A feketék üldöztetése a náci Németországban

Bevezetés

Amikor Adolf Hitler és a nácik hatalomra kerültek 1933-ban, több ezer fekete bőrű személy élt Németországban. A náci rezsim hátrányos megkülönböztetést alkalmazott velük szemben, mivel a nácik a fekete bőrű személyeket fajilag alsóbbrendűnek tekintették. A náci korszakban (1933–1945) a nácik faji törvények és politikai intézkedések sorával korlátozták a feketék gazdasági és társadalmi lehetőségeit Németországban. Emellett ismeretlen számú fekete embert zaklattak, börtönöztek be, sterilizáltak, illetve gyilkoltak meg.

A németországi fekete közösség eredete az I. világháború előtt

Az I. világháború előtt több ezer fekete érkezett Németországba Afrikából, Észak- és Dél-Amerikából, valamint a Karib-térségből. Majdnem mindannyian férfiak voltak. Jelentős részük Németország afrikai gyarmatairól, elsősorban Kamerunból érkezett.1Footnote 11A gyarmati időszakban a németek szigorú migrációs korlátozásokat vezettek be az általuk gyarmatosítottakkal szemben. A német hatóságok korlátozni kívánták a Németországban állandó jelleggel tartózkodó feketék számát, és vissza akarták szorítani a fekete lakosság számának növekedését.

E korlátozások ellenére a fekete férfiak a gyarmatokról és a gyarmatokon túlról is gyakran érkeztek Németországba, hogy szakmát tanuljanak vagy munkát vállaljanak. Tanulóként és inasként kerestek oktatási lehetőségeket. Sokan közülük szolgálóként vagy tengerészként dolgoztak. Jelentős részük fizetett előadóként érkezett Németországba az emberi állatkerteknek nevezett, kizsákmányoló nyilvános kiállításokra.2Footnote 22

A fekete látogatók többsége csak rövid ideig szándékozott Németországban maradni. A legtöbb fekete férfi és nő, aki Németországba utazott, még az I. világháború (1914–1918) előtt hazatért. Kisebb részük a maradás mellett döntött. Voltak olyan fekete bőrű emberek, akik bár nem tervezték, hogy Németországban maradnak, a háború miatt ott rekedtek. Az 1914-ben egyre fokozódó háborús helyzet korlátozta a nemzetközi utazást és a bevándorlást mind Európán belül, mind azon kívül.

A legtöbb egykori német gyarmati állampolgár számára még az I. világháború 1918-as befejezése után sem volt könnyű a visszatérés a szülőhelyre, vagy a külföldre költözés Németországból. Ennek oka az volt, hogy Németország a háború utáni békeszerződések értelmében elvesztette gyarmatait. A háború utáni új rendben Németország egykori gyarmati alattvalói nem rendelkeztek sem német állampolgársággal, sem útlevéllel vagy más úti okmánnyal. Németországban (akkori nevén a Weimari Köztársaságban) rekedtek, amely már semmilyen hivatalos kapcsolatban nem állt korábbi gyarmataival.

Feketék Németországban a weimari időszakban (1918–1933)

Fénykép

A drezdai Állami Faj- és Egészségügyi Akadémián tartott előadásokon bemutatott dia (Fénykép)

Egy fehér német nő és egy fekete francia katona lánya áll a fehér osztálytársai között. München, 1936. Ez a kép a drezdai Állami Faj- és Egészségügyi Akadémián (Németország) tartott genetikai, etnológiai és fajvédelmi előadások egyik diáján szerepelt.

Forrás:

• Library of Congress

A Weimari Köztársaság idején Németországban egy kis, főként férfiakból álló fekete közösség élt, amelynek tagjai többnyire az első világháború előtt vándoroltak Németországba. Az 1920-as évek elejére egyesek megismerkedtek helyi német nőkkel, feleségül vették őket, és családot alapítottak. Sok fekete-német család élt egymás közelében a nagyvárosokban, például Berlinben és Hamburgban, valamint Münchenben, Hannoverben és Wiesbadenben.

