A holokauszt Magyarországon

A magyar zsidóság volt az utolsó nagy zsidó közösség, amely a náci uralom alá került.

Az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején a magyarországi zsidó lakosság üldöztetést és erőszakot élt át a magyar kormány részéről. De csak 1944 tavaszán szembesültek a náci megsemmisítő gépezet teljes erejével, több mint négy évvel a második világháború kezdete után. Ekkorra a nácik már tökéletesítették a diszkrimináció, dehumanizáció és a deportálás erőszakos folyamatát, amelyet ma holokausztként (1933–1945) ismerünk. Addigra már több millió európai zsidót gyilkoltak meg.

A magyarországi holokauszt időzítése megteremtette a tömeggyilkosságok pusztító mértékű növekedéséhez szükséges feltételeket. A nácik és magyar kollaboránsaik a holokauszt idején mintegy 550 000 magyar fennhatóság alatt élő zsidót gyilkoltak meg. A háború utolsó évében ölték meg az áldozatok túlnyomó többségét— körülbelül félmillió főt. Sokukat az auschwitz-birkenaui megsemmisítő központ gázkamráiban gyilkolták meg. A magyarországi zsidók Auschwitzba érkezését megörökítő fotók a holokauszt ikonikus képeivé váltak.

A holokauszt magyarországi időzítése rendkívüli mentőakciókhoz is vezetett. A legismertebb a Raoul Wallenberg által vezetett nemzetközi mentőakció. A magyar ellenőrzés alatt álló területekről mintegy 250 000 zsidó élte túl a holokausztot. A túlélők között volt Livia Bitton-Jackson, az Ezer évet éltem című könyv szerzője, és a Nobel-díjas Elie Wiesel. Számos magyarországi túlélő az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának túlélői önkéntesévé vált.

A holokauszt első szakasza Magyarországon, 1938–1944 márciusa

A magyarországi holokauszt első szakasza 1938 körül kezdődött és 1944 márciusában ért véget. Ebben az időszakban a magyar kormány saját kezdeményezésére üldözte a zsidókat. Zsidóellenes politikája a magyarországi antiszemitizmus hosszú történetére épült.

1920-tól kezdődően a magyar kormány jobboldali és tekintélyelvű rezsim volt Horthy Miklós vezetése alatt. Horthy és a többi magyar vezető nacionalista, antiszemita és antikommunista volt.

1944 márciusáig Magyarország szuverén állam volt, amely baráti kapcsolatokat ápolt a náci Németországgal. A két kormány hasonló világnézetet képviselt. 1940 novemberében Magyarország csatlakozott a tengelyhatalmi szövetséghez, és hivatalosan a náci Németország szövetségese lett.

Magyarországi antiszemita jogszabályok

A Horthy-korszak (1920–1944) idején a magyar kormány zsidóellenes törvényeket fogadott el. A cél az volt, hogy a zsidókat kizárják az ország társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális életéből. Az 1920-as népszámlálás szerint körülbelül 470 000 zsidó élt abban az időben Magyarországon. A zsidó lakosság Magyarország mintegy nyolcmilliós teljes népességének közel hat százalékát alkotta.

Magyarország legkorábbi zsidóellenes törvényét 1920-ban hozták meg, még a holokauszt kezdete előtt. Abban az évben fogadta el a magyar parlament a numerus clausus törvényt. Ez a törvény korlátozta a zsidó egyetemi hallgatók számát. Ez volt az első zsidóellenes törvény, amelyet Európában az első világháború (1914–1918) után hoztak.

1938-ban Magyarországon a zsidóellenes üldözés és jogi diszkrimináció fokozódni kezdett. 1938 és 1941 között a magyar kormány három jelentős zsidóellenes törvényt hozott meg:

• Az első zsidótörvény (1938. május) kvótákat vezetett be, amelyek a zsidók arányát 20%-ban korlátozták egyes szektorokban. Ide tartoztak a tisztviselők, a szellemi foglalkozásúak, ipari és a kereskedelmi dolgozók.
  
• A második zsidótörvény (1939. május) faji alapon határozta meg a zsidókat, és korlátozta bizonyos zsidók szavazati jogát. Emellett szigorította az előző évben meghatározott kvótákat.
  
• A harmadik zsidótörvény (1941. augusztus) megtiltotta a zsidók és a nem zsidók közötti házasságot és szexuális kapcsolatot.
  

Az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején a magyar kormány számos további zsidóellenes törvényt fogadott el. A legtöbbjük kizárta a zsidókat a gazdasági és társadalmi élet különféle területeiről. Ennek eredményeként több tízezer zsidó vesztette el munkáját, vállalkozását vagy megélhetését.

