<p>Zsidók cipelik a csomagjaikat, mielőtt deportálják őket a kaunasi gettóból. Kaunas, Litvánia, 1943. október.</p>

Gettók

A holokauszt idején a gettók létrehozása kulcsfontosságú lépés volt abban a folyamatban, melynek során a nácik elkülönítették, üldözték majd végül elpusztították Európa zsidóságát.

A FŐBB TÉNYEK

A gettókat azért hozták létre, hogy a zsidókat elkülönítsék a lakosság többi részétől.

A gettókat átmeneti időszakra tervezték; némelyik csak néhány napig vagy hétig, de volt, amelyik évekig működött.

A gettók lakóinak többsége nem maradt életben: éhen haltak, betegség végzett velük, megölték vagy haláltáborba deportálták őket.

A „GETTÓ” KIFEJEZÉS EREDETE

A „gettó” kifejezés a velencei zsidónegyed elnevezéséből ered, amelyet 1516-ban hoztak létre a helyi hatóságok, arra kényszerítve a város zsidó polgárait, hogy annak falain belül éljenek. A 16. és 17. században a helyi városi hivatalnokoktól az osztrák császárig különböző szintű hatóságok rendeltek el gettók létrehozását többek között Frankfurt, Róma, Prága és más városok zsidó lakosai számára.

GETTÓK A II. VILÁGHÁBORÚ ALATT

A II. világháború alatt a németek a városi zsidókat és néha a környező települések zsidóságát is gettókba gyűjtötték, ahol nyomorúságos körülmények között kellett élniük. A gettók legtöbbször a nem zsidó lakosságtól és más zsidó közösségektől is elkülönített, lezárt negyedek voltak, melyekben a zsidók elszigetelve éltek. A németek az általuk megszállt és annektált Lengyelország és a Szovjetunió elfoglalt területén legalább 1000 gettót létesítettek. A gettóknak három típusuk volt: a zárt gettók, a nyitott gettók és a megsemmisítő gettók.

A megszálló hatóságok az első gettót a lengyelországi Piotrków Trybunalskiban hozták létre 1939 októberében. Lengyelország legnagyobb gettója a varsói volt, ahol több mint 400 000 zsidót zsúfoltak össze mintegy 3,5 négyzetkilométeres területen. Ezenkívül a legnagyobb gettók Lodz, Krakkó, Bialystok, Lemberg (Lviv), Lublin, Vilniusz, Kovnó, Czestochowa és Minszk városában jöttek létre. Nyugat-Európából szintén tízezreket deportáltak kelet-európai gettókba.

A németek elrendelték, hogy a gettóban lakók megkülönböztető jelet vagy karszalagot viseljenek, valamint sok zsidót arra kényszerítettek, hogy kényszermunkát végezzenek a Német Birodalom számára. A gettók mindennapi életét a nácik által kinevezett zsidó tanácsok (Judenräte) irányították. A gettók rendőri szervezete gondoskodott a német hatóságok és a zsidó tanácsok rendeleteinek a végrehajtásáról, beleértve a haláltáborokba induló transzportok megszervezését is. A zsidó rendőrök, akárcsak a tanácstagok, ki voltak téve a német hatóságok szeszélyeinek. A németek nem haboztak megölni azokat a zsidó rendőröket, akik a megítélésük szerint nem hajtották végre a parancsokat.

GETTÓK ÉS A VÉGSŐ MEGOLDÁS

A gettósítás sok helyen viszonylag rövid ideig tartott. Egyes gettók csak néhány napig, míg mások akár hónapokig vagy évekig is fennálltak. A németek úgy tekintettek a gettókra mint a zsidók ellenőrzését és elszigetelését lehetővé tévő ideiglenes megoldásra addig, amíg a német vezetés Berlinben a zsidó lakosság eltávolításának módját készítette elő.

Az 1941 végén megkezdett „végső megoldás” vagyis az európai zsidók kiirtására irányuló terv végrehajtása során a németek a gettókat szisztematikusan lerombolták. A nácik és segítőik a gettók lakosait a közelben ásott tömegsírokba lőtték, vagy haláltáborokba deportálták őket. A német SS és a rendőri hatóságok a zsidó népesség egy kisebb részét a gettókból kényszermunkatáborokba és koncentrációs táborokba szállították.

