Háború utáni perek
A II. világháború után a nemzetközi, belföldi és katonai bíróságok háborús bűnösök ellen indított perek ezreit folytatták le. Még most, a 21. században is komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a náci bűncselekmények elkövetőit bíróság elé állítsák. Sajnos a bűnösök többsége elkerülte a felelősségre vonást és a büntetést. A háború utáni perek mindazonáltal fontos jogi precedenst teremtettek. Ma már mind a nemzetközi, mind a nemzeti bíróságok számára az a legfőbb elv, hogy a háborús kegyetlenségeket elkövető személyeket bíróság elé kell állítani.
A legfontosabb tények
-
1
1945 és 1949 között Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és különösen az Egyesült Államok a náci diplomáciai, gazdasági, politikai és katonai vezetőket a németországi Nürnbergben működő Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék elé állította. A nürnbergi perek a legismertebbek a háború utáni perek közül.
-
2
A háború után a német és a velük szövetséges nem német elkövetők tízezreit állítottak bíróság elé Németországban, a II. világháború során Németország által megszállt országokban, illetve azokban az országokban, amelyek együttműködtek a németekkel a civil lakosság üldözésében. Még most, a 21. században is komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a náci bűncselekmények elkövetőit bíróság elé állítsák.
-
3
A náci háborús bűnök elkövetői elleni perek számos hosszú távon is érvényes jogi precedenst teremtettek, és segítettek megszilárdítani azt a ma már széles körben elfogadott alapelvet, hogy a népirtás és más, emberiség elleni bűnök nem maradhatnak büntetlenül.
Háttér
A II. világháború előtt a perek soha nem játszottak fontos szerepet a béke helyreállításában egy-egy nemzetközi konfliktust követően. Az I. világháború után például a győztes szövetségesek bizonyos területek feladására, továbbá nagy összegű jóvátétel kifizetésére kötelezték Németországot büntetéséül az agresszív háború kirobbantásáért. Miután azonban a II. világháború során a náci Németország és a vele szövetséges tengelyhatalmak olyan mértékben követtek el tömeges bűncselekményeket, hogy emiatt a szövetséges hatalmak egyik háborús célja lett az is, hogy az ily módon elkövetett háborús bűnök felelőseit bíróság elé állítsák.
1943 októberében az USA elnöke, Franklin D. Roosevelt, a brit miniszterelnök, Winston Churchill és a szovjet vezető, Joszif Sztálin aláírták a német kegyetlenkedésekről szóló Moszkvai Nyilatkozatot. A nyilatkozat kimondta, hogy a fegyverszünet bekövetkeztével az atrocitásokért felelősnek ítélt németeket visszaküldik azokba az országokba, ahol a bűncselekményeket elkövették. Ott az érintett nemzet törvényei szerint ítélkeznek felettük, és büntetésüket is ezen törvények alapján kapják. A háború legfőbb bűnöseit, akiknek a tetteit nem lehetett konkrét földrajzi helyhez kötni, a szövetséges államok kormányainak közös döntése alapján ítélik el.
A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék
1945 augusztusában Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok aláírták a Londoni Egyezményt (ami Nürnbergi egyezményként is ismert). Az Egyezmény felállította a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszéket Németországban azzal a céllal, hogy a legjelentősebb német háborús bűnösöket bíróság elé állítsák. Az Egyezmény kijelölte a Törvényszéket, hogy joghatóságként ítélkezzen a béke elleni bűnök, a háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűnök ügyében, ideértve olyan bűnöket mint, a „politikai, faji vagy vallási alapon elkövetett emberölés, kiirtás, rabszolgaságba taszítás, erőszakos elhurcolás és üldözés”.
