Meg kell mondanom, hogy a Heidelbergi Egyetemen mindent megtettek az érdekemben. Nagyon hiányosak voltak az ismereteim, a hivatalos oktatásom. Semmit sem tudtam, de elvégeztem néhány tesztet, segítettek nekem, és nappali tagozatos hallgató lettem. És… sosem fogom ezt elfelejteni. Hálás vagyok érte. De akkor is várnom kellett három évet, mielőtt az Egyesült Államokba mehettem volna, és nem gondolom, hogy helyes volt, hogy így bántak velünk.
We would like to thank Crown Family Philanthropies and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.