Hogyan alakították a háború utáni perek a nemzetközi igazságszolgáltatást?

A második világháborús szövetséges hatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Egyesült Államok – a jövőre nézve fontos modellt szolgáltattak, amikor Nürnbergben létrehozták a Nemzetközi Katonai Törvényszéket (IMT). 1945. november 20. és 1946. október 1. között az IMT a náci Németország huszonkét életben maradt korábbi vezetőjét állította bíróság elé. (Adolf Hitler diktátor és Heinrich Himmler SS-vezér a háború végén öngyilkosságot követett el.) A bíróság tizenkilenc vádlottat elítélt, hármat pedig felmentett. A szövetségesek által 1945. augusztus 8-án aláírt Nürnbergi Charta az IMT hatáskörébe tartozó bűncselekmények három kategóriáját határozta meg:

• béke elleni bűncselekmény, amely magába foglalja egy agresszív háború eltervezését, előkészítését, megindítását és lefolytatását, valamint e cselekmények bármelyikének elkövetésére irányuló összeesküvést;
• háborús bűncselekmény, amelyek magában foglalja a polgári lakosság meggyilkolását, bántalmazását vagy kényszermunkára hurcolását, a hadifoglyok meggyilkolását, bántalmazását, a túszok kivégzését, valamint a fosztogatást és az önkényes pusztítást;
• emberiesség elleni bűncselekmény, amely magába foglalja a polgári lakosság elpusztítását, kényszermunkára kényszerítését, deportálását, a polgári lakossággal szembeni embertelen bánásmódot, és a politikai, faji vagy vallási alapon történő üldözést.

A charta utasította az IMT-t, hogy tisztességes tárgyalást folytasson, és biztosítson a vádlottaknak meghatározott, a tisztességes eljáráshoz szükséges jogokat. Ezek között szerepelt a jogi képviselethez való jog, továbbá a vád tanúinak a védelem által való kikérdezéséhez való jog, és a jog a védelem bizonyítékainak és tanúinak szerepeltetésére a tárgyaláson. Az IMT ügyészei négy vádpontban emeltek vádat a vádlottak ellen, az első vádpont a háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűncselekmények és béke elleni bűncselekmények elkövetésére irányuló összeesküvés volt. A vádlottak nem vonhatták ki magukat a bűncselekményeikért viselt felelősség alól arra hivatkozva, hogy felsőbb utasításokat követtek, vagy hogy a nemzetközi jog által a szuverén államoknak biztosított jogköröket gyakorolták.

A nürnbergi törvényszék mellett egy amerikai katonai törvényszék további tizenkét tárgyalást folytatott Nürnbergben német vezetők ellen a Nürnbergi Chartában meghatározott bűncselekmények miatt. Az 1946-ban Tokióban létrehozott Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék szintén a Nürnbergi Charta szabályai alapján állított bíróság elé japán vezetőket.

Kritika

Egyes kritikusok a pereket „a győztesek igazságszolgáltatásának” titulálták, mivel a szövetségesek csak legyőzött ellenségeiket állították bíróság elé. A szövetségesek saját tetteiket nem vetették alá hasonló vizsgálatnak. A kritikusok arra is rámutattak, hogy a vádlottaknak biztosított „tisztességes eljárás” jogai nem voltak olyan széles körűek, mint a polgári bíróságoké. Egyesek azzal is érveltek, hogy a „béke elleni bűncselekmény” és az „emberiesség elleni bűncselekmény” vádja igazságtalan volt, mivel a cselekményeket elkövetésük idején nem ismerték el nemzetközi bűncselekményként.

Az „emberiesség elleni bűncselekmény” vádját különösen sok kritika érte. A meghatározás szerint a tengelyhatalmak vezetőit bíróság elé lehetett állítani kormányaik saját állampolgáraik ellen elkövetett tetteiért. Ez sértette a nemzetközi jog alapelvét, amely nem szabályozta, hogy egy szuverén állam hogyan bánhat a polgáraival.