A 22 német vezető tisztviselő ellen a nürnbergi törvényszéken indított per volt a háborús bűnperek leghíresebbike. Ez a per 1945. november 20-án kezdődött és 1946. október 1-jén született ítélet: 19 vádlottat bűnösnek találtak, hármat pedig felmentettek. Az elítéltek közül tizenkettőt (köztük Hermann Göring birodalmi marsallt, Hans Frankot, Alfred Rosenberget és Julius Streichert) halálra ítéltek. A nürnbergi törvényszék három vádlottat életfogytiglani, négyet pedig 10-től 20 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt.
A nürnbergi törvényszék mellett a Szövetséges hatalmak 1946-ban Tokióban felállították a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszéket, ahol a vezető japán tisztviselők ügyét tárgyalták.
További nürnbergi perek
A Nemzetközi Katonai Törvényszék irányítása alatt az amerikai katonai bíróságok további 12 pert folytattak le Nürnbergben. Ezeket a tárgyalásokat gyűjtőnéven gyakran nevezik a további nürnbergi pereknek.
1946 decembere és 1949 áprilisa között az Egyesült Államok ügyészei 177 vádlottat vontak eljárás alá, akik közül a bíróság 97-et ítélt bűnösnek. A bíróság elé állítottak között voltak magas rangú orvosok, az Einsatzgruppen, a német igazságszolgáltatás, a külügyi hivatal és a német főparancsnokság tagjai, valamint a német ipar vezető szereplői.
További perek a szövetségesek által elfoglalt zónákban
A háborút követő években a Németországot és Ausztriát megszálló négy szövetséges hatalom mindegyike – Franciaország, Nagy-Britannia, Szovjetunió és az Egyesült Államok –indított pereket az általuk megszállt zóna területén elkövetett háborús bűncselekmények elkövetői ellen. Az 1945 utáni háborús büntetőperek vádlottjai többségében alacsonyabb szintű náci tisztviselők és funkcionáriusok voltak. Az ilyen perek során bemutatott bizonyítékok és tanúvallomások jelentették az első információkat a német koncentrációs táborok rendszeréről.
A szövetséges megszálló tisztek úgy tekintettek a német bírósági rendszer átalakítására, mint egy fontos lépésre a német nácizmus felszámolása felé vezető úton. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. decemberi 10-i törvénye felhatalmazta a német bíróságokat, hogy elítéljék a háború évei alatt más németekkel vagy hontalan személyekkel szemben emberiesség elleni bűnöket elkövető német állampolgárokat. Ennek eredményeként az olyan bűntényeknél, mint például a fogyatékkal élő személyek nácik általi meggyilkolása (amit a nácik „eutanáziaként” emlegettek) – amikor mind az elkövetők, mind az áldozatok németek voltak –, a pereket az újonnan átalakított német törvényszékeken folytatták le.
Háború utáni perek Németországban
1949-ben Németországot formálisan felosztották két különböző országra. A Nagy-Britannia, Franciaország és Egyesült Államok által elfoglalt zónákban alakult meg a velük szövetséges Német Szövetségi Köztársaság (Nyugat-Németország). A Szovjetunió által elfoglalt zónában alakult meg a szovjetekkel szövetséges Német Demokratikus Köztársaság (Kelet-Németország). A következő évtizedekben mindkét ország folytatta a náci időszak vádlottjai elleni pereket.
1949 után több mint 900 eljárást folytattak le a nemzeti szocialista korszakban elkövetett bűnök elkövetői ellen a Német Szövetségi Köztársaságban (ami Nyugat-Németországot jelentette a berlini fal 1990-es leomlásáig, azt követően pedig az újraegyesült Németországot). Ezeket az eljárásokat sokan kritizálták amiatt, hogy a legtöbb vádlottat felmentették, vagy akiket elítéltek, azok is enyhe büntetést kaptak. Ráadásul náci hivatalnokok és bűnözők ezrei soha nem álltak bíróság elé, és sokan vissza is tudtak térni a Harmadik Birodalom alatt betöltött pozíciójukba. Például egykori náci tisztviselők adták a bírók többségét Nyugat-Németországban még évtizedekig a háború után.
