Végső megoldás (rövidített cikk)

A „végső megoldás” kifejezés a zsidó nép megsemmisítését célzó náci terv elnevezése volt, amely végső soron az összes európai zsidó elgázosítását, lelövését vagy más módon történő meggyilkolását foglalta magába. A holokauszt során a II. világháború előtti Európa zsidó lakosságának megközelítőleg kétharmadát, azaz mintegy hatmillió zsidó férfit, asszonyt és gyermeket öltek meg. Ez a tömegpusztítás és népirtás volt a megelőző évtized egyre keményebb diszkriminációs intézkedéssorozatának és zsidóellenes politikájának a betetőzése, amely Lengyelország 1939. szeptemberi német lerohanása (azaz a II. világháború nyitánya) után vette kezdetét, s először az európai zsidóság elzárásához, majd legyilkolásához vezetett. A Szovjetunió 1941 júniusában bekövetkezett német megtámadása után az SS és a mozgó kivégző osztagokként működő rendőri alakulatok tömeges, egész zsidó közösségekre kiterjedő mészárlásokba kezdtek, Ugyanezen év őszén pedig már mozgó gázkamrákat is alkalmaztak, ahol az átalakított járműbe visszavezetett kipufogócső mérgező szénmonoxidot pumpált a raktérbe, amitől az oda bezárt emberek megfulladtak.

A német SS és rendőrség közel 2 700 000 zsidót végzett ki a koncentrációs táborokban elgázosítás vagy golyó által. Csak a németek által elfoglalt lengyel területen három olyan központ létesült – Belzecben, Sobiborban és Treblinkában -, amelynek semmi más célja nem volt, mint tömeggyilkosságok végrehajtása. Más náci táborok szintén részt vettek a „végső megoldás” kivitelezésében. A majdaneki tábor gázkamráiban például az SS katonái több tízezer zsidót küldtek halálba, főként olyan kényszermunkásokat, akik már túl gyengék voltak ahhoz, hogy dolgozzanak. A chelmnói központ gázteherautóiban szintén legalább 152 ezer embert, főként zsidókat, de köztük néhány ezer romát is megöltek az SS és a rendőrség tagjai. Az Auschwitz II. (Auschwitz-Birkenau) táborban körülbelül egymillió, különböző európai országokból származó zsidó ember halt meg.