![Ossi Stojka [LCID: 6352]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/7235f137-60d0-4a88-985c-d9058bc667e0.gif "Ossi Stojka [LCID: 6352]")
Ossi hat gyermek közül a legfiatalabb volt egy római katolikus cigány családban. A család egy lovaskocsival járta Ausztriát. Karavánjuk a telet az osztrák fővárosban, Bécsben, a nyarat pedig Ausztria vidéki részein töltötte. A Stojka család a lovári romák néven ismert cigány csoporthoz tartoztak, akik vándor lókereskedőkként jutottak jövedelemhez. Ossi ősei már több mint 200 éve éltek Ausztriában.
1933–39.: Ossi 2 éves volt, amikor Németország 1938 márciusában annektálta Ausztriát. A Stojka család kocsija egy bécsi táborhelyen állt, amikor a németek bevonultak. A cigányokat utasították, hogy ne menjenek sehová. A Stojka családnak faházzá kellett átalakítania a kocsik, és be kellett rendezkedniük arra, hogy egy helyben maradjanak.
1940–44: A cigányokat kényszerítették, hogy egy másik „rassz” tagjaiként jegyeztessék be magukat. Amikor Ossi 5 éves volt, a németek elvitték az apját, majd a nővérét, Kathit is. Végül Ossit és a család megmaradt tagjait egy cigányoknak kialakított náci táborba deportálták Birkenauba. Kevés volt az élelem, és az is javarészt fehérrépa. A kis Ossi tífuszos lett, és a beteg foglyoknak fenntartott barakkba vitték. A kórházat a foglyok gyakran csak a „krematóriumok előszobájaként” emlegették.
Ossi a kórházban nem kapott gyógykezelést, és a tífusz és az alultápláltság következtében meghalt. 7 esztendős volt.
MegtekintésFranz és családja Jehova tanúi voltak. Németország 1938-ban kebelezte be Ausztriát. A II. világháború kitörését követően Franz édesapját kivégezték, mert Jehova tanújaként ellenezte a háborút. 1940-ben Franz visszautasította a katonai kiképzésben való részvételt, és nem szalutált a náci zászlónak. A Gestapo (német állami titkosrendőrség) bebörtönözte és vallatta Grazban, és öt év kényszermunkára ítélték, amelyet egy németországi munkatáborban kellett letöltenie. Franz Wohlfahrtot 1945-ben szabadították fel az amerikai csapatok.
MegtekintésFranz és családja Jehova tanúi voltak. Németország 1938-ban kebelezte be Ausztriát. A II. világháború kitörését követően Franz édesapját kivégezték, mert Jehova tanújaként ellenezte a háborút. 1940-ben Franz visszautasította a katonai kiképzésben való részvételt, és nem szalutált a náci zászlónak. A Gestapo (német állami titkosrendőrség) bebörtönözte és vallatta Grazban, és öt év kényszermunkára ítélték, amelyet egy németországi munkatáborban kellett letöltenie. Franz Wohlfahrtot 1945-ben szabadították fel az amerikai csapatok.
Megtekintés![Smiljka Ljoljic Visnjevac [LCID: 6293]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/e868795e-80a1-4f2f-b150-da49c49679a8.gif "Smiljka Ljoljic Visnjevac [LCID: 6293]")
Smiljka és két nővére szerb ortodox szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Mostar városában, a Jugoszlávia középső részén elterülő Hercegovinában. Édesanyja Smiljka 3 éves korában elhunyt, a három lányt az apa nevelte fel. A fiatalon még fiús kislány 17 éves korában megnyerte a Miss Makarska Riviera szépségversenyt, és Németországba ment, hogy divatmodellként csináljon karriert.
1933–39.: Smiljka sikeres modellként élt Berlinben. Magas, karcsú alakjával, vékony arcával és mandulavágású, szürkéskék szemével sokakat Greta Garbóra emlékeztetett. Smiljka náciellenes érzületű volt, és amikor Hitler hatalomra jutott, elhagyta Németországot. Amikor 1939 szeptemberében Európában kitört a háború, Smiljka a jugoszláv fővárosban, Belgrádban élt férjével, Tihomir Visnjevaccal és fiatal fiukkal.
