A holokauszt alapjai
A holokauszt hatmillió európai zsidó szisztematikus, államilag megtervezett és irányított üldöztetése és meggyilkolása volt, amelyet a náci német rezsim és szövetségesei, valamint kollaboránsai hajtottak végre. A holokauszt egy fokozatosan kiteljesedő folyamat volt, amely 1933 és 1945 között zajlott le Európa-szerte.
A legfontosabb tények
-
1
A holokauszt alapja az antiszemitizmus volt. Az antiszemitizmus, vagyis a zsidókkal szembeni gyűlölet vagy előítélet a náci ideológia egyik alaptételét képezte. Ez az előítélet egész Európában elterjedt volt.
-
2
A zsidók náci Németország általi üldözése 1933 és 1945 között fokozatosan terjedt és egyre szélsőségesebbé vált. Ez a radikalizálódás hatmillió zsidó tömeges meggyilkolásában csúcsosodott ki.
-
3
A második világháború alatt a náci Németország és szövetségesei, valamint kollaboránsai életveszélyes körülmények, brutális bántalmazás, tömeges agyonlövések és elgázosítások, valamint speciálisan kialakított kivégzőközpontok segítségével megölték az európai zsidók közel kétharmadát.
A holokauszt (1933–1945) hatmillió európai zsidó szisztematikus, államilag megtervezett és irányított üldöztetése és meggyilkolása volt, amelyet a náci német rezsim és szövetségesei, valamint kollaboránsai hajtottak végre.A zsidókon kívül a náci Németország több millió más áldozatot is üldözött, illetve megsemmisített.
Mi volt a holokauszt?
Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának definíciója szerint a holokauszt évei az 1933–1945 közötti időszak. A holokauszt 1933 januárjában kezdődött, amikor Adolf Hitler és a náci párt hatalomra került Németországban, és 1945 májusában ért véget, amikor a szövetséges hatalmak legyőzték a náci Németországot a második világháborúban. A holokausztot olykor „soá”-nak is nevezik, ami a „katasztrófa” szó héber megfelelője.
Amikor a nácik hatalomra kerültek Németországban, nem kezdték meg azonnal a zsidók tömeges megsemmisítését. Azonban hamarosan arra kezdték használni a kormányzást, hogy célba vegyék a zsidókat, és kirekesszék őket a német társadalomból. A náci német rezsim más antiszemita intézkedések mellett diszkriminatív törvényeket hozott és erőszakos akciókat szervezett a németországi zsidók ellen. A náci zsidóüldözés 1933 és 1945 között egyre szélsőségesebbé vált. Ez a radikalizálódás egy olyan tervben csúcsosodott ki, amelyet a náci vezetők a „zsidókérdés végső megoldásának” neveztek. A „végső megoldás” az európai zsidók szervezett és szisztematikus tömeges meggyilkolását jelentette. A náci német rezsim 1941 és 1945 között hajtotta végre ezt a népirtást.
A holokauszt végéig a náci német rezsim szövetségeseivel és kollaboránsaival együtt hatmillió európai zsidót gyilkolt meg.
Miért vették célba a nácik a zsidókat?
A nácik azért vették célba a zsidókat, mert szélsőségesen antiszemiták voltak. Ez azt jelenti, hogy előítéleteik voltak a zsidókkal szemben, és gyűlölték őket. Valójában az antiszemitizmus ideológiájuk egyik alaptételét és az egész világnézetük alapját képezte.
A nácik alaptalanul a zsidókat tették felelőssé Németország társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális problémáiért. Őket okolták Németország I. világháborús (1914–1918) vereségéért is. A németek egy része fogékony voltak ezekre a náci állításokra. A háború elvesztése miatti düh, valamint az azt követő gazdasági és politikai válság egyaránt hozzájárult az antiszemitizmus erősödéséhez a német társadalomban. A weimari köztársaság (1918–1933) alatti Németország instabilitása, a kommunizmustól való félelem és a nagy gazdasági világválság okozta megrázkódtatások sok németet nyitottabbá tettek a náci eszmék, köztük az antiszemitizmus iránt.
