Történelmi filmfelvétel

Truman bejelenti az európai győzelmet

A II. világháború azzal kezdődött, hogy a németek 1939 szeptemberében lerohanták Lengyelországot, és a szövetségesek győzelmével ért véget, amikor a németek 1945 májusában megadták magukat. Európában május 8. a győzelem napja. Ezen a felvételen Harry S. Truman, az Egyesült Államok elnöke bejelenti az európai győzelmet, és ígéretet tesz, hogy a csendes-óceáni hadszíntéren Japán feltétel nélküli megadásáig folytatja a háborút.

szöveg

Ez egy ünnepélyes, ugyanakkor dicsőséges óra. Csak azt kívánom, bárcsak Franklin D. Roosevelt megérhette volna ezt a napot. Eisenhower tábornok tájékoztatott, hogy a német erők megadták magukat az Egyesült Nemzeteknek. A szabadság zászlaja leng egész Európa felett. Harcunkat azonban folytatjuk mindaddig, míg a Japán haderő és haditengerészet leteszi a fegyvert és feltétel nélkül megadja magát. Az adósságot, amellyel Istennek, halottainknak és gyermekeinknek tartozunk, csak munkával fizethetjük meg – kitartó elhivatottsággal tekintünk az előttünk álló feladatokra. Ha egyetlen jelszót adhatok az elkövetkező hónapokra, az a szó a „munka, munka és még több munka”.


Bejelölések


  • Grinberg Archives

Megosztás

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.