További háború utáni perek
A II. világháború során a németek által elfoglalt, illetve a velük szövetséges országokban, ahol bűncselekményeket követtek el a civil lakosság, köztük a zsidók ellen, szintén bíróság elé állították a német elkövetőket, valamint a háború alatt bűncselekményeket elkövető saját állampolgáraikat is. Többek között Csehszlovákiában, Franciaországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és a Szovjetunióban is több ezer vádlott ügyét tárgyalták. Például a Szovjetunió első perét, a krasznodári pert még jóval a II. világháború vége előtt, 1943-ban folytatták le a helyi kollaboránsok ellen.
Lengyelországban a lengyel Legfelsőbb Nemzeti Törvényszék 49 olyan náci tisztviselőt állított bíróság elé, akik bűnöket követtek el Lengyelország náci megszállása során. Köztük volt Rudolf Höss, a legtovább szolgáló auschwitzi parancsnok is, akit halálra ítéltek, és felakasztottak az auschwitzi kivégző blokkban 1947 áprilisában. A Legfelsőbb Nemzeti Törvényszék emellett bíróság elé állította és halálra ítélte az auschwitzi személyzet további tagjait is, köztük a korábbi parancsnokot, Arthur Liebenschelt valamint, a plaszowi koncentrációs tábor egykori parancsnokát, Amon Göthöt
1950 környékére a nemzetközi politikában a hidegháborúval kapcsolatos aggodalmak felülírták azt az elvárást, hogy a II. világháború során elkövetett bűnök elkövetőit felelősségre vonják. A Németországon kívüli perek gyakorlatilag megszűntek, és a legtöbb elítélt háborús bűnöst, akit nem végeztek ki, az 1950-es években szabadon engedtek.
Az Eichmann-per
Lengyelországon kívül a legtöbb háború utáni perben a zsidók ellen elkövetett bűnök nem kerültek középpontba, valamint kevés nemzetközi figyelem irányult a holokauszt megértésére a háború utáni időszakban. Ez 1961-ben megváltozott, amikor megkezdődött Adolf Eichmann, az európai zsidók deportálásának fő szervezőjének pere egy izraeli bíróság előtt. Az Eichmann-per ráirányította a figyelmet arra is, hogy számos náci elkövető él Európán kívüli országokban, Eichmann ugyanis Argentinában telepedett le a háború után.
1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma létrehozta a Különleges Nyomozások Hivatalát azzal a céllal, hogy felkutassa az Amerikai Egyesült Államok területén élő náci elkövetőket. Egy évtizeddel később Ausztrália, Nagy-Britannia és Kanada szintén elkezdte bíróság elé állítani a határaikon belül élő náci bűnösöket. A német és a tengelyhatalmak háborús bűnösei utáni hajsza még a 21. században is folytatódik.
A háború utáni perek utóélete
A náci bűntettek háború utáni perei fontos jogi precedensekkel szolgáltak.
Az ENSZ 1946-ban egyhangúlag elismerte nemzetközi jogsértésként az agresszió bűntettét, a háborús bűnöket, valamint az emberiesség elleni bűncselekményeket. Az ENSZ később még további kiegészítéseket is elfogadott a nemzetközi büntetőjogra vonatkozóan, azzal céllal, hogy a polgári lakosokat megvédje az atrocitásoktól. 1948-ban például az ENSZ elfogadta a Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt.
A hidegháború vége óta számos különleges törvényszék folytatott le egyes országokban elkövetett nemzetközi bűntények miatt pereket, ez történt például az 1994-es ruandai népirtás ügyében is. 2002-ben egy új állandó Nemzetközi Büntetőbíróság kezdte meg tevékenységét. Egyes országok nemzeti bíróságai is indítanak pereket nemzetközi bűntettek elkövetői ellen. Bár az ilyen eljárások továbbra is ritkák, ma már széles körű a konszenzus arról, hogy az államoknak kötelessége megvédenie a civil lakosságot az atrocitásoktól, és meg kell büntetniük az ilyen bűncselekmények elkövetőit.