<p>SS-katonák egy lengyelekből álló csoportot egy Witaniow közeli erdőbe visznek kivégzésre. Witaniow, Lengyelország, 1939. október – november</p>
Kérdések megvitatásra

Mit tesz lehetővé a háború?

A zsidók és más csoportok üldözése már a nácik 1933-as hatalomra kerülése óta a kormányzati politika része volt.  Azonban azt követően, hogy a németek 1939. szeptember 1-jén lerohanták Lengyelországot a háború lehetőséget nyújtott és ösztönzően hatott a szélsőségesebb náci intézkedések bevezetésére is.

A II. világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmat kínál arra, hogy megpróbáljunk válaszolni néhány alapvető kérdésre a háború szerepével kapcsolatban. Milyen lehetőségeket teremtett a II. világháború által létrejött helyzet?

A jelen témával kapcsolatos háttér-információkért lásd a kapcsolódó cikkeket.

További információ erről a képről

A II. világháború 1939. szeptember 1-jén kezdődött Európában, amikor Németország lerohanta a szomszédos Lengyelországot. A háború egy időben jelentett lehetőségeket és kihívásokat a náci vezetők számára. Több alkalom nyílt, hogy az ideológiát átültessék a gyakorlatba egy szélesebb kiterjedésű földrajzi területen a nemzet túléléséért folytatott harcnak álcázva. Számos német ember gondolta úgy, hogy a zsidók és az ellenséges külföldi hatalmak kényszerítették ezt a harcot Németországra. A háború lehetővé tette a náci Németország számára, hogy magasabb szintre emelje a faji ideológián alapuló politika végrehajtását. A propagandisták úgy mutatták be Lengyelország megszállását, mintha az egy elkerülhetetlen védelmi művelet lett volna annak érdekében, hogy megvédjék Németországot az ellenségeitől.

A náci nézetek és ideológia alapját a rasszizmus és antiszemitizmus szélsőséges formái jelentették. A náci rasszista ideológia céljai között volt a fajilag meghatározott „népközösség” kialakítása, a terület kiterjesztése az élettér (Lebensraum) elfoglalásával, valamint Németország belső és külső ellenségeinek legyőzése. A nácik a zsidókra úgy tekintettek, mint a német emberek egzisztenciáját fenyegető népcsoportra, akik fajként az első számú ellenséget jelentik.

Lengyelország német megszállása brutális volt. A nácik a lengyel nemzet elpusztítására törekedtek, ezért mindenkit üldöztek, aki ellenállt a német hatalomnak vagy aki próbálta megőrizni a lengyel kultúrát. A német rendőrség, az SS, a katonai egységek és a helyi német milíciák több ezer lengyel katolikust és zsidót lőttek agyon. Az áldozatok között voltak papok, politikai vezetők, iskolai tanárok, hadi foglyok és túszok is. A lakossággal kényszermunkát végeztettek, területeket csatoltak a Birodalomhoz, élelmiszert és más tulajdontárgyakat koboztak el, továbbá kifosztották vagy megsemmisítették a kulturális értékeket, többek között könyvtárakat, művészeti alkotásokat, levéltárakat.

A legtöbb olyan ember, akiket később a nácik és szövetségeseik meggyilkoltak, a katonai győzelmek után kerültek Németország fennhatósága alá. Az elfoglalt Lengyelország nácik által irányított területén nagyszámú zsidó lakosság élt. A „zsidókérdés” megoldása volt a nácik egyik fő célja, amely a háború kitörése után háborús céllá is vált, bár a pontos eszközök még mindig nem voltak egyértelműek. Lengyelország háború előtti, 3,3 milliós lengyel zsidósága közül csaknem 2 millióan a németek által megszállt területeken éltek. 1,3 millió zsidó élt azon a területen, melyet a szovjetek foglaltak el az 1939 augusztusában megkötött német-szovjet megnemtámadási szerződés (Molotov-Ribbentrop paktum) értelmében, ez utóbbi nyitott utat a németeknek Lengyelország lerohanásához. A következő években a nácik a háború takarásában a „végső megoldás” kivitelezését készítették elő. Eközben a zsidókat zsúfolt gettókba kényszerítették, megfosztották őket az ételtől és a gyógyszertől, és munkára kényszerítették őket. A németek végül Európa teljes zsidó lakosságának szervezett, tömeges kivégzése mellett döntöttek – ez egy olyan program volt, amelyet a háború nélkül nem tudtak volna végrehajtani.

