David J. Selznik

A litván falu, ahol David felnőtt, a lett határ közelében fekszik. Édesapja házaló kereskedőként dolgozott. Davidot 6 éves korában Ukmergébe, vagy a zsidók körében orosz nevén Vilkomirként ismert városba küldték, hogy ott a helyi rabbiképzőben a tradicionális zsidó szövegeket tanulmányozza. Hat évvel később Davidot hazahívták, hogy a Selznik család élére álljon, mivel apja elhunyt.

1933–39: 1933-ban elveszítettem az állásomat, ezért elhagytam Litvániát, és először az Egyesült Államokba, majd Portugáliába mentem. 1936-ban azonban Sztálin és Hitler is fenyegette a balti államokat, ezért hazatértem, hogy segíthessek anyámnak és nővéreimnek, akik időközben elköltöztek Kaunas városába. A háború baljós fenyegetése ellenére a zsidók nem tudtak elmenekülni. Üzleti kapcsolatokon keresztül állást kaptam egy irodaszer-kiskereskedésben.

1940–44: 1941 nyarán a németek megszállták Kaunast, és a gettóba telepítettek bennünket. 1943-ban a körülmények nehezebbek lettek. 1944 márciusától egyre több zsidót gyilkoltak meg a gettóban. Láttam, hogy ukránok és litvánok is segítik a nácikat. Végignéztem, ahogy gyermekeket vittek egy épület legfelső emeletére, és kidobták őket az ablakon egy őrnek, aki az utcán állt. Az őr aztán felszedte őket, és addig verte a fejüket a falba, amíg mindannyian meg nem haltak.

David 1944-ben megszökött a gettóból távozó transzportból, és három hétig bujkált a környező erdőben, amíg fel nem szabadították a területet. 1949-ben emigrált az Egyesült Államokba.