Hogyan határozták meg a bűncselekményeket?
A második világháború után a győztes szövetségesek addig példa nélküli módon létrehozták a Nemzetközi Katonai Törvényszéket (IMT), hogy a német vezetőket egyénenként vonják felelősségre a nemzetközi jog megsértéséért. A nürnbergi törvényszék lefektette a nemzetközi büntetőjog és az elszámoltathatóság új rendszerének alapjait, amely napjainkban is tovább fejlődik.
A legfontosabb tények
-
1
1945 augusztusában a négy nagy szövetséges hatalom aláírta a Nürnbergi Chartát (más néven Londoni Egyezmény és Charta). A charta a II. világháborúért és a tömeges bűncselekményekért felelős német vezetők bíróság elé állítására létrehozta a Nemzetközi Katonai Törvényszéket (IMT).
-
2
A Nürnbergi Charta az IMT-t azzal bízta meg, hogy három konkrét bűncselekmény – háborús bűncselekmények, béke elleni bűncselekmények és emberiesség elleni bűncselekmények – vádlottjainak ügyében tisztességes bírósági tárgyalásokat folytasson le.
-
3
1946-ban az Egyesült Nemzetek Szervezete a kötelező érvényű nemzetközi jogrend szintjére emelte a Nürnbergi Charta és az IMT által meghozott ítélet rendelkezéseit. A charta és az IMT által lefektetett elvek és a meghozott precedensértékű döntések megalapozták a mai nemzetközi büntetőjogot.
„Az igazságszolgáltatás történetében még sohasem fordult elő, hogy egyetlen per keretében foglalkoztak volna egy évtized fejleményeivel, amelyek egy egész földrészen játszódtak le, és egy sor országot, számtalan embert és cselekményt érintettek.”
– Az USA főügyésze, Robert H. Jackson
Nyitóbeszéd a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt
Hallgasson meg egy részletet!
Bevezetés
A mai nemzetközi büntetőjog képes felelősségre vonni a tömeges atrocitások elkövetőit. A nemzetközi és nemzeti bíróságok számos országban hoztak ítéletet a népirtás, a háborús vagy az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriájába eső bűntettek felett. Ilyen ország a volt Jugoszlávia, Ruanda, Sierra Leone és Kambodzsa. Ez a nemzetközi büntetőjogi jogrend a Nemzetközi Katonai Törvényszék (IMT) által Nürnbergben meghozott precedensértékű döntéseken alapul.
A Nürnbergi Charta
Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök és Joszif Sztálin szovjet kormányfő már a II. világháború vége előtt, a Moszkvai Nyilatkozatban bejelentette, hogy az atrocitások – ilyen a zsidók tömeges meggyilkolása – elkövetőit azok a nemzetek fogják bíróság elé állítani, amelyekben a bűncselekményeket elkövették. A három vezető ígéretet tett arra, hogy azokat a fő háborús bűnösöket, akiknek a tetteit nem lehet konkrét földrajzi helyhez kötni, a szövetséges kormányok közös döntése alapján fogják elítélni. Azt, hogy a szövetségesek hogyan büntetnék meg a fő háborús bűnösöket, nem határozták meg. Egyes esetekben Churchill és Sztálin egyszerűen kivégeztette őket.
Miután a háború 1945 májusában véget ért, az amerikai kormány azt javasolta, hogy a fő háborús bűnösöket speciális bíróság elé állítsák. 1945. augusztus 8-án az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió képviselői aláírták a Londoni Egyezményt és Chartát, más néven a Nürnbergi Chartát. A megállapodás létrehozta a Nemzetközi Katonai Törvényszéket (IMT) a németországi Nürnbergben, hogy az hozzon ítéletet a II. világháborúért és a tömeges bűncselekményekért felelős német vezetők felett. A charta meghatározta a Törvényszék hatáskörét és a működésére vonatkozó szabályokat, illetve meghatározta azokat a bűncselekményeket, amelyeket a Törvényszék tárgyalni fog.
A charta rendelkezései
A Nürnbergi Charta előírta, hogy a szövetséges nagyhatalmak – Franciaország, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és az Egyesült Államok – egy-egy bírót és helyettesítő bírót delegálnak a Törvényszék testületébe. Az ítéletekhez az ügyet vizsgáló négy bíró többségi szavazatára volt szükség.