Mások azért bírálták a háború utáni törvényszékeket, mert túlságosan korlátozóak voltak a nemzetközi bűncselekmények meghatározása illetve az eljárásaik tekintetében. Különösen kifogásolható az a döntés, hogy csak a háborúval összefüggésben elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeket vizsgálták. Az IMT nem vette figyelembe azokat az emberiesség elleni bűncselekményeket, amelyeket Németország kizárólag németek ellen vagy a háború előtti években követett el. Bár a nürnbergi törvényszék működése során felbukkant az újonnan megalkotott „genocídium” kifejezés, ugyanakkor nem szerepelt a vádpontok között. Továbbá a nemi erőszak és a szexuális erőszak sem szerepelt. Végül pedig amiatt, hogy a nürnbergi törvényszék ügyészei elsősorban német dokumentumokra támaszkodtak bizonyítékként, az a kritika érte őket, hogy nem vették figyelembe az áldozatok hangját az igazságszolgáltatási folyamatban.

A Nürnbergi Charta ENSZ általi kötelező erejű törvényként való elismerése

1946-ban, a nürnbergi törvényszék határozatait követően az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) egyhangúlag elismerte az ítéletet, és a Nürnbergi Chartát kötelező nemzetközi jogként fogadta el. Az ENSZ által elismert legfontosabb „nürnbergi elvek” a következők:

• A béke elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények és az emberiesség elleni bűncselekmények a nemzetközi jog szerint mind bűncselekménynek számítanak;
• Bármely személy, legyen akár egy kormány vezetője, aki nemzetközi bűncselekményt követ el, jogi felelősségre vonható;
• A nemzetközi bűncselekmények büntetését a tényeken és a jogon alapuló tisztességes bírósági eljárás keretében kell megállapítani;
• A nemzetközi bűncselekmény elkövetője, aki feljebbvalója utasításának engedelmeskedve cselekedett, továbbra is jogi felelősséggel tartozik a bűncselekményért.

A nürnbergi elveken kívül az ENSZ a háború utáni korai időszakban számos egyezményt, szerződést és nyilatkozatot fogadott el. Az ENSZ célja egy olyan nemzetközi jogrendszer kialakítása volt, amely védi az emberiség békéjét és biztonságát, és szankcionálja az ezeket veszélyeztető cselekményeket. 1948 decemberében az ENSZ elfogadta a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezményt. 1949-ben az ENSZ tagállamai elfogadták az új genfi egyezményeket. A genfi egyezmények a II. világháború előtti egyezmények helyébe léptek, amelyek a nemzetközi fegyveres konfliktusok során védelmet biztosítottak a hadviselő felek számára. Amellett, hogy a korábbi védelmet kiszélesítették, az új egyezmények először biztosítottak védelmet a polgári lakosság számára. Emellett szabályokat állapítottak meg a belföldi fegyveres konfliktusokra, például a polgárháborúkra vonatkozóan is.

Az IMT-pereket követően az ENSZ arra törekedett, hogy létrehozza a nemzetközi bűncselekmények egyetemes kódexét és egy állandó nemzetközi törvényszéket, amely azokat tárgyalja. A hidegháború feszültségei ötven évig akadályozták ezeket az erőfeszítéseket. Ez idő alatt továbbra is nagy számban követtek el nemzetközi bűncselekményeket.

Az ENSZ csak az 1990-es években egyezett bele abba, hogy különleges „ad hoc” nemzetközi bíróságokat hozzon létre a volt Jugoszláviában és Ruandában az etnikai konfliktusok során elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, valamint népirtások elkövetőinek bíróság elé állítására. A nürnbergi Nemzetközi Törvényszékkel ellentétben a jugoszláviai és a ruandai törvényszék nem katonai, hanem polgári bíróság volt. Nem vettek részt benne ügyészek vagy bírák azokból az országokból, amelyek érintettek voltak a konfliktusokban. E bíróságok hozták meg az első ítéleteket népirtás tárgyában, és kimondták, hogy a nemi erőszak és a szexuális erőszak háborús és emberiesség elleni bűncselekményként büntetendő.

Más konfliktusok „hibrid” bíróságok létrehozására adtak módot, amelyek ötvözik a nemzeti és a nemzetközi jogot, és személyi összetételük is hibrid. A Sierra Leone-i Különleges Bíróság 2012-ben megerősítette a Nürnbergben kialakított precedenst. A precedens megállapította, hogy nemzetközi bűncselekményekért még államfőket is el lehet ítélni. A bíróság Charles Taylor volt libériai elnököt háborús és emberiesség elleni bűncselekményekben találta bűnösnek.