Az antiszemitizmust azonban nem a nácik találták ki. Az antiszemitizmus régi és széles körben elterjedt előítéleteket takar, melyek a történelem során számos formát öltöttek. Európában ókori gyökerei is vannak. A középkorban (500–1400) a zsidókkal szembeni előítéletek elsősorban a korai keresztény hiten és gondolkodáson alapultak, különösen azon a legendán, hogy a zsidók felelősek Jézus haláláért. A kora újkori Európában (1400–1800) továbbra is fennmaradt a vallási előítéletekben gyökerező gyanakvás és megkülönböztetés. Ebben az időben a keresztény Európa nagy részén a vezetők elszigetelték a zsidókat a gazdasági, társadalmi és politikai élet legtöbb területétől. Ez a kirekesztés hozzájárult a zsidókról mint kívülállókról alkotott sztereotípiák kialakulásához. Ahogy Európa szekularizálódott, sok helyen feloldották a zsidókra vonatkozó legtöbb jogi korlátozást. Ez azonban nem jelentette az antiszemitizmus végét. A vallási antiszemitizmus mellett a 18. és 19. században az antiszemitizmus más formái is teret nyertek Európában. Ezen új formák közé tartozott a gazdasági, a nacionalista és a faji antiszemitizmus. A 19. században az antiszemiták tévesen azt állították, hogy a zsidók felelősek a modern ipari társadalom számos társadalmi és politikai bajáért. A fajelméletek, az eugenika és a szociáldarwinizmus hamisan igazolták ezt a gyűlöletet. A zsidókkal szembeni náci előítéletek mindezen elemekből, de különösen a faji alapú antiszemitizmusból táplálkoztak. A faji antiszemitizmus az az elképzelés, hogy a zsidók egy különálló, alacsonyabb rendű fajt alkotnak.
![Chart with the title: "Die Nürnberger Gesetze." [Nuremberg Race Laws].](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/423ec6b8-6e77-4854-8f87-41610aa4c747.jpg)
A náci párt a faji antiszemitizmus különösen virulens formáját hirdette, és ez állt a párt faji alapú világképének középpontjában. A nácik úgy vélték, a világ különböző fajokra oszlik, és egyes fajok felsőbbrendűek másoknál. A németeket az állítólagosan felsőbbrendű „árja” faj tagjainak tekintették. Azt állították, hogy az „árják” a létfenntartásért harcban állnak más, alacsonyabb rendű fajokkal. A nácik továbbá úgy vélték, az úgynevezett „zsidó faj” a legalacsonyabb rendű és legveszélyesebb mind közül. A nácik szerint a zsidók olyan fenyegetést jelentettek, amelyet el kellett távolítani a német társadalomból. A nácik meggyőződése volt, hogy ellenkező esetben a „zsidó faj” végleg megrontaná és elpusztítaná a német népet. A nácik faji alapú zsidódefiníciója sok olyan személyt is magába foglalt, akik kereszténynek vallották magukat, vagy nem is gyakorolták a zsidó hitet.
Hol zajlott a holokauszt?
A holokauszt a náci Németország kezdeményezése volt, amely Európának a németek és a tengelyhatalmak által ellenőrzött teljes területére kiterjedt. Ez szinte az egész európai zsidó lakosságot érintette, amely 1933-ban 9 millió embert számlált.
A holokauszt azután kezdődött el Németországban, hogy Adolf Hitlert 1933 januárjában kinevezték kancellárrá. A náci német rezsim (amely magát a Harmadik Birodalomnak nevezte) szinte azonnal kizárta a zsidókat a német gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális életből. Az 1930-as években a rezsim egyre nagyobb nyomást gyakorolt a zsidókra, hogy emigráljanak.
A náci zsidóüldözés azonban Németországon túlra is kiterjedt. A náci Németország az 1930-as években agresszív külpolitikát folytatott. Ez a második világháború 1939-es kitöréséhez vezetett Európában. A háború előtti és háborús területi terjeszkedés végül több millió zsidó embert vont német ellenőrzés alá.
A náci Németország területi terjeszkedése 1938–1939-ben kezdődött. Ez idő alatt Németország annektálta a szomszédos Ausztriát és a Szudéta-vidéket, és megszállta a cseh területeket is. A náci Németország 1939. szeptember 1-én kirobbantotta a II. világháborút (1939–1945) azáltal, hogy lerohanta Lengyelországot. A következő két évben Németország megszállta és elfoglalta Európa nagy részét, beleértve a Szovjetunió nyugati részeit is. A náci Németország az olasz, a magyar, a román és a bolgár kormánnyal kötött szövetségek révén tovább bővítette ellenőrzését. Bábállamokat hozott létre Szlovákiában és Horvátországban is. Ezek az országok együttesen alkották az európai bázist a tengelyhatalmak szövetségében, amelyhez Japán is csatlakozott.
1942-re – az annektálások, területi terjeszkedések, megszállások és szövetségek eredményeként – a náci Németország Európa nagy részét és Észak-Afrika egyes részeit is ellenőrzése alá vonta. A náci uralom kegyetlen intézkedéseket és végül tömegmészárlásokat hozott a zsidó civilek számára Európa-szerte.
A nácik a szövetségeseik és kollaboránsaik segítségével hatmillió zsidót gyilkoltak meg.