1940–41: Sok más belgrádi lakoshoz hasonlóan, Smiljka is nyíltan fasisztaellenes volt. 1941. március 27-én egy új, antifasiszta kormány jutott hatalomra Jugoszláviában. Németország válaszképp meglepetésszerű bombatámadást intézett Belgrád ellen 1941. április 6-án, virágvasárnap. Hat nappal később német csapatok szállták meg a várost. A németek még a weimari köztársaság idején hangoztatott antifasiszta nézetei miatt ismerték Smiljkát, és a Gestapo férjével együtt letartóztatta. Smiljkát és a férjét több mint két héten keresztül verték és kínozták.
Smiljkát egy német kivégzőosztag 1941 májusának elején a banjicai koncentrációs táborban lőtte le. 35 éves volt.
Megtekintés![Remy Dumoncel [LCID: 1196]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/6be480e7-c00d-436a-8874-6335e0a1afc6.gif "Remy Dumoncel [LCID: 1196]")
Remy katolikus szülők gyermekeként egy francia kisvárosban látta meg a napvilágot. 1913-ben a párizsi egyetemen folytatott jogi tanulmányai után a Tallandier kiadóhoz szegődött Párizsban. Az I. világháború alatt a francia hadseregben szolgált, és öt alkalommal sebesült meg. A háborút követően visszatért a Tallandier-hez, és 1919-ben feleségül vette Germaine Tallandier-t, a tulajdonos lányát. Öt gyermekük született, akiket hithű katolikusként neveltek.
1933–39: 1935-ben Remy lett a Párizstól 56 kilométerre délkeletre fekvő Avon kisváros polgármestere. Remy büszke volt a városára, amely a királyi palotáról és a közeli fontainebleau-i erdőről híres. Büszke franciaként Hitler 1933-as hatalomra lépése után nem bízott Németországban.
1940–44: 1940 júniusában a németek lerohanták Franciaországot, és 16-án megszállták Avont. Remy úgy döntött, megtartja polgármesteri pzícióját, és aktív szerepet vállalt a „Velite Thermopyles” nevezetű ellenálló csoportban. Anyagi támogatást nyújtott a zsidó és más olyan íróknak, akiknek a műveit nem lehetett kiadni. Dordogne-i lakásában elzászi zsidóknak nyújtott menedéket. Polgármesteri hivatala segítségével védelmet nyújtott a zsidóknak és más menekülőknek, hamis papírokkal látta el őket, és segített nekik délre, Franciaország meg nem szállt területeire vagy biztonságos házakba menekülni.
1944. május 4-én a párizsi üzleti útjáról visszatérő Remyt Avonban a Gestapo letartóztatta. A neuengammei koncentrációs táborban hunyt el 1945. március 15-én.
Megtekintés![Robert Oelbermann [LCID: 5336]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/699e90e2-fa86-41da-978b-d935d73b6c1a.gif "Robert Oelbermann [LCID: 5336]")
1919-ben Robert és a fivére, Karl a kölni régióban megalapították a Nerother Bund ifjúsági csoportot. A többi német ifjúsági csoporthoz hasonlóan, ennek a csoportnak is az volt a célja, hogy a táborozás és a túrázás segítségével közelebb hozza a természethez fiatalokat. A fiúk serdülőkori bajtársias érzületéből néha homoszexuális kapcsolatok fejlődnek ki, a Nerother Bund pedig több más korabeli ifjúsági csoporthoz hasonlóan elfogadta ezeket a barátságokat.