Marginalizálódás a weimari német társadalomban

A rasszizmus a weimari Németországban a feketék mindennapjainak része volt. Ez megnehezítette számukra a munkavállalást, amit a nagy gazdasági világválság csak tovább súlyosbított. Az olyan fehér német nőket, akik fekete férfiakhoz mentek feleségül, gyakran kiközösítették, ami számukra is megnehezítette a munkahelyen való elhelyezkedést. A feketék néha még a saját tágabb családjukon belül is marginalizálódtak. Theodor Wonja Michael például, aki 1925-ben született Berlinben fekete kameruni apától és fehér német anyától, úgy emlékezett, hogy apja „tabutéma” volt édesanyja családjában.

Az állampolgárság hiánya alapvető probléma volt a fekete-német családok számára. A német állampolgárság kérdésének akkori bonyolultsága miatt a fekete férfiak túlnyomó többsége nem volt német állampolgár. Ez hatással volt a feleségeikre és a gyermekeikre is, akiknek állampolgársága a férj és az apa állampolgárságától függött.3Footnote 33 Állampolgárság nélkül a fekete férfiak, fehér feleségeik és gyermekeik nem tudtak teljes mértékben beilleszkedni a német gazdasági, társadalmi és politikai életbe.

A fekete előadók és a weimari kultúra

Bár a fekete közösség Németországban kicsi és marginalizált volt, mégsem volt teljesen ismeretlen a többségi társadalom számára. Az 1920-as években a németországi feketék különösen láthatóak voltak a weimari korszak pezsgő és innovatív kulturális életében. Az afroamerikai zene és előadásmód iránti egyre növekvő rajongás a németek körében új színpadi lehetőségeket kínált a németországi feketéknek, függetlenül attól, hogy ténylegesen afroamerikaiak voltak-e vagy sem. Felléptek többek között színházakban, cirkuszokban, filmekben és zenés szórakozóhelyeken, például éjszakai klubokban és kabarékban.

„Rajnai fattyak”: kevert rasszú gyerekek a Rajna-vidéken

Fénykép

Német kiadvány a Rajna-vidéki kevert rasszú gyermekekről (Fénykép)

Képek egy német kiadványból, amely Németország nyugati régiójának, a Rajna-vidéknek a megszállásáról (1918–1930), valamint a Rajna-vidéki kevert rasszú, fehér német anyáktól és fekete katona apáktól származó gyermekekről szól. Megjelent valamikor 1936 és 1939 között.

Forrás:

• Library of Congress

Anyjuk fehér német nő volt, apjuk pedig többnyire francia gyarmati katona, aki részt vett a Rajna-vidék katonai megszállásában a szövetséges hatalmak által (1918–1930). Noha a katonák közül sokan észak-afrikaiak vagy ázsiaiak voltak, a rasszizmussal átitatott közbeszédben mindannyian feketének számítottak.

Ezek a gyerekek ambivalens helyet foglaltak el a weimari német társadalomban, ami a vegyes származásukból adódott. Gyakran diszkriminálták őket apjuk és fizikai megjelenésük miatt. Azonban nem voltak teljesen kívülállók. A legtöbben német állampolgárságot kaptak nem házas anyjuk után.4Footnote 44 Társadalmi szempontból viszont gyakran kiközösítették őket. Szomszédaik és osztálytársaik körében, sőt még a saját családjukban is megtapasztalták a rasszizmust. Néhányan édesanyjukkal vagy a családjukkal maradtak, másokat azonban gyermekotthonokban helyeztek el, vagy örökbe adtak.

A fekete bőrűek helyzete a náci uralom alatt (1933–1945)

1933-ban, amikor a nácik Németországban hatalomra kerültek, elkezdték törvénybe és egyben gyakorlatba ültetni a faji szempontból diszkriminatív hamis elképzeléseiket. A nácik fajilag tiszta Németországot akartak létrehozni, és a németeket az állítólagos felsőbbrendű „árja” faj tagjainak tekintették. A zsidókat, a romákat és a feketéket „nem árjaként” és az állítólagos alacsonyabb rendű fajok tagjaiként célkeresztbe állították. A nácik olyan törvényeket vezettek be, amelyek korlátozták a nem árja németek jogait. Ezek a törvények elsősorban a zsidók kirekesztésére irányultak, de kiterjedtek a fekete bőrszínű és roma csoportokra is.