Hogyan üldözte a náci Németország a szövetségeseivel és kollaboránsaival a zsidókat?
1933 és 1945 között a náci Németország, valamint szövetségesei és kollaboránsai zsidóellenes szabályozások és intézkedések széles skáláját hajtották végre. Ezek az intézkedések helyenként eltérők voltak. Így nem minden zsidó egyformán tapasztalta meg a holokausztot. Ám minden esetben emberek millióit üldözték pusztán azért, mert zsidóként azonosították őket.
A zsidók üldözése a németek által ellenőrzött és a velük szövetségben álló területeken a legkülönbözőbb formákat öltötte:
- Jogi megkülönböztetés antiszemita törvények formájában. Ide tartoztak a nürnbergi faji törvények és számos más diszkriminatív törvény.
- A nyilvános megbélyegzés és kirekesztés különböző formái. Ide tartozott az antiszemita propaganda, a zsidó tulajdonú vállalkozások bojkottálása, a nyilvános megaláztatás és a kötelező megjelölés (például a karszalagként vagy ruházaton viselt zsidó csillagos jelvény).
- Szervezett erőszak. A legjelentősebb példa erre a kristályéjszaka. Voltak elszigetelt incidensek és egyéb pogromok (erőszakos zavargások) is.
- Fizikai kiszorítás. Az elkövetők az erőszakos emigrációt, a kitelepítést, a kiutasítást, a deportálást és a gettósítást használták a zsidó magánszemélyek és közösségek fizikai kiszorítására.
- Internálás. Az elkövetők a zsidókat túlzsúfolt gettókba, koncentrációs táborokba és kényszermunkatáborokba internálták, ahol sokan éhen haltak, sokan pedig betegségben vagy az embertelen körülmények miatt haltak meg.
- Széles körű lopás és fosztogatás. A zsidók tulajdonának, személyes tárgyainak és értékeinek elkobzása a holokauszt kulcsfontosságú részét jelentette.
- Kényszermunka. A zsidóknak kényszermunkát kellett végezniük a tengelyhatalmak háborús erőfeszítéseinek szolgálatában vagy a náci szervezetek, a hadsereg és/vagy a magánvállalkozások gyarapodása érdekében.
Sok zsidó halt meg a fent említett intézkedések következtében. Ugyanakkor 1941 előtt az összes zsidó szisztematikus tömeges meggyilkolása nem képezte a náci politika részét. 1941-től azonban a náci vezetők úgy döntöttek, hogy végrehajtják az európai zsidók tömeges meggyilkolását. Ezt a tervet a „zsidókérdés végső megoldásának” nevezték.
Mit jelentett a „zsidókérdés végső megoldása”?
A „zsidókérdés végső megoldása” („Endlösung der Judenfrage”) a náciknál az európai zsidók szándékos és szisztematikus tömeges meggyilkolására utalt. Ez volt a holokauszt utolsó szakasza, amely 1941-től 1945-ig tartott. Bár sok zsidót öltek meg a „végső megoldás” kezdete előtt is, a zsidó áldozatok túlnyomó többségét ebben az időszakban gyilkolták meg.
A náci Németország példátlan mértékű tömeggyilkosságokat követett el a „végső megoldás” részeként. A gyilkosság két fő módszerét alkalmazták. Az egyik módszer a tömeges agyonlövés volt. A német egységek ezeket a tömegmészárlásokat falvak, valamint kis- és nagyvárosok peremén hajtották végre szerte Kelet-Európában. A másik módszer az áldozatok mérges gázzal előidézett megfullasztása volt. Az elgázosítást koncentrációs táborokban és gázteherautók segítségével végezték.
Tömeges agyonlövések
A náci német rezsim soha nem látott mértékű tömeges agyonlövéseket követett el civilek ellen. Miután Németország 1941 júniusában megtámadta a Szovjetuniót, a német egységek elkezdték tömegesen agyonlőni a helyi zsidókat. Eleinte ezek az egységek a katonaköteles korú zsidó férfiakat tekintették üldözendőnek. 1941 augusztusára viszont már egész zsidó közösségeket kezdtek el lemészárolni. Ezek a tömegmészárlások gyakran fényes nappal, a helyi lakosok teljes látó- és hallótávolságában történtek.
