<p>Zsidók cipelik a csomagjaikat, mielőtt deportálják őket a kaunasi gettóból. Kaunas, Litvánia, 1943. október.</p>

Gettók

A holokauszt idején a gettók létrehozása kulcsfontosságú lépés volt abban a folyamatban, melynek során a nácik elkülönítették, üldözték majd végül elpusztították Európa zsidóságát.

A FŐBB TÉNYEK

A gettókat azért hozták létre, hogy a zsidókat elkülönítsék a lakosság többi részétől.

A gettókat átmeneti időszakra tervezték; némelyik csak néhány napig vagy hétig, de volt, amelyik évekig működött.

A gettók lakóinak többsége nem maradt életben: éhen haltak, betegség végzett velük, megölték vagy haláltáborba deportálták őket.

A „GETTÓ” KIFEJEZÉS EREDETE

A „gettó” kifejezés a velencei zsidónegyed elnevezéséből ered, amelyet 1516-ban hoztak létre a helyi hatóságok, arra kényszerítve a város zsidó polgárait, hogy annak falain belül éljenek. A 16. és 17. században a helyi városi hivatalnokoktól az osztrák császárig különböző szintű hatóságok rendeltek el gettók létrehozását többek között Frankfurt, Róma, Prága és más városok zsidó lakosai számára.

GETTÓK A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT

A II. világháború alatt a németek a városi zsidókat és néha a környező települések zsidóságát is gettókba gyűjtötték, ahol nyomorúságos körülmények között kellett élniük. A gettók legtöbbször a nem zsidó lakosságtól és más zsidó közösségektől is elkülönített, lezárt negyedek voltak, melyekben a zsidók elszigetelve éltek. A németek az általuk megszállt és annektált Lengyelország és a Szovjetunió elfoglalt területén legalább 1000 gettót létesítettek. A gettóknak három típusuk volt: a zárt gettók, a nyitott gettók és a megsemmisítő gettók.

A megszálló hatóságok az első gettót a lengyelországi Piotrków Trybunalskiban hozták létre 1939 októberében. Lengyelország legnagyobb gettója a varsói volt, ahol több mint 400 000 zsidót zsúfoltak össze mintegy 3,5 négyzetkilométeres területen. Ezenkívül a legnagyobb gettók Lodz, Krakkó, Bialystok, Lemberg (Lviv), Lublin, Vilniusz, Kovnó, Czestochowa és Minszk városában jöttek létre. Nyugat-Európából szintén tízezreket deportáltak kelet-európai gettókba.

A németek elrendelték, hogy a gettóban lakók megkülönböztető jelet vagy karszalagot viseljenek, valamint sok zsidót arra kényszerítettek, hogy kényszermunkát végezzenek a Német Birodalom számára. A gettók mindennapi életét a nácik által kinevezett zsidó tanácsok (Judenräte) irányították. A gettók rendőri szervezete gondoskodott a német hatóságok és a zsidó tanácsok rendeleteinek a végrehajtásáról, beleértve a haláltáborokba induló transzportok megszervezését is. A zsidó rendőrök, akárcsak a tanácstagok, ki voltak téve a német hatóságok szeszélyeinek. A németek nem haboztak megölni azokat a zsidó rendőröket, akik a megítélésük szerint nem hajtották végre a parancsokat.

GETTÓK ÉS A VÉGSŐ MEGOLDÁS

A gettósítás sok helyen viszonylag rövid ideig tartott. Egyes gettók csak néhány napig, míg mások akár hónapokig vagy évekig is fennálltak. A németek úgy tekintettek a gettókra mint a zsidók ellenőrzését és elszigetelését lehetővé tévő ideiglenes megoldásra addig, amíg a német vezetés Berlinben a zsidó lakosság eltávolításának módját készítette elő.

Az 1941 végén megkezdett „végső megoldás” vagyis az európai zsidók kiirtására irányuló terv végrehajtása során a németek a gettókat szisztematikusan lerombolták. A nácik és segítőik a gettók lakosait a közelben ásott tömegsírokba lőtték, vagy haláltáborokba deportálták őket. A német SS és a rendőri hatóságok a zsidó népesség egy kisebb részét a gettókból kényszermunkatáborokba és koncentrációs táborokba szállították.