A charta utasította az IMT-t, hogy tisztességes tárgyalást folytasson, és biztosítson a vádlottaknak meghatározott, a tisztességes eljáráshoz szükséges jogokat. Ezek között szerepelt a jogi képviselethez való jog, továbbá a vád tanúinak a védelem által való kikérdezéséhez való jog, és a jog a védelem bizonyítékainak és tanúinak szerepeltetésére a tárgyaláson.
A Charta azonban azt is előírta, hogy a vádlottak nem vonhatták ki magukat az elkövetett bűncselekmények felelőssége alól a parancsteljesítésre való hivatkozással. Nem hivatkozhattak arra sem, hogy a nemzetközi jog alapján lehetetlen őket felelősségre vonni olyan cselekményekért, amelyeket egy szuverén hatalom tisztviselőjeként hajtottak végre.
A bűncselekmények meghatározása
A Nürnbergi Charta (vagy Londoni Egyezmény és Charta) felhatalmazása alapján a Nemzetközi Katonai Törvényszék „eljárhat és megbüntetheti azon személyeket, akik a tengelyhatalmak érdekében tevékenykedve, magánszemélyként vagy szervezetek tagjaiként az alábbi bűntettek bármelyikét elkövették”:
Béke elleni bűncselekmények – amely magába foglalja háborús agresszió eltervezését, előkészítését, megindítását és lefolytatását, valamint e cselekmények bármelyikének elkövetésére irányuló összeesküvést;
Háborús bűncselekmények – „a hadviselés törvényeinek vagy szokásainak megsértése”, beleértve a polgári lakosság meggyilkolását, bántalmazását vagy kényszermunkára hurcolását, a hadifoglyok meggyilkolását, bántalmazását, a túszok kivégzését, valamint a fosztogatást és az önkényes pusztítást;
Emberiesség elleni bűncselekmények – amely a polgári lakosság elpusztítását, kényszermunkára kényszerítését, deportálását, a polgári lakossággal szembeni embertelen bánásmódot és a politikai, faji vagy vallási alapon történő üldözést jelenti.
Míg a háborús bűncselekmények vádpontja a meglévő nemzetközi szokásjogon és konvenciókon alapult, a béke elleni bűncselekményeket és az emberiesség elleni bűncselekményeket korábban sosem határozták meg a nemzetközi jog alapján bűntettként. A charta megfogalmazói úgy érveltek, hogy mindkét új vádpont a második világháború előtti nemzetközi egyezményeken és deklarációkon alapult, amelyek elítélték a háborús agressziót és az emberiesség törvényeinek megsértését.
A Charta felhatalmazta az IMT-t annak megállapítására is, hogy a bűncselekményeket elkövető vádlottak egy szervezet tagjaként jártak-e el, amely esetben az IMT ezt a szervezetet bűnszervezetnek nyilváníthatta.
A Nemzetközi Katonai Törvényszék vádjai és megállapításai
A huszonkét német vezető pere a Nemzetközi Katonai Törvényszék (IMT) előtt Nürnbergben 1945. november 20-án kezdődött és 1946. október 1-jén ért véget. Az IMT nemcsak az alapszabályában meghatározott három bűncselekmény miatt állította bíróság elé a vádlottakat, hanem egy negyedik vádpont, az e három bűncselekmény bármelyikének elkövetésére irányuló összeesküvés miatt is. Emellett az IMT azt is mérlegelte, hogy a náci párt, illetve a német állam vagy a német hadsereg egyes szervezetei bűnszervezetnek minősülnek-e.
Az IMT három vádlottat felmentett, a többi tizenkilencet pedig elítélte. A tizenkilencből tizenkettőt halálra ítélt.
A Törvényszék bűnszervezetnek minősítette a következő szervezeteket: a Náci Párt Vezérkara; a Gestapo (Geheime Staatspolizei vagy Titkos Államrendőrség); az SD (Sicherheitsdienst vagy a Reichsfȕhrer-SS Biztonsági Szolgálata) és az SS.
Az IMT az emberiesség elleni bűncselekmények fogalmát a háborúban elkövetett cselekményekre korlátozta. Ez azt jelentette, hogy a bíróság nem vizsgálta a háború előtt elkövetett emberiesség elleni bűncselekményeket.