Kelet-Európa több mint 1500 kisebb és nagyobb városában, valamint falujában zajlottak le ilyen tömeges agyonlövések. A helyi zsidó lakosság meggyilkolásával megbízott német egységek végigvonultak a térségben, és szörnyű mészárlásokat követtek el. Ezek az egységek rendszerint amikor bevonultak egy városba, összeterelték a zsidó civil lakosságot. Ezután a zsidókat a település külső részére vitték, ahol vagy tömegsír ásására kényszerítették, vagy már előre előkészített tömegsírokhoz vitték őket. Végül a német erők és/vagy a helyi segítőik az összes férfit, nőt és gyereket belelőtték ezekbe a gödrökbe. Néha ezekhez a mészárlásokhoz speciálisan erre a célra tervezett gázteherautókat használtak. Az elkövetők ezeket a teherautókat arra használták, hogy a kipufogógázban lévő szén-monoxiddal megfullasszák az áldozatokat.
A németek a megszállt Kelet-Európában kivégzőhelyeken is végrehajtottak tömeges agyonlövéseket. Ezek a kivégzőhelyek jellemzően a nagyvárosok peremén helyezkedtek el. Ilyen volt például a kaunasi (akkori orosz nevén kovnói) IX. erőd, a rigai Rumbula és Bikernieki erdők, valamint Mali Trosztenec Minszk közelében. Ezeken a kivégzőhelyeken a németek és a helyi kollaboránsok zsidók tízezreit gyilkolták meg a kovnói, rigai és minszki gettókból. Több tízezer német, osztrák és cseh zsidót is lelőttek ezeken a helyeken. Mali Trosztenecnél több ezer áldozat a gázteherautókban lelte halálát.
A kelet-európai tömegmészárlásokat elkövető német egységek között voltak az Einsatzgruppen (az SS és a rendőrség különleges munkacsoportjai), a rendőri zászlóaljak és Waffen-SS-egységek is. A német hadsereg (Wehrmacht) mindehhez logisztikai támogatást és munkaerőt biztosított. A Wehrmacht egyes egységei a mészárlások lebonyolításában is részt vettek. Sok helyen az SS-szel és a rendőrséggel együttműködő helyi egységek is részt vettek a tömeges agyonlövésekben. Ezek a kisegítő egységek helyi civilekből, katonákból és rendőrökből álltak.
A szovjet csapatoktól elfoglalt területeken közel 2 millió zsidót gyilkoltak meg a tömeges agyonlövések során és a gázteherautókban.
Haláltáborok
1941 végén a náci rezsim megkezdte a németek által megszállt Lengyelország településein a speciálisan erre a célra tervezett haláltáborok építését. A haláltáborokat magyarul „koncentrációs tábornak” és „megsemmisítő tábornak” is nevezik. A náci Németország öt haláltábort működtetett. Ezek Chelmno, Belzec, Sobibor, Treblinka és Auschwitz-Birkenau voltak. Ezeket a táborokat kizárólag azzal a céllal építették, hogy tömegesen és hatékonyan megöljék a zsidókat. A haláltáborokban a gyilkosság elsődleges módszere a lezárt gázkamrákba vagy gázteherautókba bocsátott mérges gáz volt.
A német hatóságok szövetségeseik és a kollaboránsok segítségével Európa-szerte zsidókat szállítottak ezekbe a táborokba. Szándékaikat azzal leplezték, hogy a haláltáborokba tartó transzportokat „kitelepítési akcióknak” vagy „evakuációs szállítmányoknak” nevezték. Magyarul gyakran „deportálásként” hivatkoznak ezekre a transzportokra. A deportálások nagy része vonaton történt. A német hatóságok a kiterjedt európai vasúthálózatot és más közlekedési eszközöket is igénybe vettek ahhoz, hogy a zsidókat hatékonyan elszállítsák a haláltáborokba. Sok esetben a vonatokat alkotó vasúti kocsik tehervagonok voltak, más esetekben pedig személyszállító kocsikat használtak.
A deportálást végző szerelvényeken szörnyű körülmények uralkodtak. A német és az együttműködő helyi hatóságok a különböző életkorú zsidókat túlzsúfolt vasúti kocsikba kényszerítettek. Gyakran kellett állniuk, néha napokig is, amíg a vonat elérte a célállomást. Az elkövetők nem biztosítottak nekik élelmet, vizet, mellékhelyiséget, fűtést vagy orvosi ellátást. A zsidók gyakran már útközben meghaltak az embertelen körülmények miatt.
A haláltáborokba deportált zsidók túlnyomó többségét szinte közvetlenül megérkezésük után elgázosították. Néhány zsidót, akikről a német tisztviselők úgy gondolták, hogy elég egészségesek és erősek, kényszermunkára jelöltek ki.
Anyám odafutott hozzám, megragadta a vállam, és azt mondta: "Leibele, többé nem látlak. Vigyázz a bátyádra."
-Leo Schneiderman visszaemlékezése az Auschwitzba érkezésről, a szelekcióról és a családjától való elszakadásról.