Térkép

A magyar területi terjeszkedés (Térkép)

Forrás:

• US Holocaust Memorial Museum

Magyar területi terjeszkedés, 1938–1941

1938-ban Magyarország az első világháború után megállapított határokon túli terjeszkedésbe kezdett. Ezt német támogatással és a náci Németország területi terjeszkedéséhez kapcsolódva tette. Ez a törekvés segítette a magyar vezetést abban, hogy megvalósítsa geopolitikai célját: visszaszerezze azokat a területeket, amelyeket az első világháború utáni békeszerződésekben elveszített.1Footnote 11

1938 és 1941 között Magyarország területeket (lásd 1. táblázat) szerzett meg a szomszédos Csehszlovákiától, Romániától és Jugoszláviától. Ezek a területek többnemzetiségű, többvallású közösségeknek adtak otthont. Magyarok, románok, szlovákok, szerbek, zsidók és sok más nemzetiség élt ezeken a vidékeken. A magyar kormány az összes annektált területen üldözte, kitelepítette a nem magyar lakosságot, és erőszakot alkalmazott.

Az annektált területeken élő zsidókat szintén sújtották a magyarországi zsidóellenes jogszabályok és intézkedések. Az 1941-es magyar népszámláláson 725 007 ember vallotta magát zsidónak. Ezek közül mintegy 325 000-en éltek a Magyarországhoz csatolt részeken. 1941-ben a zsidó lakosság Nagy-Magyarország teljes népességének (14 683 323 fő) körülbelül 5 százalékát alkotta. Ezenfelül további mintegy 100 000 embert is fajilag zsidónak minősítettek a második zsidótörvény alapján (1939). Ez akkor is így volt, ha magukat nem vallották zsidónak.

1. táblázat: Magyar területi terjeszkedés és a zsidó népesség létszáma, 1938–1941

A zsidó férfiak kizsákmányolása a magyar kényszermunkaszolgálat rendszerében, 1939–1945

1939 és 1945 között a magyar kormány a munkaszolgálat rendszerében dolgoztatta a hadköteles korú zsidó férfiakat.

A kormányzat a munkaszolgálati rendszert a rendes katonai szolgálat helyettesítésére hozta létre. Azoknak a férfiaknak szánták, akiket a kormány megbízhatatlannak minősített. Politikai ellenfelek, egyes keresztény szekták tagjai, románok, szerbek és különösen a zsidók tartoztak a munkaszolgálatra kényszerítettek közé. Kezdetben a munkaszolgálatot Magyarországon és az elcsatolt területeken végezték. A feltételek viszonylag jók voltak.

Miután Magyarország 1941 tavaszán belépett a második világháborúba, a magyar Honvédelmi Minisztérium a munkaszolgálat rendszerét egy elnyomóbb és nyíltan antiszemita intézménnyé alakította át. A zsidó munkaszolgálatosokat elkülönítették nem zsidó társaiktól. Nem kaptak többé egyenruhát. Továbbá megkülönböztető karszalagot kellett viselniük, amely zsidóságuk jelölésére szolgált.

1941 nyarától több tízezer zsidó munkaszolgálatost vetettek be a frontvonalak közelében a tengelyhatalmak által megszállt Kelet-Európában, különösen Ukrajnában. A magyar tisztek gyakran rosszul bántak ezekkel az emberekkel, és életveszélyes erőszaknak szolgáltatták ki őket. A zsidó férfiak nem rendelkeztek megfelelő szállással, élelemmel, ruházattal és orvosi ellátással. Sokan közülük végül szovjet hadifogságba kerültek.

Becslések szerint körülbelül 100 000 zsidó férfit kényszerítettek munkaszolgálatra. Közülük 25 000–42 000 munkaszolgálatos halt meg még azelőtt, hogy Németország 1944 márciusában megszállta Magyarországot.

A magyarországi zsidók deportálása és a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás – 1941

A magyarországi holokauszt első szakaszának egyik leghírhedtebb zsidóellenes erőszakos cselekménye 1941 nyarán történt. Ez a Szovjetunió elleni tengelyhatalmi támadás (Barbarossa hadművelet) nyomán történt. 1941 júliusában-augusztusában a magyar hatóságok összegyűjtötték és deportálták azokat a zsidó embereket, akiket „alkalmatlan idegeneknek és rendezetlen állampolgárságúaknak” ítéltek. A magyar kormány több mint 20 000 zsidót deportált a határon túlra a tengelyhatalmak által megszállt Galíciába (akkori Lengyelország, ma Ukrajna). A deportálások gyorsak, rendszertelenek, kaotikusak és embertelenek voltak.