A németországi feketék számára a náci korszak a fokozódó üldöztetés, a marginalizáció és az elszigetelődés időszaka volt. Bár már a weimari korszakban is szembesültek a rasszizmussal, a náci rezsim intézményesített rasszizmusa még inkább megnehezítette és a bizonytalanságba sodorta a feketék és családjuk életét. Ennek következtében a németországi feketék élete a nácik hatalomra jutásától még negatívabb fordulatot vett.

A nácik nemcsak faji, hanem egyéb, például politikai okokból is üldözték a feketéket Németországban. Hilarius „Lari” Gilges (születési év: 1909) például fekete német táncos és kommunista aktivista volt Düsseldorfból, Németországból. A nácik 1933. június 20-án meggyilkolták, és holttestét az utcán hagyták. Gilges meggyilkolására a náci rezsim első hónapjaiban került sor, amikor a nácik meg akarták semmisíteni a német kommunista mozgalmat.

A náci rasszista ideológia az élet minden területét átitatta Németországban. Sok német átvette ezt az ideológiát, és magától is nyíltan diszkriminálta a feketéket. Ennek eredményeként a feketék számára egyre nehezebbé vált a munkakeresés és a munkahely megtartása. A munkatársak és a főnökök nem szívesen dolgoztak együtt olyan emberekkel, akiket bőrszínük alapján kívülállóknak tekintettek a náci faji közösségben. Az elbocsátások, a kilakoltatások és a szegénység gyakoriak voltak. A feketék közül többen úgy emlékeznek vissza a náci Németországban töltött életszakaszukra, mint egy olyan időszakra, amikor idegenek köpték le őket, és büntetlenül lehetett őket rasszista szidalmakkal illetni.

Törvény a hivatásos tisztviselői kar helyreállításáról

Szinte azonnal világossá vált, hogy a náci rezsim hivatalosan is ki akarta zárni a feketéket a német társadalomból.

1933 áprilisában a hivatásos tisztviselői kar helyreállításáról szóló törvény eltávolította a „nem árja származású” embereket a német közszolgálatból. A rendelet homályosan fogalmazott a „nem árja származás” pontos meghatározását illetően. A zsidók kizárásának szándéka nyilvánvaló volt, ugyanakkor a későbbi rendeletek egyértelművé tették, hogy a meghatározás a fekete és roma népességre is vonatkozik. A gyakorlatban viszonylag kevés feketét érintett közvetlenül ez a törvény, mivel csak a német állampolgárok lehettek köztisztviselők. A német állampolgárságú feketék többsége pedig még túl fiatal volt ahhoz, hogy a közszolgálatban dolgozzon. Ez a törvény és az azt követő faji alapú korlátozások azonban súlyosan korlátozták a jövőbeli munkalehetőségeket és karrierlehetőségeket. Világossá tette azt is, hogy a nácik nem tekintették a feketéket a német nemzeti közösség (Volksgemeinschaft) részének.

A nürnbergi faji törvények

1935 szeptemberében a náci rezsim kihirdette a nürnbergi faji törvényeket, amelyek jogi keretbe helyezték a náci fajvédő elképzeléseket. Ezek a törvények elsősorban a zsidók ellen irányultak. 1935 novemberétől kezdve azonban a nürnbergi törvényeket a romákra és a feketékre is kiterjesztették, akiket a rezsim pejoratív nyelvhasználatával „cigányoknak, négereknek és fattyaiknak” nevezett („Zigeuner, Neger und ihre Bastarde”).

Két nürnbergi faji törvény volt. Az első, a birodalmi állampolgársági törvény úgy határozta meg a német állampolgárt, mint aki „német vagy rokon vérből származik”. A cél az volt, hogy a rezsim által fajilag alsóbbrendűnek tartott embereket (a zsidókat, a romákat és a feketéket) kizárják a politikai jogokból Németországban.

A másik „a német vér és a német becsület védelméről szóló törvény” volt. Ez a törvény tiltotta a fajkeveredést, illetve az úgynevezett „fajgyalázást” (Rassenschande). Megtiltotta a zsidók és „német vagy rokon vérű” személyek közötti jövőbeni vegyes házasságokat és szexuális kapcsolatokat. A törvény egy későbbi kiegészítése megtiltotta, hogy a feketék Németországban „német vagy rokon vérű” emberekkel házasodjanak. A cél az volt, hogy megakadályozzák a feketéknek a fehér németekkel való házasságát és gyermekvállalását.