Mind az öt haláltáborban voltak olyan zsidó foglyok, akiket a német tisztviselők arra kényszerítettek, hogy segédkezzenek a gyilkosságok lebonyolításában. Ezeknek a foglyoknak többek között az áldozatok holmiját kellett átválogatniuk, és az áldozatok holttestét kellett eltávolítaniuk a gázkamrákból. A speciális egységek a több millió holttesttől tömegsírokkal, égetőgödrökkel vagy nagy, speciálisan kialakított krematóriumokban történő elégetéssel szabadultak meg.
Az öt koncentrációs táborban közel 2,7 millió zsidó férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak meg.
Mik voltak a gettók, és miért hozták létre őket a német hatóságok a holokauszt idején?
A gettók olyan városrészek voltak, ahol a német megszállók arra kényszerítették a zsidókat, hogy túlzsúfolt és egészségtelen körülmények között éljenek. A német hatóságok gyakran falak vagy kerítések építésével zárták le ezeket a területeket. Az őrök megakadályozták a zsidók engedély nélküli távozását. Egyes gettók évekig léteztek, mások viszont csak hónapokig, hetekig vagy akár napokig működtek deportálás vagy gyilkosság előtti gyűjtőhelyként.
A német tisztviselők először 1939–1940-ben hoztak létre gettókat a német megszállás alatt álló Lengyelországban. A két legnagyobb gettó a megszállt lengyel városokban, Varsóban és Łódźban volt. 1941 júniusától kezdve a német tisztviselők a Szovjetunió elleni német támadást követően újonnan meghódított kelet-európai területeken is gettókat alakítottak ki. A német hatóságok és szövetségeseik, valamint kollaboránsaik Európa más részein is létrehoztak gettókat. Így például 1944-ben a német és a magyar hatóságok ideiglenes gettókat hoztak létre a zsidók összeterelése és ellenőrzése céljából, mielőtt deportálták volna őket Magyarországról.
A gettók célja
A német hatóságok eredetileg azért hozták létre a gettókat, hogy a megszállt Kelet-Európa nagyszámú helyi zsidó lakosságát elszigeteljék és ellenőrizzék. Kezdetben egy város és a környező terület vagy régió zsidó lakosait gyűjtötték össze. 1941-től kezdve azonban a német hatóságok Európa más részeiből (köztük Németországból) is deportáltak zsidókat néhány ilyen gettóba.
A zsidó kényszermunka számos gettóban az élet központi részévé vált. Elméletileg a gettó igazgatásának finanszírozását, valamint a német háborús erőfeszítéseket kellett volna segítenie. Néha a közelben gyárakat és műhelyeket hoztak létre, hogy kihasználhassák a fogvatartott zsidók kényszermunkáját. Ez a munka gyakran nehéz fizikai munka volt.
Élet a gettókban
Az élet a gettókban nyomorúságos és veszélyes volt. Kevés volt az élelmiszer, és csak korlátozott higiéniai lehetőségek és orvosi ellátás álltak rendelkezésre. Emberek százezrei haltak meg az éhezés, a pusztító betegségek, a szélsőséges hőmérséklettől való szenvedés, valamint a kényszermunka okozta legyengülés miatt. A németek a fogvatartott zsidókat gyakran brutális verésekkel, kínzásokkal, önkényes agyonlövésekkel és az erőszak más formáit alkalmazva gyilkolták meg.
A gettókban élő zsidók igyekeztek megőrizni a méltóságukat és fenntartani a közösségüket. Az iskolák, a könyvtárak, a közösségi jólléti szolgáltatások és a vallási intézmények bizonyos fokú kapcsolatot biztosítottak a gettó lakói között. A gettókban zajló élet dokumentálására tett kísérletek (például az Oneg Sábbát archívum és a titkos fényképek) a szellemi ellenállás erőteljes példáiról tanúskodnak. Sok gettóban olyan földalatti mozgalmak is voltak, amelyek fegyveres ellenállást szerveztek. Ezek közül a leghíresebb az 1943-as varsói gettólázadás volt.
A gettók felszámolása
1941–1942-től kezdve a németek, szövetségeseik és kollaboránsaik tömegesen gyilkolták meg a gettólakókat, és feloszlatták a gettók közigazgatási struktúráit. Ezt a folyamatot „felszámolásnak” nevezték és része volt a „zsidókérdés végső megoldásának”. A gettókban élő zsidók többségét vagy a közeli kivégzőhelyeken végrehajtott tömeges agyonlövések során vagy a haláltáborokba való deportálást követően gyilkolták meg. A legtöbb haláltábort szándékosan a németek által megszállt Lengyelország nagy gettóinak közelében vagy könnyen megközelíthető vasúti útvonalak mentén helyezték el.
Ki volt felelős a holokauszt és a „végső megoldás” végrehajtásáért?