A nürnbergi elvek
Két hónappal az IMT ítélete után az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag kötelező érvényű nemzetközi jogrendként ismerte el az ítéletet és a Nürnbergi Chartát. Az ítélet és a charta alapján az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága meghatározta azokat az elveket, amelyek előirányozzák a nemzetközi büntetőjog alakulását és érvényesítését.
A legfontosabb „nürnbergi elvek” a következők:
- A béke elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények és az emberiség elleni bűncselekmények a nemzetközi jog szerint mind bűncselekménynek számítanak;
- Bármely személy, legyen akár egy kormány vezetője, aki nemzetközi bűncselekményt követ el, jogi felelősségre vonható;
- A nemzetközi bűncselekmények büntetését a tényeken és a jogon alapuló tisztességes bírósági eljárás keretében kell megállapítani;
- A nemzetközi bűncselekmény elkövetője, aki feljebbvalója utasításának engedelmeskedve cselekedett, továbbra is jogi felelősséggel tartozik a bűncselekményért.
Az IMT ítélete óta a nemzetközi büntetőjog jelentősen kibővült. Az ENSZ például 1948-ban a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény elfogadásával a népirtást nemzetközi bűncselekményként ismerte el. A háborús és emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülő cselekmények listája további bűncselekményekkel, például a kínzással és a szexuális erőszakkal bővült. Míg a nemzetközi büntetőjog egyre bővült, annak alkalmazása továbbra is a Nürnbergi Charta és az IMT által megalapozott precedensértékű döntéseken és elveken alapul.
Lábjegyzetek
-
Footnote reference1.
Angolból fordítva: „Ha igazságos akarok lenni azokhoz a nemzetekhez és azokhoz az emberekhez, akik részt vesznek ezen a bírósági tárgyaláson, emlékeztetnem kell Önöket bizonyos nehézségekre, amelyek erre az ügyre rányomhatják bélyegüket. Az igazságszolgáltatás történetében még sohasem fordult elő, hogy egyetlen per keretében foglalkoztak volna egy évtized fejleményeivel, amelyek egy egész földrészen játszódtak le, és egy sor országot, számtalan embert és cselekményt érintettek. Bár a feladat óriási, a világ haladéktalan cselekvést követelt. Teljesítenünk kellett ezt a követelést, még akkor is, ha ez a tökéletes jogászi munka rovására megy. Hazámban a már működő bíróságok, amelyek a szokásos perrendtartást követik, alaposan áttanulmányozott precedensekre támaszkodnak és helyi jelentőségű, korlátozott méretű események jogi következményeinek elbírálásával foglalkoznak, ritkán kezdik meg a bűntett elkövetése után egy évnél hamarabb a tárgyalást. Alig nyolc hónappal ezelőtt azonban ez az ülésterem még a német SS-csapatok kezében levő ellenséges bástya volt. Alig nyolc hónappal ezelőtt csaknem valamennyi tanú és okmány még az ellenség kezében volt. Az eljárás alapjául szolgáló törvényt még nem kodifikálták; még nem állapították meg a perrendtartást; a Törvényszéket még meg sem alakították; itt még nem volt megfelelő bírósági épület; még nem fogtak hozzá a többszáz tonna hivatalos német okmány megvizsgálásához; még nem szervezték meg az ügyészi apparátust; csaknem valamennyi vádlott szabadlábon volt, és a bírósági eljárást kezdeményező négy hatalom még nem egyesült abból a célból, hogy bíróság elé állítsa őket. Én lennék a legutolsó, aki tagadnám, hogy a vizsgálat teljes befejezésének hiánya a per rovására mehet, és minden valószínűség szerint ez a per nem lesz olyan jogászi munka példaképe, amelyért a bírósági eljárást folytató bármelyik hatalom normális időkben kész lenne kezességet vállalni. Ez azonban mégis kellőképpen előkészített ügy ahhoz, hogy ítéletet lehessen hozni, amire mi Önöket felkérjük. Ami pedig az ügy teljes kifejtését illeti, ezt kénytelenek vagyunk átengedni a történészeknek.”
– A nürnbergi per vádbeszédei. Budapest: Szikra, 1955.