1933–39: Röviddel azután, hogy a nácik 1933-ban hatalomra jutottak, feloszlatták az összes független ifjúsági csoportot, és bátorították a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a Hitlerjugend mozgalomhoz. Robert ezt megtagadta. és titokban kapcsolatban maradt a Nerother Bunddal. 1936-ban a nácik által átdolgozott büntető törvénykönyv 175. paragrafusának értelmében, amely tiltotta a homoszexualitást, Robertet elítélték. Robertet a Nerother Bund 13 másik tagjával együtt börtönbe vetették.
1940–41: Robert egy volt a náci rezsim alatt a 175. paragrafus alapján elítélt 50 000 férfi közül. 1941-re átszállították a dachaui koncentrációs táborba. A táborokban lévő sok más „175-öshöz” hasonlóan Robertnek is egy rózsaszín háromszöget kellett viselnie. A „175-ösöket” általában külön barakkokban elkülönítették, és különösen kemény bánásmódban részesültek, a többi fogoly pedig gyakran kiközösítette őket.
A negyvennégy éves Robert 1941-ben Dachauban hunyt el. A halála körülményei nem ismertek.
Megtekintés![Helene Melanie Lebel [LCID: 1823]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/fdb79b19-b2fe-41ea-9db5-10b256fbe713.gif "Helene Melanie Lebel [LCID: 1823]")
Helenét és húgát zsidó apja és katolikus anyja katolikus hit szerint nevelte Bécs városában. Apja az I. világháborúban hunyt el, amikor Helene még csak 5 éves volt, tíz évvel később anyja újra férjhez ment. A családban Hellyként becézett Helene szeretett úszni és operába járni. Középiskolai tanulmányai után jogi egyetemre ment.
1933–39: A 19 éves Helenén ekkor mutatkoztak először azt elmebaj jelei. 1934 folyamán az állapota tovább romlott, és 1935-re abba kellett hagynia jogi tanulmányait, és fel kellett adnia jogi asszisztensi állását is. Amikor szeretett foxterrierje, Lydi elpusztult, Helene idegösszeomlást kapott. Skizofréniával diagnosztizálták, és a bécsi Steinhof pszichiátriai klinikára került. Két évvel később, 1938 márciusában Németország annektálta Ausztriát.
1940: Helenét a Steinhofban tartották, és nem engedték haza annak ellenére sem, hogy az állapota javult. A szüleinek azt mondták, hogy hamarosan kiengedik, azonban Helene anyját augusztusban tájékoztatták, hogy a lányt egy niedernharti klinikára szállították a bajor határ túloldalán. Valójában Helenét egy átalakított börtönbe szállították a németországi Brandenburgban, ahol levetkőztették, fizikai vizsgálatoknak vetették alá, majd egy zuhanyzóba vezették.
Helene egyike volt annak a 9772 személynek, akiket abban az évben a brandenburgi „eutanázia” központban elgázosítottak. A hivatalos feljegyzésekben az áll, hogy „akut skizofréniás rohamban” hunyt el a szobájában.
Megtekintés![Gregor Wohlfahrt [LCID: 5466]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/6a4ebc58-4f73-4efb-881f-84d2c32fb007.gif "Gregor Wohlfahrt [LCID: 5466]")
Gregor egy faluban született az ausztriai Karintia tartományában. Az I. világháború alatt az osztrák-magyar hadseregben szolgált, ahol megsebesült. A katolikus neveltetésű Gregor és felesége az 1920-as évek végén betértek a Jehova tanúi sorába. Gregor földművesként és kőfejtőként dolgozott, hogy feleségét és hat gyermekét eltartsa.
1933–39: Az osztrák kormány 1936-ban betiltotta a Jehova tanúinak térítő tevékenységét. Gregort megvádolták, hogy engedély nélkül házal, és rövid időre börtönbe került. Amikor Németország 1938-ban annektálta Ausztriát, Gregor a gyülekezete élén bojkottálta a népszavazást a német-osztrák egyesülés ratifikálásáról. Gregort náciellenes fellépése miatt városának polgármestere 1939. szeptember 1-jén letartóztatta. Berlinbe küldték, hogy ott haditörvényszék elé állítsák a katonai szolgálat megtagadása miatt. Halálra ítélték, és 1939. december 7-én a berlini Plötzensee börtönben lefejezték.