Sokan voltak felelősek a holokauszt és a végső megoldás megvalósításáért.
Ami a legfelsőbb szintet illeti, Adolf Hitler inspirálta, rendelte el, hagyta jóvá és segítette elő az európai zsidók legyilkolását. Hitler azonban nem egyedül cselekedett. Nem ő készítette el a „végső megoldás” végrehajtásának pontos tervét sem. Más náci vezetők voltak azok, akik közvetlenül irányították, megtervezték és végrehajtották a tömeggyilkosságokat. Közöttük volt Hermann Göring, Heinrich Himmler, Reinhard Heydrich és Adolf Eichmann.
Mindemellett németek és más európaiak milliói vettek részt a holokauszt lebonyolításában. Az ő közreműködésük nélkül nem lett volna lehetséges a zsidók kiirtása Európában. A náci vezetők egyaránt támaszkodtak a német intézményekre és szervezetekre, a tengelyhatalmi szövetségesekre, a helyi államigazgatási szervekre és intézményekre, valamint a magánszemélyekre is.
Német intézmények, szervezetek és magánszemélyek
A náci vezetőket számos német intézmény és szervezet segítette a holokauszt végrehajtásában. A náci szervezetek tagjai több zsidóellenes akciót kezdeményeztek és hajtottak végre a második világháború előtt és alatt. E szervezetek közé tartozott a náci párt, az SA (rohamosztagosok vagy barnaingesek) és az SS (Schutzstaffel, védelmi osztag). Amint a háború elkezdődött, az SS és a rendőrségi társszervei kiemelkedően gyilkos szervezetekké váltak. A Sicherheitsdienst (az SD), a Gestapo, a bűnügyi rendőrség (a Kripo) és a rendőrség tagjai különösen aktívan és kegyetlenül vettek részt az európai zsidók tömeges meggyilkolásában. A végső megoldás végrehajtásában közreműködő egyéb német intézmények közé tartoztak a német hadsereg, a német állami vasút és az egészségügyi rendszer, a német közszolgálati és büntetés-végrehajtási szervek, valamint a német vállalatok, biztosítótársaságok és bankok is.
Ezen intézmények tagjaként számtalan német katona, rendőr, köztisztviselő, ügyvéd, bíró, üzletember, mérnök, orvos és ápoló választotta a rezsim politikájának végrehajtását. Az egyszerű németek is sokféleképpen vettek részt a holokausztban. Egyes németek éljeneztek, amikor a zsidókat verték vagy megalázták. Mások feljelentették azokat a zsidókat, akik nem engedelmeskedtek a faji törvényeknek és rendeleteknek. Sok német megvásárolta, elvette vagy kifosztotta zsidó szomszédjai ingatlanát és vagyonát. A németek holokausztban való hasonló részvételét többek között a lelkesedés, a karriervágy, a félelem, a kapzsiság, az önérdek, az antiszemitizmus és a politikai eszmék motiválták.
Nem német kormányok és intézmények
A náci Németország nem önállóan követte el a holokausztot. Szövetségesei és kollaboránsai segítségére támaszkodott. Ebben az összefüggésben a „szövetségesek” a náci Németországgal hivatalosan szövetségben álló tengelyhatalmi országokat jelentik. A „kollaboránsok” pedig olyan rezsimekre és szervezetekre utalnak, amelyek hivatalos vagy félhivatalos minőségben együttműködtek a német hatóságokkal. A náci Németország szövetségesei és kollaboránsai közé tartoztak a következők:
- Az európai tengelyhatalmak és más kollaboráns rezsimek (pl. a francia Vichy-kormány). Ezek a kormányok elfogadták saját antiszemita törvényeiket, és együttműködtek a német célok megvalósításában.
- A németek által támogatott helyi államigazgatási szervek, különösen a helyi rendőrségi erők. Ezek a szervek még a Németországgal nem szövetséges országokban, például Hollandiában is segítettek a zsidók összegyűjtésében, internálásában és deportálásában.
- Katonai és rendőri tisztviselőkből és civilekből álló helyi egységek. Ezek a németek által támogatott egységek (gyakran önkéntesen) részt vettek a kelet-európai zsidók lemészárlásában.
A „szövetségesek” és „kollaboránsok” kifejezések utalhatnak az e kormányokkal és szervezetekkel kapcsolatban álló személyekre is.
Magánszemélyek Európa-szerte
Európa-szerte olyan személyek is hozzájárultak a holokauszt lebonyolításához, akiknek nem volt kormányzati vagy intézményi kötődésük, és nem vettek részt közvetlenül a zsidók meggyilkolásában.