A kevert rasszú párok üldözése és diszkriminációja a náci Németországban

A nürnbergi faji törvények nagyon megnehezítették a németországi feketék számára a házasságkötést, a családalapítást és a jövőjük felépítését. Különösen a gyermekvállalási és házasodási korban lévőket érintették. Bár a feketék számára legális volt az egymással való házasságkötés, a fekete közösség kis mérete miatt az ilyen párok ritkák voltak.

A nürnbergi törvények ellenére egyes feketék és német „árják” továbbra is romantikus kapcsolatot alakítottak ki egymással. Ezek a kapcsolatok mindkét partner számára veszélyesek voltak, különösen, ha úgy döntöttek, hogy megpróbálnak törvényesen összeházasodni. A náci Németországban mindenkinek engedélyt kellett kérnie a házasságkötéshez. Amikor különböző rasszhoz tartozó párok nyújtottak be kérelmet, kérelmüket következetesen elutasították faji okokra hivatkozva. Ezek a kérelmek a kormányhatóságok tudomására hozták a különböző rasszhoz tartozó emberek közti kapcsolatokat. Ez gyakran szörnyű következményekkel járt a párra nézve. A házassági kérelmek következménye több esetben zaklatás, sterilizálás és az élettársi kapcsolatok felbontása volt.

A náci rezsim zaklatta azokat a törvényes párokat is, akiknek házassága a nürnbergi törvények előtt köttetett. A rezsim nyomást gyakorolt a fehér német nőkre, hogy váljanak el fekete férjüktől. A különböző rasszhoz tartozó párokat és gyermekeiket gyakran megalázták, sőt, bántalmazták, amikor együtt jelentek meg a nyilvánosság előtt. Frankfurtban például náci újságírók a helyi pártlap hasábjain folyamatosan gúnyolták és becsmérelték a kameruni Dualla Misipót és fekete-német családját. Sem ő, sem fehér német felesége nem jutott megélhetéshez.

Legalább két olyan esetről tudunk, amikor fekete férfiakat legalább részben azért büntettek meg, mert fehér német nőkkel létesítettek szexuális kapcsolatot.

A fekete gyerekek kizárása az iskolákból

Szüleikhez hasonlóan sok fekete gyermek Németországban is úgy élte meg a náci korszakot, mint a fokozott magány, elszigeteltség és kirekesztettség időszakát. Néhány fekete gyerek németnek érezte magát, és részese szeretett volna lenni a jelen izgalmasnak tűnő eseményeinek. A náci faji ideológiában azonban nem volt helye a fekete-német gyerekeknek. Hans Massaquoi, akinek az apja libériai, az anyja pedig német volt, visszaemlékezett arra, amikor az osztálya elment egy olyan ünnepségre, ahol Adolf Hitler is megjelent.

„Most lehetőségünk nyílt arra, hogy a saját szemünkkel lássuk [Hitlert]... Ott voltam én, a göndör hajú, barna bőrű nyolcéves kisfiú a szőke és kék szemű gyerekek tengerében, tele gyermeki hazaszeretettel és a boldog tudatlanság védőpajzsával. Mint mindenki körülöttem, én is éltettem azt az embert, akinek minden ébren töltött órája a hozzám hasonló »alsóbbrendű, nem árja emberek« elpusztítására irányult.”

Hans J. Massaquoi, Tanúságra rendeltetve: feketeként felnőni a náci Németországban5Footnote 55

A náci Németországban a fekete gyerekek számára az iskolák a megaláztatás helyszínévé váltak. A fekete gyerekeket gyakran lealacsonyították a fajismereti órákon, és a nácikat támogató tanárok nevetségessé tették őket a többiek előtt.

Fénykép

Egy német tanár kiemel egy „árja” vonásokkal rendelkező gyereket (Fénykép)

Egy német tanár kiemel egy „árja” vonásokkal rendelkező gyereket, hogy külön dicséretben részesítse az osztály előtt. Az ilyen példákkal arra oktatták az iskolásokat, hogy faji alapon ítéljék meg egymást. Németország, a háború idejéből.