Ahová Hitler beteszi a lábát, ott nincs remény a zsidóságnak. Hitler, még a neve se maradjon fent, azzal fenyegetőzött egyik beszédében, hogy ha háború lesz, akkor a teljes európai zsidóságot el fogják pusztítani. A zsidók minden olyan alkalommal, amikor Hitler csapatai ideiglenes megszállásba kezdenek, értik és érzik, hogy ez a sors vár rájuk. – Chaim Kaplan naplója, 1939. szeptember 1.

A háborús időszak azt is lehetővé tette a náci vezetők számára, hogy „megtisztítsák” a „népközösséget” azáltal, hogy szisztematikusan meggyilkolták a fogyatékos németeket. Úgy tekintettek a fogyatékos németekre, mint a német faj genetikai szégyenfoltjára, illetve mint a háborúhoz szükséges erőforrások elszipolyozóira. Hitler egy 1939. szeptember 1-jére visszadátumozott feljegyzésben a háborút indokként felhasználva elrendelte az eutanázia programot. Az „eutanáziáról” és „kegyes halálról” beszélő náci vezetők azt a tényt fedték el, hogy ez a program a mentális vagy fizikai fogyatékossággal élő, intézményben gondozott betegek tömeges megölését írta elő. Az áldozatokat a szellemi fogyatékosok gondozóintézeteiből és más ellátóintézetekből átszállították speciális „eutanáziaközpontokba”, amelyeket zuhanyzóknak álcázott gázkamrákkal rendeztek be.

A táborok rendszere a háborús biztonsági intézkedések látszatát keltve kiterjedt az elfoglalt területekre is. Az SS, a rendőrségi alakulatok és a német katonaság kegyetlenül üldözte mindazokat az egyéneket és csoportokat, akikről úgy gondolták, hogy gyengítik a német háborús törekvéseket, illetve veszélyt jelentenek a német népre. A romák és a szintik, a Jehova tanúi, az Európa-szerte tevékenykedő ellenállók, a német dezertőrök és a szabályokat megszegő katonák, a hétköznapi bűnözők, a megfelelően dolgozni nem képes kényszermunkások, a fiatalkorú bűnözők és a homoszexuálisok – ezek a csoportok mind-mind célkeresztbe kerültek. Ezen kívül emberek millióit, akiket a németek semmiféle bűnténnyel nem vádoltak vittek el kényszermunkára.

A II. világháború és a durva német megszállási irányelvek biztosították azt a környezetet, alkalmat és indokokat, amelyek révén a náci civil és katonai vezetők Berlinben és helyben egyre szélsőségesebb politika és gyilkos módszerek alkalmazása felé forduljanak. A zsidók tömeges lemészárlása, mely a helyi szövetségesek közreműködésével a Szovjetunió megszállásával kezdődött 1941-ben, hamarosan az európai zsidók népirtásává vált. 1942 végére négymillió zsidót öltek meg. A szövetségesek által végrehajtott normandiai partraszállás napjáig, 1944. június 6-ig 5 millió zsidót gyilkoltak meg. A holokauszt csak akkor ért véget, amikor a szövetséges katonák legyőzték a náci Németországot.

Az európai zsidóság kiirtása, valamint a többi csoport legyilkolása és kizsákmányolása nem történhetett volna meg a II. világháború kitörése és Németország kezdeti katonai sikerei nélkül.

Olvasás folytatása

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.