Böngésszen a holokauszt és a második világháború előtti, alatti és utáni jelentős eseményeket bemutató filmklipek betűrendes listájában! A klipek között privát filmek, propagandafilmek, híradók és egyéb felvételek találhatóak.
<< Előző | 1-25 találat megjelenítése az összesen 72 találatból "Történelmi filmfelvétel" | Következő >>
A náci Németország, a fasiszta Olaszország és a Japán Birodalom tisztviselői Berlinben írták alá a tíz évre szóló háromhatalmi egyezményt, mely egy katonai szövetség volt. A paktum a három nemzet (tengelyhatalom) közötti együttműködést rögzítette a II. világháborúban. Ez a felvétel „A náci terv” (The Nazi Plan) című filmben volt látható, amelyet az Egyesült Államok készített és használt fel a nürnbergi perek büntetőeljárása során.
A németországi Münchentől északnyugatra fekvő dachaui koncentrációs tábor volt az első szabályszerű koncentrációs tábor, amelyet a nácik 1933-ban építettek. A tábort csaknem tizenkét évvel később, 1945. április 29-én amerikai fegyveres erők szabadították fel. A táborban ekkor mintegy 30 000 éhező fogoly tartózkodott. Ez a felvétel madártávlatból ábrázolja a tábort és a foglyok körletének bejáratát.
1946 júliusában a lengyelországi Kielcében egy pogromban negyvenkét zsidó ember vesztette életét, és rajtuk kívül körülbelül 50 sérült volt. Az esemény hatására több százezer zsidó indult útnak tömegesen Lengyelországból, valamint Kelet- és Közép-Európa más országaiból. A felvételen zsidó menekültek, a pogrom túlélői várják, hogy elhagyhassák Lengyelországot, és átkelhessenek Csehszlovákiába.
A német hadsereg 1939 szeptemberében szállta meg Lódz városát Lengyelországban. 1940. február elejétől a lódzi zsidókat erőszakkal egy kijelölt gettóterületre költöztették, amelyet 1940. április 30-án lezártak. Ez a német felvétel a lódzi gettóban télen uralkodó viszonyokat mutatja be. A tél tovább súlyosbította a gettók nehéz életkörülményeit, és kiapadtak a már eleve szűkös élelem- és tüzelőanyag-készletek.
A The Nazi Plan (A náci terv) című filmet 1945. december 11-én a nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt vetítették le bizonyítékként. Budd Schulberg és az amerikai haderő más tagjai állították össze a tárgyaláshoz, James Donovan haditengerészeti parancsnok felügyelete alatt. Az összeállítók kizárólag német forrásanyagot használtak, beleértve a hivatalos filmhíradókat is. A „Hitler a zsidó faj európai megsemmisítését jósolja háború esetén” című…
Hermann Göring felolvassa a nürnbergi törvények preambulumát a náci párt hetedik kongresszusán. A törvények a német állampolgárságot vér alapján állapították meg, és megtiltották a házasságot németek és zsidók között. A Reichstag (a német parlament) rendkívüli ülése fogadta el a törvényeket, amelyek jelezték náci zsidóellenes intézkedések fokozódó szigorát.
Az 1919-es versailles-i szerződés rendelkezései az I. világháborúban vesztes Németországnak megtiltották, hogy fegyveres erőket állomásoztasson a Rajna-vidéki demilitarizált zónában, amely egy Franciaországgal, Belgiummal és Hollandia egy részével határos terület volt Nyugat-Németországban. A szerződés értelmében szövetséges erők – köztük amerikai csapatok is – foglalták el a régiót. A békeszerződés kirívó megsértéseként 1936. március 7-én Hitler…
Miután megszületett a müncheni egyezmény, és a csehek átadták a Szudéta-vidéket a németeknek, a német hatóságok Csehszlovákiába száműzték az ott élő pohorelicei zsidókat. A cseh kormány a menekültáradattól tartva nem volt hajlandó befogadni őket. A zsidó menekültek így arra kényszerültek, hogy a Brno és Pozsony közötti senki földjén táborozzanak a cseh-német határon.
