Ben Romániában, Erdélyben született egy kis faluban a Kárpátok között. Még csecsemőkorában a családja az Egyesült Államokba költözött. Ben a Harvardra járt, ahol büntetőjogot tanult. Ben a 1943-ban szerzett diplomát a Harvard jogi karán. Belépett az Egyesült Államok légvédelmi tüzérségi zászlóaljába, amely Nyugat-Európa szövetséges inváziójára készült. A II. világháború európai lezárása után Bent áthelyezték az Egyesült Államok hadseregének háborús bűnöket vizsgáló ágához. Azzal bízták meg, hogy bizonyítékokat gyűjtsön, és kerítse kézre az állítólagos náci háborús bűnösöket. Végül ő lett a későbbi nürnbergi perekben az Einsatzgruppen tagjai ellen indított eljárások főügyésze.
MegtekintésBen Romániában, Erdélyben született egy kis faluban a Kárpátok között. Még csecsemőkorában a családja az Egyesült Államokba költözött. Ben a Harvardra járt, ahol büntetőjogot tanult. Ben a 1943-ban szerzett diplomát a Harvard jogi karán. Belépett az Egyesült Államok légvédelmi tüzérségi zászlóaljába, amely Nyugat-Európa szövetséges inváziójára készült. A II. világháború európai lezárása után Bent áthelyezték az Egyesült Államok hadseregének háborús bűnöket vizsgáló ágához. Azzal bízták meg, hogy bizonyítékokat gyűjtsön, és kerítse kézre az állítólagos náci háborús bűnösöket. Végül ő lett a későbbi nürnbergi perekben az Einsatzgruppen tagjai ellen indított eljárások főügyésze.

MegtekintésJoseph 1933-ban emigrált az Egyesült Államokba, miután befejezte a tanulmányait a lipcsei egyetemen. Szülei és bátyja már korábban elhagyták Németországot, és az Egyesült Államokba költöztek. Joseph a Columbia Egyetemen tanult. 1940-től 1943-ig egy New York-i német zsidó újság szerkesztőasszisztense volt. 1944-ben propagandaelemzőként dolgozott Nagy-Britanniában az amerikai nagykövetségen. 1946-ban tolmácsként utazott a németországi Nürnbergbe. Különféle anyagokat és feljegyzéseket elemzett, és számos kihallgatáson vett részt a nürnbergi per során.

MegtekintésHenry 1937-ben szerzett jogtudományi doktori címet a berlini egyetemen. A baltimore-i héber gyülekezet rabbijának finanszírozásával Henry még ebben az évben az Egyesült Államokba emigrált. 1945-ben a Stratégiai Szolgálatok Hivatala (Office of Strategic Services, OSS) megbízta, hogy készítse elő a peranyagokat a németországi Nürnbergben felállított Nemzetközi Katonai Törvényszék számára. Számos tanút és vádlottat hallgatott ki. A háború után különféle diplomáciai tisztségeket töltött be.
MegtekintésWe would like to thank Crown Family Philanthropies and the Abe and Ida Cooper Foundation for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of all donors.