Forrás:

• DIZ Muenchen GMBH, Sueddeutscher Verlag Bilderdienst

Ahogyan az oktatási rendszer nácivá alakítása jelentős mértékben korlátozta a zsidó gyermekek jogait az állami iskolák látogatására, ez a folyamat az 1930-as évek során a fekete gyermekekre is hatással volt. Néhány fekete diákot kirúgtak, így nem tudták befejezni tanulmányaikat. Csak nagyon kevés magániskola vett fel fekete diákokat. Egyre nehezebbé vált számukra a gyakornoki helyek megtalálása, ami Németországban alapvető fontosságú volt az elhelyezkedés szempontjából.

Az iskolások hátrányos megkülönböztetése eleinte nem volt rendszerszintű, lokális alapon történt. De ahogy a nácik kezdték átvenni az iskolai oktatás irányítását, hivatalos tiltásokat vezettek be. 1938 novemberében, a kristályéjszaka után a náci rezsim teljesen megtiltotta, hogy a zsidó gyerekek német állami iskolákba járjanak. 1941 márciusában a náci rezsim hivatalosan kizárta a fekete és roma gyerekeket is az állami iskolákból.

Feketék kényszersterilizálása a náci Németországban

A nácik gyakran a kényszersterilizálást alkalmazták a németországi feketék ellen, különösen a Rajna-vidéken élő kevert rasszú gyermekek esetében.

A sterilizálás olyan eljárás, amely az adott személyt képtelenné teszi a gyermeknemzésre vagy szülésre. Ma a kényszersterilizálás a nemzetközi jog szerint háborús vagy emberiesség elleni bűncselekménynek számít. A nácik több százezer embert kényszersterilizáltak – köztük fogyatékkal élőket, romákat és feketéket. A náci vezetők úgy vélekedtek, hogy ezek az emberek veszélyt jelentenek az árja faj egészségére, erejére és tisztaságára.

A náci rezsim több száz feketét sterilizált erőszakkal, mert a nácik meg akarták akadályozni az általuk „fajkeveredésnek” nevezett jelenséget. Így amellett, hogy a náci rezsim a nürnbergi törvények elfogadásával megakadályozta a vegyes házasságokat, a kényszersterilizálással igyekezett megakadályozni, hogy feketék jövőbeli generációi szülessenek Németországban.

A náci Németországban egyes feketéket bírósági végzéssel sterilizáltak az „örökletes betegségben szenvedők utánpótlásának megelőzéséről szóló törvényre” hivatkozva, mely 1933-ban lépett hatályba („Örökletes egészségügyi törvény”). Ez a törvény előírta a bizonyos testi és szellemi fogyatékossággal élő személyek kényszersterilizálását, beleértve azokét is, akik a szándékosan homályosan meghatározott „minderwertig” avagy „gyengeelméjű” kategóriába tartoztak. A törvény alapján sterilizált mintegy négyszázezer német között voltak kisebb számban feketék is. Például Ferdinand Allen, akinek fekete brit apja és fehér német anyja volt, és a törvényben felsorolt betegségek egyikében, epilepsziában szenvedett, és emiatt intézménybe került. Egy bírósági végzés alapján 1935-ben sterilizálták. A nácik 1941. május 15-én meggyilkolták Allent Bernburgban a T4 program keretén belül (mely a nácik fogyatékkal élőket célzó tömeggyilkos programja volt).

A nácik emellett egyes fekete embereket csupán a fajuk miatt sterilizáltak. Az 1930-as években a Gestapo titkos programja koordinálta a Rajna-vidéken élő kevert rasszú gyermekek kényszersterilizálását. Ezen erőfeszítések részeként az orvosok 1937 végéig legalább 385 gyermeket és tinédzsert kényszersterilizáltak. Mivel nem volt jogalapja a sterilizálásuknak, a családjukra nyomást gyakoroltak, hogy járuljanak hozzá az eljáráshoz. A második világháború alatt a náci rezsim más feketéket is kényszersterilizált Németországban, gyakran törvényi hivatkozás nélkül. Ezek az akciók különösen a Németországban született fekete és kevert rasszú tinédzsereket célozták meg, akik éppen nagykorúvá váltak, és akikről a nácik úgy vélték, hogy vagy a pubertáskorba lépnek, vagy már szexuálisan aktívak.