A varsói gettó egyes területeit hidak kötötték össze, hogy a zsidók ne tudjanak kilépni a gettó területéről. Mielőtt a gettót lezárták volna, a néhány be- és kijáratnál ellenőrzőpontok voltak. A gettó életének első hónapjaiban az élet még normálisnak tűnt, azonban az élelem és a megfelelő lakhatási körülmények hiánya hamar éreztette a hatását.
Miután a németek 1940 októberében létrehozták a varsói gettót, a gettóbeli életkörülmények gyorsan romlottak. A németek szigorúan felügyelték, hogy mi juthat be és ki a gettóból. Nem volt elég élelmiszer a gettó lakóinak élelmezésére. Sok zsidó nagy kockázatot vállalva megpróbált élelmiszert becsempészni. A varsói gettó lakói számára a németek által biztosított fejadag kevesebb mint tíz százalékát tette ki a német állampolgárok élelmiszer-fejadagjának.…
A nácik 1940 novemberének közepén lezárták a varsói gettót. A német intézkedések által előidézett zsúfoltság és élelmiszerhiány rendkívül magas halálozási arányhoz vezetett a gettóban. Varsó lakosságának mintegy harminc százalékát zsúfolták be a város területének 2,4 százalékába. A németek napi 181 kalóriában határozták meg a zsidók élelmiszeradagját. 1941 augusztusára havonta több mint ötezer ember halt bele az éhezésbe vagy valamilyen betegségbe.
A nácik szóhasználatában az „eutanázia” a nácik által „az életre méltatlannak” ítélt személyek meggyilkolását jelentette. 1941-ben a hadamari pszichiátriai klinika egyike volt a németországi eutanáziás kivégzőközpontoknak. A német orvosok által eutanáziára kijelölt betegeket Hadamarba vagy egy másik létesítménybe szállították, és ott gázkamrában kivégezték. Több mint 10 000 embert gázosítottak el Hadamarban, mielőtt az eutanáziaprogram 1941…
Ante Pavelic horvát fasiszta vezető volt, akinek németbarát kormánya 1941 és 1945 között irányította Horvátországot. Ezen a német híradós felvételen Pavelic rajongók tömegei előtt sétál és katonai szemlét tart. A horvát kormány Pavelic uralma alatt több százezer szerbet, zsidót és romát (cigányt) ölt meg. Pavelic a háború után Argentínába menekült. 1959-ben halt meg egy két évvel korábbi gyilkossági kísérlet során szerzett sebesülés szövődményeiben.
A szovjet csapatok 1945. január 27-én érték el a lengyelországi Auschwitzban található tábort. A szovjet katonai felvételen a szovjet hadsereg által Auschwitzban felszabadított gyerekek láthatók. A tábor többéves működése alatt Josef Mengele náci orvos számos gyermeken végzett orvosi kísérleteket.
1945 januárjában a szovjet csapatok behatoltak az auschwitzi koncentrációs táborba, és több ezer beteg és végletekig kimerült foglyot szabadítottak fel. Ez a szovjet katonai felvétel nem sokkal a tábor felszabadítása után készült. A felvételen szovjet orvosok a sterilizációs, mérgező injekciós és bőrtranszplantációs kísérletek áldozatait vizsgálják.
Az auschwitzi táborba érkezve az áldozatoknak minden személyes tulajdonukat át kellett adniuk. A rabok holmiját rutinszerűen összecsomagolták, és Németországba szállították, ahol a civil lakosság körében szétosztották vagy a német iparban használták fel. Az auschwitzi tábort 1945 januárjában szabadították fel. Ezen a szovjet katonai felvételen civilek és szovjet katonák az auschwitzi haláltáborba deportált emberek holmijait kutatják át.
