Személyes történet

Miso (Michael) Vogel

Miso családja Nagytapolcsányban élt. A várost 1939-ben foglalta el a Hlinka-gárda (szlovák fasiszták). 1942-ben Misót a szlovákok által irányított táborba deportálták Nyitranovákba. Még ugyanebben az évben Lengyelországba, az auschwitzi táborba küldték tovább. Először a Buna gyárban végzett kényszermunkát, majd a birkenaui „Kanada” osztagban kellett kirakodnia az érkező vonatokról. Ahogy a szövetségesek 1944 végén előrenyomultak, a rabokat németországi táborokba szállították. Miso egy Landsbergből indított halálmenetből szökött meg, és amerikai csapatok szabadították fel.

szöveg

Korbáccsal és ütlegeléssel, ugráló kutyákkal betereltek minket a kapun. Egy hatalmas téglaépülethez értünk. Belökdöstek minket a hatalmas téglaépületbe, ahol rabok és SS-őrök voltak, akik elmondták, hogy mi a következő lépés. Asztalok voltak ott, hosszú asztalok. Az első részen le kellett vetkőznünk, le kellett vennünk a ruháinkat. Kampók voltak mögöttünk. A ruháinkat ráraktuk egy darab drótra, felakasztottuk, levettük a cipőnket, és letettük a földre. A következő asztalnál a borbélyok voltak, a tábori borbélyok, akik leborotválták a fejünket, levágták a hajunkat, és az egész testünket leborotválták. Azt mondták, higiéniai okokból. Aztán a következő asztalhoz mentünk, ahol a tetoválás volt. A bal alkarunkra tetováltak. Volt egy ember, aki egy kis koszos alkoholt dörzsölt a karunkra, egy másik embernél pedig a tű és a tintatartó volt, és ő tetoválta ránk a számunkat. Az én számom 65316 volt. Ez azt jelenti, hogy előttem 65 315 emberre tetováltak számot. A tetoválás után arra megkaptuk a ruhánkat, de nem azt, amiben bejöttünk. Kaptunk egy csíkos barna sapkát, egy csíkos kabátot, egy csíkos nadrágot, egy pár facipőt és egy inget. Zoknit és alsóneműt nem. És az utolsó területen, ahol az egyenruhát kaptuk, kaptunk két textilcsíkot is. Ezek körülbelül 15 centi hosszúak és 4 centi szélesek lehettek. Csillag, Dávid-csillag… volt rajtuk, és az a szám, ami a bal alkarunkra volt tetoválva, ezek a mellkasunk bal oldalára és jobb nadrágszárunkra lettek felvarrva. És az utolsó dolog, a legfontosabb, amit kaptunk, egy kerek edény volt. Ez az edény volt az életben maradásunk záloga. Először is e nélkül nem kaptuk volna meg a csekély fejadagunkat. Másodszor gyakorlatilag nem volt lehetőség tisztálkodásra.


Bejelölések


  • US Holocaust Memorial Museum Collection
Gyűjteményi infomációk megtekintése

Thank you for supporting our work

We would like to thank The Crown and Goodman Family and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.