1940–45: A háború folyamán Gregor egész családját letartóztatták, mivel nem megtagadták az együttműködést a nácikkal. Gregor két fiát is kivégezték: egyiküket fiút a Plötzensee börtönben lefejezték, ugyanott, ahol 1939-ben Gregort is, a másikat pedig lelőtték. Gregor legidősebb fia, Franz megtagadta a részvételt a katonai kiképzésben, és nem szalutált a náci lobogónak, ezért öt év kényszermunkára ítélték egy németországi táborban.
Gregor és két fia mellett a nácik másokat is üldöztek a Jehova tanúinak gyülekezetéből, amelynek Gregor is tagja volt.
Megtekintés![Rev. Marian Jacek Dabrowski [LCID: 2004]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/a6854d64-83d2-48d7-80d8-fa666bec95f6.gif "Rev. Marian Jacek Dabrowski [LCID: 2004]")
Marian katolikus szülők gyermekeként nőtt fel Niewodowo városban a lengyelországi Bialystok tartományban, Lomza közelében. Családja itt élt a cári uralom alatt egészen 1918-ig, amikor Lengyelország visszanyerte függetlenségét. A középiskola után Marian csatlakozott a kapucinus ferences szerzetesrendhez. Nyolc évig Franciaországban és Olaszországban tanult, majd visszatért Lengyelországba, hogy filozófiát tanítson a rend diákjainak.
1933–39: Amikor Németország 1939 szeptemberében megszállta Lengyelországot, én a Grodno közelében lévő kolostorunkban tartózkodtam. A kolostort három hétre rá ürítettük ki, amikor a kelet felől betörő szovjet csapatok elérték Grodno városát. Visszatértem Lomzába. Az új szovjet megszállóink elutasították a vallást, mondván, hogy kizsákmányolja a dolgozó embereket. Prédikációimban szembeszálltam ezzel. Amikor megtudtam, hogy a szovjetek le akarnak tartóztatni, Lengyelország németek által megszállt területére menekültem.
1940–45: 1941-ben a nácik letartóztattak Varsóban. Azt mondták, hogy nincs különösebb oka a letartóztatásomnak, de tanult lengyelként nem számíthatnak az együttműködésemre. A Pawiak börtönben tartottak fogva, majd deportáltak Auschwitzba. Itt a parancsnok a kemény munkáról prédikált nekünk. A zavaros beszédeket egy tolmács fordította lengyelre, de én a németet is értettem. Azt üvöltötte, hogy csak a krematórium kéményén át szabadulhatunk. A tolmács ehelyett azt mondta: „Mindent le fognak győzni”.
Dabrowski tiszteletest Dachauba deportálták, ahol maláriakísérleteknek vetették alá. 1945. április 29-én amerikai csapatok szabadították fel, és 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált.
MegtekintésRobert és családja Jehova tanúi voltak. A nácik az állam ellenségeinek tekintették a Jehova tanúit, mert megtagadták, hogy hűségesküt tegyenek Adolf Hitlerre, és hogy a német hadseregben teljesítsenek szolgálatot. A náci üldöztetés ellenére Robert családja továbbra is gyakorolta a vallását. Nem sokkal Robert születése előtt rövid időre börtönbe zárták az anyját vallásos anyagok terjesztése miatt. Robert csípője megsérült a szülés során, így mozgássérült lett. Amikor Robert ötéves volt, orvosi vizsgálatra rendelték be Schlierheimbe. Az anyja meghallotta, hogy a kórházban Robert „elaltatásáról” beszélnek. Attól félve, hogy meg akarják ölni, anyja felkapta Robertet, és elfutott a klinikáról. 1939 őszén a náci orvosok megkezdték a testi és szellemi fogyatékosnak ítélt személyek szisztematikus kiirtását.
Megtekintés
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.