1944 augusztusában a német SS és a rendőrség lerombolták az utolsó nagyobb gettót a lengyelországi Lodzban.

ELLENÁLLÁSI MOZGALMAK

A zsidó népesség az ellenállás különféle formáival reagált a gettók korlátozásaira. A gettó lakói sokszor tiltott élelmiszer-, gyógyszer-, vagy fegyvercsempészettel foglalkoztak, vagy híreket hoztak-vittek a gettó falain át, gyakran a zsidó tanács tagjainak tudta vagy jóváhagyása nélkül. Egyes tanácsok és tanácstagok azonban eltűrték vagy támogatták a tiltott kereskedelmet, mert a csempészáruk szükségesek voltak a lakók túléléséhez.

A német hatóságok általában véve nem nagyon foglalkoztak a vallásos gyakorlattal és a gettókon belüli kulturális eseményeken vagy az ifjúsági mozgalmakban való részvétellel. Ugyanakkor bármilyen társasági összejövetelt hajlamosak voltak „biztonsági kockázatnak” értékelni, és habozás nélkül bebörtönözték vagy megölték azokat, akiket részvétellel vagy a gyűlések szervezésével gyanúsítottak. A németek általában megtiltották a rendszeres iskolába járást vagy oktatásban való részvételt.

Néhány gettóban a zsidó ellenállási mozgalmak tagjai fegyveres felkelést szerveztek. A legnagyobb ezek közül az 1943-as varsói gettólázadás volt, de Vilniusz, Bialystok és Czestochowa gettóiban és néhány kisebb gettóban is sor került erőszakos felkelésekre.

GETTÓK MAGYARORSZÁGON

Magyarországon a gettósítás csak 1944 tavaszán kezdődött el, miután a németek lerohanták és megszállták az országot. A magyar csendőrség a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt, RSHA) német deportálási szakértőivel együttműködve alig három hónap leforgása alatt mintegy 440 000 zsidót gyűjtöttek össze Magyarország minden részéről a főváros, Budapest kivételével. A zsidókat rövid időre „megsemmisítő gettókba” zárták, majd a magyar határra szállították őket, ahol a német őrizet alá kerültek. A németek a legtöbb magyar zsidót az auschwitz-birkenaui haláltáborba szállították.

Budapesten a magyar hatóságok elrendelték, hogy a zsidók költözzenek a megjelölt (úgynevezett Dávid-csillagos) házakba. 1944. október 15-én a fasiszta nyilaskeresztes mozgalom vezetői egy németek által támogatott puccsal megszerezték a hatalmat. Pár héttel ezután az új nyilas kormányzat hivatalosan is létrehozta a budapesti gettót, amelyben nagyjából 63 000 embert zsúfoltak össze egy 0,25 négyzetkilométeres területen. Körülbelül 25 000 embert, akik iratokkal tudták igazolni, hogy egy semleges állam védelme alatt állnak, a város másik pontján felállított „nemzetközi gettóba” küldték. 1945 januárjában a szovjet erők felszabadították Budapestnek azt a részét, ahol a két gettó állt, így az ott tartózkodó mintegy 90 000 zsidó lakost is.

Források

Corni, Gustavo: Hitler's Ghettos: Voices from a Beleaguered Society 1939-1944. London: Arnold, 2002.

Kermish, Joseph (szerk.) To Live With Honor and Die with Honor!: Selected Documents from the Warsaw Ghetto Underground Archives "O.S." ("Oneg Shabbath"). Jeruzsálem: Yad Vashem, 1986.

Sterling, Eric J. (szerk.) Life in the Ghettos during the Holocaust. Syracuse, NY: Syracuse University Press, 2005.

Trunk, Isaiah: Judenrat: The Jewish Councils in Eastern Europe under Nazi Occupation. New York: Stein and Day, 1977.

Trunk, Isaiah: Lodz Ghetto: A History. Bloomington: Indiana University Press, 2006.