1933-ban a náci párt vezére, Adolf Hitler lett Németország kancellárja, és a nemzet törékeny demokratikus rendszerét hamarosan egypártrendszerű diktatúrává formálta. A rendőrség a politikai ellenfelek ezreit fogta el és küldte koncentrációs táborokba tárgyalás nélkül. A náci rezsim továbbá faji szabályozásokat is bevezetett, amelyek a germán „árja” lakosság „megtisztítását” és erősítését célozták. Egy könyörtelen kampány keretében megkezdték a fél…
Franciaország 1940. júniusi vereségét követően Németország a Nagy-Britannia elleni invázió előkészítéseként igyekezett légi fölényre szert tenni az ország felett. A hónapokig tartó légitámadások ellenére Németország nem volt képes megsemmisíteni a brit királyi légierőt (RAF). 1940 őszén az inváziót határozatlan időre elhalasztották. A Nagy-Britannia elleni német bombázó hadjárat 1941 májusáig tartott. A németek végül elsősorban a Szovjetunió 1941. júniusi…
Részlet Franklin D. Roosevelt beszédéből, amelyben felkéri az Egyesült Államok kongresszusát, hogy üzenjen hadat Japánnak az előző napon Pearl Harborra mért meglepetésszerű támadás miatt.
1938. november 9-én a nácik vezetésével országos méretű pogrom zajlott a zsidók ellen. A kristályéjszaka néven ismert pogrom során a rohamosztag (SA) csapatai több ezer zsidó tulajdonú üzletet és több száz zsinagógát romboltak le. Az erőszakhullám során közel 100 zsidót öltek meg. A felvételen egy tiltakozó gyűlés látható New Yorkban. Stephen S. Wise rabbi adott hangot az amerikai zsidó közösség felháborodásának. Az Egyesült Államok kormánya hivatalos úton is…
1938. július 6. és 15. között 32 ország küldöttei gyűltek össze a franciaországi Evianban található Royal Hotelben, hogy a zsidó menekültek ügyéről tárgyaljanak. A menekültek kétségbeesetten próbáltak megszökni a németországi náci üldöztetés elől, azonban letelepedési engedély nélkül nem távozhattak külföldre. Az eviani konferencia szinte semmi változást nem eredményezett a legtöbb résztvevő nemzet bevándorlási politikájában. A nagyobb hatalmak – az…
Az orvosper volt az egyike annak a 12 háborús bűnpernek, melyeket amerikai esküdtszék előtt tartottak a nürnbergi perek keretében. Olyan orvosokat és nővéreket fogtak perbe, akik részt vettek a testi vagy szellemi fogyatékkal élő németek megölésében, és akik orvosi kísérleteket végeztek a koncentrációs táborok rabjain. Itt a koncentrációs táborok két túlélője, Maria Kusmierczuk és Jadwiga Dzido, akik ilyen kísérletek áldozatai voltak, mutatják be sérüléseiket a…
A brit csapatok 1945 áprilisában szabadították fel a bergen-belseni koncentrációs tábort. Saját katonáik nyilatkozatait vették filmre. Ezen a brit katonai felvételen a britek tábori lelkésze, T.J. Stretch számol be benyomásairól a táborral kapcsolatban.
A német hadsereg 1939 szeptemberében foglalta el Krakkó városát Lengyelországban. 1941 márciusában a németek elrendelték egy gettó kialakítását Krakkóban. Ezen a felvételen a lengyel zsidók a krakkói gettóba történő kényszerű betelepítése látható. Karjukon látható a kötelezően viselendő karszalag, amely a zsidó lakosságot különbözteti meg a város többi lakójától. A krakkói gettóban 1941 végére mintegy 18 000 zsidót tartottak fogva.
A II. világháború után a szövetségesek több millió menekültet telepítettek vissza a szülőhazájukba. Több százezren azonban, köztük több mint 250 000 zsidó menekült, nem tudtak vagy nem akartak hazatérni. A legtöbb zsidó menekült inkább elhagyta volna Európát, és Palesztinában vagy az Egyesült Államokban kívánt letelepedni. A szövetségesek a megszállt Németország területén található táborokban szállásolták el őket, amíg lehetségessé nem vált az…
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.