Böngésszen a holokausztról és a második világháborúról szóló cikkek betűrendes listájában! Tudjon meg többet az olyan témákról, mint a nácik hatalomra jutása, hogyan és miért történt a holokauszt, élet a náci táborokban és gettókban, valamint a háború utáni perek!
<< Előző | 151-160 találat megjelenítése az összesen 167 találatból "Cikk" | Következő >>
A rasszisták olyan emberek, akik abban hisznek, hogy bizonyos belső, örökölt tulajdonságok biológiailag meghatározzák az emberi viselkedést; doktrínájuk szerint a nemzeti-etnikai hovatartozás hordozója a vér. Ez az elmélet – a faji alapú antiszemitizmust is beleértve (ami a zsidók elleni téves, biológiai alapú elképzelésekre épülő előítéleteket vagy gyűlöletet jelent) – mindig is szerves részét képezte a német nemzetiszocializmus, azaz a nácizmus ideológiájának.…
A sobibori haláltábort 1942 tavaszán építették fel a német SS- és rendőri hatóságok a mai Lengyelország keleti határvidékének mocsaras, gyéren lakott területén. Legnagyobb kiterjedése idején a területe elérte a 400 x 600 métert (kb. 1/4 km2), melyet a kerítés köré ültetett fákkal takartak el, s 15 méter szélességben aknamezővel vettek körül. A tábori hatóságot német SS- és rendőrtisztekből álló kisebb alakulat, valamint egy 90-120 fős kiegészítő őrség…
A tengelyszövetség három fő tagja Németország, Olaszország és Japán volt. E három ország elismerte a német és olasz dominanciát a kontinentális Európában, valamint a japán uralmat Kelet-Ázsia felett. A II. világháború alatt öt másik európai állam csatlakozott a tengelyszövetséghez. Németország valamennyi európai tengelyhatalmi szövetségese részt vett eltérő mértékben a zsidók üldözésében és elpusztításában a holokauszt idején.
A II. világháború hadviselő felei a két fő tábor egyikéhez tartoztak: vagy a tengelyhatalmakhoz, vagy a szövetségesekhez. A tengelyhatalmak három fő tagja Németország, Olaszország és Japán volt. Együttműködésük alapját két közös cél jelentette: 1) katonai hódításon alapuló, az I. világháború utáni nemzetközi rendet felülíró területi terjeszkedés és birodalomépítés; valamint 2) a szovjet kommunizmus lerombolása vagy hatástalanítása.1936. november 1-jén, egy…
A Nemzetközi Katonai Törvényszék (IMT) nürnbergi ítélethozatala után az amerikai Telford Taylor tábornokot nevezték ki a további nürnbergi perek főügyészének. Mivel az IMT már kimondta a háborús bűntettek, az agresszív hadviselés és az emberiségellenes cselekedetek bűntettét, a későbbi perek célja az ugyanezekkel vádolt másodrangbeli náci tisztviselők bűnösségének megállapítása volt. Az Egyesült Államok összesen 183 személyt helyezett vád alá 12 egymást…
1941 novemberében a német hatóságok létrehozták a később Treblinka I. néven ismertté vált kényszermunkatábort a Lengyelország megszállt területén fekvő Varsótól 80 kilométernyire északkeletre, majd 1942 júliusában befejezték a Treblinka II-es kivégzőközpont építését is. 1943 novemberéig körülbelül 870-925 000 zsidó lelte itt halálát a németek és kollaboránsaik tevékenysége nyomán. A varsói gettóból, valamint a radomi, bialystoki és lublini körzetből, a…
A zsidók és más csoportok üldözése nem Hitler és más náci fanatikusok intézkedéseinek eredménye. A náci vezetőknek szükségük volt a különböző területeken dolgozó szakemberek aktív segítségére és együttműködésére, akik sok esetben nem voltak meggyőződéses nácik. A tanárok és az egyetemi oktatók aktívan részt vettek vagy egyetértettek a zsidók szakterületükről való kiűzésével, és más módon is együttműködtek a náci rezsimmel a faji üldözés…
1941. szeptember végén az SS, a német rendőrség egységei és segítőik a második világháború egyik legbrutálisabb tömegmészárlását hajtották végre. Az atrocitásra az ukrán főváros, Kijev határában, a Babij Jar nevű szurdokban került sor.
1940 őszén a német hatóságok gettót alakítottak ki Varsóban, Lengyelország legnagyobb zsidó kisebbséggel rendelkező városában. Varsó népességének csaknem 30 százalékát zsúfolták be a város területének mindössze 2,4 százalékába.
Varsó, a mai Lengyelország fővárosa, a II. világháború előtt a zsidó élet és kultúra egyik fő központja volt. A háború előtt Varsóban több mint 350 000 zsidó lakott, ami a város teljes népességének mintegy 30 százalékát tette ki. Varsóban lakott a legnagyobb zsidó hitközösség Európában és a második legnagyobb a világon a new york-i után. Lengyelország 1939. szeptember 1-jei lerohanását követően súlyos csapás érte a várost. A német csapatok szeptember 29-én,…
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.