Alkalmazkodás a náci uralom alatti élethez: az előadóművészet mint jövedelemforrás

Az 1933-ban, a nácik hatalomra kerülésekor Németországban élő feketék többsége csapdába került a náci időszak alatt. Bár néhányan megpróbálták elhagyni a náci Németországot, a nagy többség számára ez nem volt lehetséges. A legtöbb németországi fekete az állampolgársággal kapcsolatos problémák miatt nem kaphatott vízumot más országokba, illetve nem vándorolhatott be máshová legálisan. A németországi feketéknek nemigen volt más választásuk, mint alkalmazkodni a náci uralom alatti élethez.

A feketékre kiszabott gazdasági és társadalmi korlátozások azonban nagyon nehézzé és bizonytalanná tették a mindennapi életet. Szinte lehetetlenné vált a megélhetés és a családjuk ellátása. Az előadóművészeti és szórakoztatóipari munka volt az egyetlen lehetőség sokak számára. De még ez is bizonytalan bevételi forrás volt a nácik alatt. A német kulturális élet nácik által történő megszállása nagymértékben korlátozta azon fekete férfiak és nők lehetőségeit, akik előadóművészként próbáltak megélni.

Az egyre szűkülő munkalehetőségekre válaszul a togói Kwassi Bruce 1934-ben társalapítója lett a Német Afrika Show-nak. A Német Afrika Show olyan utazó bemutató volt, amely félig néprajzi volt, félig látványosság. Megélhetést biztosított néhány fekete előadó számára. A nácik a műsort arra használták, hogy népszerűsítsék az egykori Németországhoz tartozó afrikai gyarmatok visszaszerzését, amelyeket az ország az I. világháború végén vesztett el. 1940-ben a náci rezsim leállította a műsort.

1941-ben a náci rezsim hivatalosan megtiltotta a fekete előadók nyilvános szereplését. A tilalom alól figyelemre méltó kivételt jelentett a filmipar. Fekete férfiak, nők és gyermekek szerepelhettek propagandafilmekben, amelyek a náci világnézet népszerűsítését szolgálták. A feketék (beleértve a fekete hadifoglyokat is) feltűntek a Carl Peters (1941) című életrajzi filmben, amely egy német gyarmati adminisztrátor életét mutatta be, aki a gyarmatosítást hirdette, és igazolta saját brutalitását.

A feketék elzárása koncentrációs táborokban és más helyszíneken a háború alatt

A második világháború során a náci politikai nyomás egyre szélsőségesebbé vált a feketékkel szemben, párhuzamosan azzal, ahogy a náci intézkedések minden feltételezett faji és politikai ellenséggel szemben egyre radikálisabbak lettek. A németországi diszkriminációt és rasszizmust kiélező törvények és politika miatt sok feketét zártak dologházba, börtönbe, kórházba, pszichiátriai intézetbe vagy koncentrációs táborba.

Több dokumentált eset is fennmaradt a koncentrációs táborokban bebörtönzött feketékről. Közéjük tartozik Mahjub bin Adam Mohamed (Bayume Mohamed Husen), akit Sachsenhausenben bebörtönöztek és meggyilkoltak, a Buchenwaldban bebörtönzött Gert Schramm, a Ravensbrückben bebörtönzött és meggyilkolt Martha Ndumbe és a Ravensbrückben bebörtönzött Erika Ngando. Egyesek közülük, mint Husen és Ndumbe, meghaltak a táborokban. Mások túlélték a viszontagságokat, és emlékiratokat és tanúvallomásokat hagytak hátra. Az elmúlt évek során Németországban számos emlékjelet, úgynevezett Stolperstein-t („botlatókövet”) helyeztek el a náci üldöztetések és gyilkosságok fekete áldozatainak emlékére.

A tudósok továbbra is folytatják a kutatást, hogy feltárhassák a náci üldöztetés fekete áldozatainak emlékezetét. Történeteik segítenek megvilágítani nemcsak a feketék náci tapasztalatait, hanem a náci ideológia messzemenő hatását és tragikus következményeit is az egyénekre és egész közösségekre nézve.