Az egyik legéletveszélyesebb dolog, amit szomszédok, ismerősök, kollégák, sőt a barátok is megtehettek, az volt, hogy feljelentették a zsidókat a náci német hatóságoknál. Ismeretlen azoknak a száma, akik ezt megtették. Felfedték a zsidók rejtekhelyeit, leleplezték a hamis keresztény személyazonosságukat, illetve más módon azonosították a zsidókat a náci tisztviselők előtt. Ezzel a halálba küldték őket. Ezeknek az embereknek a motivációi széles skálán mozogtak: félelem, önérdek, kapzsiság, bosszú, antiszemitizmus, politikai és ideológiai meggyőződések.
A holokausztból magánszemélyek is hasznot húztak. Voltak nem zsidók, akik beköltöztek zsidók otthonába, átvették a zsidók tulajdonában lévő üzleteket, és ellopták a zsidók tulajdonát és értéktárgyait. Ez része volt a népirtást kísérő széles körű lopásnak és fosztogatásnak.
Leggyakrabban a magánszemélyek a holokauszthoz a tétlenségükkel és a zsidó szomszédaik helyzete iránti közömbösségükkel járultak hozzá. Ezeket a személyeket olykor bámészkodóknak is nevezik.
Kik voltak a náci üldöztetés és a tömeggyilkosságok további áldozatai?
A holokauszt 6 millió zsidó szisztematikus, államilag támogatott üldöztetését és meggyilkolását jelenti. A náci üldöztetésnek és gyilkosságoknak azonban több millió más áldozata is volt. Az 1930-as években a rendszer a német társadalom különböző vélt belső ellenségeit vette célba. Ahogy a nácik kiterjesztették hatalmukat a második világháború alatt, más európaiak milliói is ki voltak téve a nácik kegyetlenségének.
A nácik a zsidókat tekintették a legfőbb „ellenségnek”. Ugyanakkor egyéb csoportokat is üldöztek azon az alapon, hogy fenyegetést jelentenek a német nép egészségére, egységére és biztonságára. A náci rezsim elsőként a politikai ellenfeleket vette célba. Ezek között voltak más politikai pártok tisztviselői és tagjai, valamint a szakszervezeti aktivisták is. A politikai ellenfelek közé tartoztak azok is, akiket egyszerűen azzal gyanúsítottak, hogy ellenzik vagy kritizálják a náci rezsimet. A náci koncentrációs táborokba elsőként a politikai ellenségeket deportálták. Jehova tanúit is börtönökbe és koncentrációs táborokba zárták. Azért tartóztatták le őket, mert nem voltak hajlandók hűséget esküdni a kormánynak, és nem akartak a német hadseregben sem szolgálni.
A náci rezsim olyan németeket is üldözött, akiknek tevékenységét károsnak ítélték a német társadalomra nézve. Ezek közé tartoztak a homoszexualitással vádolt férfiak, a hivatásos vagy megrögzött bűnözéssel vádolt személyek és az úgynevezett aszociális személyek (például csavargók, koldusok, prostituáltak, stricik és alkoholisták). Az ilyen áldozatok tízezreit zárták börtönökbe és koncentrációs táborokba. A rezsim erőszakkal sterilizálta és üldözte az afronémeteket is.
A náci rezsim áldozataivá váltak a fogyatékossággal élők is. A második világháború előtt a feltételezhetően örökletes betegségtől szenvedő németeket erőszakkal sterilizálták. A háború kitörése után a náci politika szélsőségesebbé vált. Ekkor már úgy gondolták, hogy a fogyatékkal élők (különösen az intézetekben élők) genetikai és anyagi terhet jelentenek Németország számára. Ezeket az embereket megölték az úgynevezett Eutanázia Program keretein belül.
A náci rezsim kegyetlen intézkedéseket alkalmazott a faji, civilizációs vagy ideológiai ellenségnek tekintett csoportokkal szemben. Ide tartoztak a romák (cigányok), a lengyelek (különösen a lengyel értelmiség és elit), a szovjet tisztviselők és a szovjet hadifoglyok is. Ezekkel a csoportokkal szemben a nácik tömeggyilkosságokat követtek el.
Hogyan ért véget a holokauszt?
A holokauszt 1945 májusában ért véget, amikor a szövetséges nagyhatalmak (Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) legyőzték a náci Németországot a második világháborúban. Ahogy a szövetséges erők az offenzívák során keresztülnyomultak Európán, felszámolták a koncentrációs táborokat. Kiszabadították a túlélő foglyokat, akik közül sokan zsidók voltak. A szövetségesek találták meg és szabadítottak fel az úgynevezett halálmenetek túlélőit. Ezek az erőltetett menetek koncentrációs táborok zsidó és nem zsidó foglyainak csoportjaiból álltak, akiket gyalog evakuáltak az SS őrizete alatt álló táborokból.
