A köztisztviselők szerepe
A zsidók és más csoportok üldözése nem Hitler és más náci fanatikusok intézkedéseinek eredménye. A náci vezetőknek szükségük volt a különböző területeken dolgozó szakemberek aktív segítségére és együttműködésére, akik sok esetben nem voltak meggyőződéses nácik. A köztisztviselők – a kormánytisztviselőktől a bírákig – olyan törvények kidolgozásában és érvényesítésében működtek közre, amelyek célja az volt, hogy megfosszák a zsidókat jogaiktól, megélhetésüktől és vagyonuktól.
Amikor a nácik 1933-ban átvették a hatalmat, a német köztisztviselők többségének beállítottsága konzervatív, nacionalista és tekintélyelvű volt. Miután kiiktatták a politikai ellenfeleket a köztisztviselői szférából, a kormányzati dolgozók egyetértettek mind a nácik kommunizmusellenességével, mind a weimari köztársaság elutasításával. A náci rezsimet legitimnek tekintették, és kötelességüknek érezték, hogy „engedelmeskedjenek a törvényeknek”. Legtöbbjük ugyan nem volt radikálisan antiszemita, de úgy vélték, hogy a zsidók „mások”, illetve „túl befolyásosak”.
A náci politika végrehajtásában közreműködve a különböző hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkájuk részeként számtalan törvényt és rendeletet dolgoztak ki, amelyek lépésről lépésre elvették a német zsidók teljes körű állampolgári jogait, melyeket 1933 előtt még egyenrangú polgárokként birtokoltak. Ezek közé tartoztak például olyan intézkedések, amelyek meghatározták a „zsidó” fogalmát, megtiltották a „zsidók” és a „német vérű” emberek közötti házasságot, megkövetelték a zsidók elbocsátását a közszolgálati állásokból és más munkakörökből, diszkriminatív adókat vetettek ki a „zsidó vagyonra”, bankszámlákat zároltak, továbbá felhatalmazták az államot, hogy elkobozza a deportált zsidók vagyonát.
Köztisztviselők dolgozták ki azt a törvényt is, amely előírta az örökletes mentális betegséggel, valamint szellemi és fizikai fogyatékossággal diagnosztizált személyek sterilizálását, és ők dolgozták ki a büntető törvénykönyv 175. paragrafusát is, amely a homoszexuális cselekedetek széles körét tette illegálissá.
A háború alatt a köztisztviselők egy másik csoportja – a német külügyminisztérium diplomatái – alapvető szerepet játszottak a tárgyalásokban azon országok vezetőivel és tisztviselőivel, amelyekből a náci rezsim zsidókat akart deportálni.
A német bírók szintén osztották a többi köztisztviselő konzervatív, nacionalista és tekintélyelvű nézeteit, és elfogadták a náci rendszer legitimitását. A bírók nem kérdőjelezték meg az 1933-ban elfogadott új törvények alkotmányosságát, amelyek visszavonták a weimari köztársaság demokratikus alkotmánya által biztosított politikai szabadságjogokat, állampolgári jogokat és a védelmet a polgárok számára, beleértve a kisebbségi csoportok tagjait. A legtöbb bíró nemcsak biztosította a törvényességüket a náci uralom éveiben, hanem kiszélesítette az értelmezésüket, ami inkább megkönnyítette, semmint akadályozta a rezsim zsidóellenes és faji politikájának végrehajtását. Az olyan jogi szerződések felbontásával kapcsolatos ügyekben, mint amilyenek például a munkavállaló és a munkáltató közötti kapcsolatokat szabályozó szerződések voltak, a bírák ritkán éltek a számukra biztosított szokásos értelmezési mozgástérrel a zsidók javára. Egy szerződésszegési ügyben például egy bíró a zsidó származást „fogyatékosságként” értelmezte, ami a munkahelyről való elbocsátás alapjául szolgált.