A rasszisták abban hisznek, hogy bizonyos belső, örökölt tulajdonságok biológiailag meghatározzák az emberi viselkedést. A rasszisták meggyőződése, hogy a nemzeti-etnikai identitás vérségi alapon dől el. A rasszista nézetek szerint az ember értekét nem az egyénisége határozza meg, hanem egy úgynevezett „faji alapú kollektív nemzethez” való tartozása. Számos értelmiségi, köztük több tudós támogatta áltudományos magyarázatokkal a rasszista gondolkodásmódot. A tizenkilencedik század rasszista gondolkodói, például Houston Stewart Chamberlain, jelentős hatást gyakoroltak Adolf Hitler generációjának több tagjára.

Antiszemita illusztráció egy náci filmszalagon.

A rasszizmus – a faji alapú antiszemitizmust is beleértve (ami a zsidók elleni, téves, biológiai alapú elképzelésekre épülő előítéleteket vagy gyűlöletet jelent) – kezdettől fogva szerves részét képezte a német nemzetiszocializmus, azaz a nácizmus ideológiájának. A nácik az egész emberiség történelmét a különböző fajok biológiailag meghatározott küzdelmeként határozták meg. Azt tartották, hogy a marxizmus, a kommunizmus, a pacifizmus, az internacionalizmus és az ezekhez hasonló politikai mozgalmak szemben állnak a nacionalizmussal, és veszélyes, faji alapú zsidó szellemiséget tükröznek. Az SS (Schutzstaffel, a náci állam elit őrsége) 1931-ben egy Faj- és Településgondozó Főhivatalt alapított, hogy faji „kutatásokat” végezzen, és elbírálja az SS-tagok potenciális házastársainak alkalmasságát. Hatalomra kerülésük után, 1935-ben elfogadták az úgynevezett nürnbergi törvényeket, amelyek a zsidóság biológiai meghatározását voltak hivatottak összefoglalni.

A náci rasszisták úgy tekintettek a szellemi vagy testi fogyatékkal élőkre, mint az úgynevezett felsőbbrendű faj genetikai állományának szégyenfoltjaira, és úgy gondolták, hogy az ilyen népesség szaporulata biológiai veszélyt jelent az árja faj tisztaságára. Az 1939-es év második felében folytatott gondos tervezés és adatgyűjtés után a náci orvosok nekiláttak az ország intézményeiben élő fogyatékosok meggyilkolásának, amelyet szépítő kifejezéssel „eutanáziának” neveztek.

Roma (cigány) áldozat, akin a nácik a tengervíz ihatóvá tételével kísérleteztek.

Fajelméletük szerint a németek és más észak-európai népek „árják”, vagyis egy felsőbbrendű fajhoz tartoznak. Emiatt a II. világháború során a náci orvosok olyan áltudományos kísérleteket folytattak, amelyekkel ezt a felsőbbrendűséget, illetve a nem árják alsóbbrendűségét kívánták fizikai bizonyítékokkal alátámasztani. Bár a kísérletek érdekében számtalan nem árja foglyot öltek meg, az emberiség biológiai alapú faji különbségeiről szóló elméleteikre semmilyen bizonyítékot nem találtak.

A náci vezetés a II. világháború során az általuk „etnikai nagytakarításként” nevezett műveletbe kezdtek az elfoglalt keleti régiókban, Lengyelország és a Szovjetunió területén. Ez magában foglalta az általuk ellenségesnek titulált „fajok”, így például az európai zsidók kivégzését és megsemmisítését, valamint a szláv népek vezetőinek elpusztítását. A náci fajelmélet példátlan mértékű mészárlást eredményezett.