Nürnberg korai hatása a nemzetközi jogra

E törvényszéki perek fontos precedenseket teremtettek. Korábban a nemzetközi jog és gyakorlat a szuverén államok közötti kapcsolatok szabályozására korlátozódott. Két új bűncselekmény – a „béke elleni bűncselekmény” és az „emberiesség elleni bűncselekmény” – létrehozásával a Nürnbergi Charta megállapította, hogy a nemzetközi jognak az egyéneket is védenie kell az államilag támogatott agresszióval, öldökléssel, rossz bánásmóddal és üldözéssel szemben. Ezen túlmenően a számos országban elkövetett bűncselekmények miatt indított nürnbergi és tokiói perek azt mutatták, hogy a nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos büntetőeljárásokat nem feltétlenül azon államok bíróságain kell levezényelni, ahol a bűncselekményeket elkövették. Izrael ezt az egyetemes joghatósági koncepciót alkalmazta, amikor 1961-ben Adolf Eichmannt egy jeruzsálemi tárgyalóteremben bíróság elé állította.

Az európai, ázsiai és csendes-óceáni országok nemzeti bíróságai előtt a tengelyhatalmak több ezer háborús bűnösével szemben indított perek tovább erősítették azt az elvet, hogy a háborús erőszakért egyének is felelősségre vonhatók.

A Nürnbergi Chartán alapuló 1998-as Római Statútum

1998-ban az ENSZ néhány tagállama elfogadta a Római Statútumot. A Római Statútum kodifikálta a népirtás, a háborús bűncselekmény és az emberiesség elleni bűncselekmény nemzetközi jogi fogalmait. A Statútum emellett létrehozta az állandó Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC), amely az elkövetők bíróság elé állítását szolgálja. A Római Statútum a népirtáson kívül olyan cselekményekkel egészítette ki a Nürnbergi Charta által háborús és emberiesség elleni bűncselekményekként meghatározott cselekményeket, mint a kínzás, a szexuális erőszak és az apartheid. A Római Statútum azt is megállapította, hogy az emberiesség elleni bűncselekményeket békeidőben és fegyveres konfliktus során is el lehet követni. A Római Statútum értelmében a vádlottak a Nürnbergi Charta által biztosítottnál szélesebb körű eljárási jogokat élveznek. Az áldozatoknak az ügyészek által benyújtott bizonyítékok mellett lehetőségük van további bizonyítékokat is előterjeszteni.

A Nemzetközi Büntetőbíróság 2002-ben kezdte meg működését. 2010-ben a Római Statútumot aláíró országok megállapodtak az agresszió nemzetközi bűncselekményének meghatározásában. 2018-tól kezdődően ezt is a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága alá vonták. Jelenleg 123 nemzet ratifikálta a Római Statútumot, és ismerte el a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát. A Római Statútumot nem elfogadó államok között van Kína, Oroszország és az Egyesült Államok.

Ma az elkövetők tetteit a Nemzetközi Büntetőbíróság, továbbá számos hibrid bíróság és állami bíróság tárgyalja. A nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonására irányuló erőfeszítések elképzelhetetlenek a Nürnbergi Charta és a törvényszéki tárgyalások által biztosított, nagy nyilvánosságra szert tett jogi modell nélkül. Ahogy Benjamin Ferencz nürnbergi ügyész írta, a nürnbergi perek elhintették

„egy olyan jövőbeli jogrend magjait, amely minden embert egyenlő méltósághoz és békéhez való joggal rendelkező embertársnak tekint, és ezen a humanitárius megfontoláson alapul.”

Ennek ellenére továbbra is elkövetnek nemzetközi bűncselekményeket szerte a világon. Az elkövetők ritkán kerülnek bíróság elé. A nemzetközi büntetőjogi rendszer kialakításában elért jelentős előrelépés ellenére még várni kell arra, hogy a Nürnbergben elhintett magokból valódi termés fakadjon.