A felszabadulás azonban nem jelentett teljes lezárást. Sok holokauszttúlélőnek az erőszakos antiszemitizmus és a kitelepítés folyamatos fenyegetésével kellett szembenéznie, miközben próbáltak új egzisztenciát teremteni. Sokan elvesztették családtagjaikat, míg mások évekig keresték az eltűnt szülőket, gyermekeket és testvéreket.
Hogyan élték túl egyes zsidók a holokausztot?
Annak ellenére, hogy a náci Németország minden európai zsidót meg akart gyilkolni, a zsidók egy része túlélte a holokausztot. A túlélésnek számos formája volt. Azonban a túlélést minden esetben csak rendkívüli körülmények, egyéni döntések, mások (zsidók és nem zsidók) segítsége és a puszta szerencse tették lehetővé.
Túlélés a németek által ellenőrzött Európán kívül
A zsidók egy része úgy élte túl a holokausztot, hogy elmenekült a németek által ellenőrzött Európából. A második világháború kitörése előtt zsidók százezrei vándoroltak ki a náci Németországból, annak ellenére, hogy a bevándorlást jelentősen megnehezítették. Azok, akik az Egyesült Államokba, Nagy-Britanniába és más, német ellenőrzésen kívül maradt területekre emigráltak, biztonságban tudhatták magukat a náci erőszakkal szemben. Még a második világháború kitörése után is sikerült a zsidók egy részének elmenekülnie a németek által ellenőrzött Európából. Lengyelország német megszállásakor például mintegy 200 000 lengyel zsidó menekült el. Ezek a zsidók kemény körülmények között élték túl a háborút, miután a szovjet hatóságok keletebbre, a Szovjetunió belsejébe deportálták őket.
Túlélés a németek által ellenőrzött Európában
A zsidók egy kisebb része a németek által ellenőrzött Európában is életben maradt. Gyakran segítőik biztosították számukra a túlélést. A mentésért tett erőfeszítések az elszigetelt egyéni akcióktól a kisebb-nagyobb, szervezett műveletekig széles skálát öleltek fel. Európa-szerte voltak olyan nem zsidók, akik komoly kockázatot vállaltak, hogy segítsenek zsidó szomszédaiknak, barátaiknak vagy akár idegeneknek a túlélésben. Például rejtekhelyeket találtak a zsidóknak, védelmet jelentő, keresztény személyazonosságot igazoló hamis papírokat szereztek, vagy élelmet és ellátást biztosítottak nekik. Más zsidók a partizán ellenállási mozgalmak tagjaiként maradtak életben. Végül néhány zsidónak csodával határos módon sikerült túlélnie a koncentrációs táborok, gettók, sőt még a haláltáborok megpróbáltatásait is.
A következmények
Bár a holokauszt a háborúval véget ért, a szörnyűségek és a népirtás öröksége nem. A második világháború végére hatmillió zsidó és több millió más ember halt meg. A náci Németország a szövetségeseivel és kollaboránsaival együtt több ezer zsidó közösséget tépázott meg vagy semmisített meg teljesen szerte Európában.
A holokausztot követően a túlélő zsidók gyakran szembesültek azzal a traumatikus valósággal, hogy elvesztették egész családjukat és közösségüket. Voltak, akik hazatérhettek, és úgy döntöttek, hogy Európában kezdik újra az életüket. Mások a háború utáni erőszak és az antiszemitizmus miatt féltek ezt megtenni. A háború utáni közvetlen időszakban azok, akik nem tudtak vagy nem akartak hazatérni, gyakran menekülttáborokban éltek. Ott sokaknak éveket kellett várniuk arra, hogy bevándorolhassanak az új hazájukba.
A holokausztot követően a világ nehezen tudott felocsúdni a népirtás borzalmaiból, és igen nehéznek bizonyult az áldozatokra való emlékezés és az elkövetők felelősségre vonása is. Ezek a fontos erőfeszítések továbbra is folyamatban vannak.
Lábjegyzetek
-
Footnote reference1.
Ebben az összefüggésben a „szövetségesek” a náci Németországgal hivatalosan szövetségben álló tengelyhatalmi országokat jelentik. A „kollaboránsok” pedig olyan rezsimekre és szervezetekre utalnak, amelyek hivatalos vagy félhivatalos minőségben együttműködtek a német hatóságokkal. E németek által támogatott kollaboránsok közé tartoztak helyi rendőri erők, államigazgatási szervek és félkatonai egységek is. A „szövetségesek” és „kollaboránsok” kifejezések utalhatnak az e kormányokkal és szervezetekkel kapcsolatban álló személyekre is.