1944 augusztusában a német SS és a rendőrség lerombolták az utolsó nagyobb gettót a lengyelországi Lodzban.

ELLENÁLLÁSI MOZGALMAK

A zsidó népesség az ellenállás különféle formáival reagált a gettók korlátozásaira. A gettó lakói sokszor tiltott élelmiszer-, gyógyszer-, vagy fegyvercsempészettel foglalkoztak, vagy híreket hoztak-vittek a gettó falain át, gyakran a zsidó tanács tagjainak tudta vagy jóváhagyása nélkül. Egyes tanácsok és tanácstagok azonban eltűrték vagy támogatták a tiltott kereskedelmet, mert a csempészáruk szükségesek voltak a lakók túléléséhez.

A német hatóságok általában véve nem nagyon foglalkoztak a vallásos gyakorlattal és a gettókon belüli kulturális eseményeken vagy az ifjúsági mozgalmakban való részvétellel. Ugyanakkor bármilyen társasági összejövetelt hajlamosak voltak „biztonsági kockázatnak” értékelni, és habozás nélkül bebörtönözték vagy megölték azokat, akiket részvétellel vagy a gyűlések szervezésével gyanúsítottak. A németek általában megtiltották a rendszeres iskolába járást vagy oktatásban való részvételt.

Néhány gettóban a zsidó ellenállási mozgalmak tagjai fegyveres felkelést szerveztek. A legnagyobb ezek közül az 1943-as varsói gettólázadás volt, de Vilniusz, Bialystok és Czestochowa gettóiban és néhány kisebb gettóban is sor került erőszakos felkelésekre.

GETTÓK MAGYARORSZÁGON

Magyarországon a gettósítás csak 1944 tavaszán kezdődött el, miután a németek lerohanták és megszállták az országot. A magyar csendőrség a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt, RSHA) német deportálási szakértőivel együttműködve alig három hónap leforgása alatt mintegy 440 000 zsidót gyűjtöttek össze Magyarország minden részéről a főváros, Budapest kivételével. A zsidókat rövid időre „megsemmisítő gettókba” zárták, majd a magyar határra szállították őket, ahol a német őrizet alá kerültek. A németek a legtöbb magyar zsidót az auschwitz-birkenaui haláltáborba szállították.

Budapesten a magyar hatóságok elrendelték, hogy a zsidók költözzenek a megjelölt (úgynevezett Dávid-csillagos) házakba. 1944. október 15-én a fasiszta nyilaskeresztes mozgalom vezetői egy németek által támogatott puccsal megszerezték a hatalmat. Pár héttel ezután az új nyilas kormányzat hivatalosan is létrehozta a budapesti gettót, amelyben nagyjából 63 000 embert zsúfoltak össze egy 0,25 négyzetkilométeres területen. Körülbelül 25 000 embert, akik iratokkal tudták igazolni, hogy egy semleges állam védelme alatt állnak, a város másik pontján felállított „nemzetközi gettóba” küldték. 1945 januárjában a szovjet erők felszabadították Budapestnek azt a részét, ahol a két gettó állt, így az ott tartózkodó mintegy 90 000 zsidó lakost is.

Források

Corni, Gustavo: Hitler's Ghettos: Voices from a Beleaguered Society 1939-1944. London: Arnold, 2002.

Kermish, Joseph (szerk.) To Live With Honor and Die with Honor!: Selected Documents from the Warsaw Ghetto Underground Archives "O.S." ("Oneg Shabbath"). Jeruzsálem: Yad Vashem, 1986.

Sterling, Eric J. (szerk.) Life in the Ghettos during the Holocaust. Syracuse, NY: Syracuse University Press, 2005.

Trunk, Isaiah: Judenrat: The Jewish Councils in Eastern Europe under Nazi Occupation. New York: Stein and Day, 1977.

Trunk, Isaiah: Lodz Ghetto: A History. Bloomington: Indiana University Press, 2006.

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.