Végül a Magyarországról deportált zsidók többségét (kb. 14 000–16 000 főt) Kamenyec-Podolszkijba vitték. Ott egy gettóban tartották fogva őket. Augusztus 26-28-án a náci német SS- és rendőri egységek, valamint a helyi ukrán kollaboránsaik tömeges golyó általi kivégzést hajtottak végre Kamenyec-Podolszkijban. 23 600 zsidót gyilkoltak meg. Valószínű, hogy egyes magyar katonatisztek szemtanúi voltak az összegyűjtésnek és a tömegmészárlásnak, sőt, talán részt is vettek benne.

A Magyarországról deportált zsidók közül sokakat, akik nem Kamenyec-Podolszkijban veszítették életüket, a későbbi mészárlások során lőtték agyon, gettókban haltak meg, vagy a belzeci megsemmisítő központban gyilkolták meg. Talán csak 2000 zsidó menekültnek sikerült visszatérnie Magyarországra. A Galíciában történt eseményekről szóló beszámolóikat gyakran hitetlenkedve fogadták.

Bácskai razziák a magyar megszállás alatt álló Jugoszláviában

1942 januárjában magyar katonai egységek rajtaütéseket hajtottak végre a Magyarországhoz csatolt Bácska (Jugoszlávia) területén. Ezek a rajtaütések elvileg a partizántevékenységre adott válaszok voltak. Erőszakos cselekményekre került sor Újvidéken (Novi Sad) és a régió más városaiban. A magyar hatóságok szerbeket, zsidókat és másokat vettek célba. Körülbelül 1000 zsidót és 2500 szerbet öltek meg. A mészárlások elkövetőit 1943–1944-ben magyar bíróságok elé állították.

A magyar kormány megtagadja a német deportálási követeléseket, 1942–1944

A holokauszt magyarországi első szakaszában a magyar kormány nem vett teljes mértékben részt a nácik által vezetett zsidók elleni tömegmészárlásokban.

A náci Németország zsidókkal szembeni gyilkos bánásmódja gyorsan eszkalálódott a Szovjetunió 1941. júniusi lerohanását követően. Német egységek teljes zsidó közösségek tagjait lőtték agyon. Később, 1941 végén és 1942-ben a náci német rezsim megsemmisítő táborokat hozott létre, amelyeket arra terveztek, hogy mérgező gázokkal végezzenek a zsidókkal. A náci német hatóságok egész Európából deportálták a zsidókat ezekbe a megsemmisítő központokba. Ennek kivitelezésében szövetségeseikre és kollaboránsaikra támaszkodtak.

1942-ben a náci német kormány nyomást kezdett gyakorolni a magyar kormányra, hogy minden magyarországi zsidót deportáljon a németek által ellenőrzött területre. Horthy és Kállay Miklós miniszterelnök (1942. március–1944. március) azonban ezt megtagadták. Horthy és Kállay azt válaszolták, hogy a magyarországi zsidó lakosság sorsa belügynek számít. Azzal érveltek, hogy a zsidók deportálása súlyos következményekkel járhat Magyarország gazdaságára.

Az együttműködés megtagadása azt eredményezte, hogy zsidók százezrei maradtak életben Magyarországon a tömeggyilkosságok csúcséveiben. Azonban ebben az időszakban a magyarországi zsidóknak jelentős nehézségekkel kellett szembenézniük az ország antiszemita törvényei és a kényszermunkaszolgálati rendszer miatt. De ellentétben a máshol közvetlen náci megszállás alatt élő zsidókkal, a magyarországi zsidók többsége saját otthonában maradt, ahol elegendő élelemhez és egyéb forrásokhoz jutott. Sok ezer zsidó menekült jött Magyarországra a szomszédos országokból, hogy elmeneküljenek a náci tömeggyilkosságok elől.

Magyarország így viszonylag biztonságos hely volt a náci tömeggyilkosságok elől menekülőknek, de ez 1944 márciusában hirtelen véget ért, amikor a náci Németország megszállta az országot.

A holokauszt második szakasza Magyarországon, 1944. március–1945

1944 márciusában a náci Németország katonai okokból úgy döntött, hogy megszállja szövetségesét, Magyarországot, annak a háborús erőfeszítésekben betöltött szerepe miatt. 1944. március 19-én a német katonai erők viszonylag akadálytalanul beléptek Magyarországra. A magyarok gyorsan eleget tettek a német követeléseknek. Ennek eredményeképpen a legtöbb német csapat csak rövid ideig tartózkodott Magyarországon. A németek azonban továbbra is meghatározó szerepet játszottak a magyar politikában.

A német megszálló hatóságok engedélyezték Horthynak, hogy továbbra is Magyarország kormányzója maradjon. Számos más magyar vezető is megtartotta a pozícióját. A németek azonban ragaszkodtak hozzá, hogy Horthy cserélje le Kállay miniszterelnököt a németbarát Sztójay Dömére. Sztójay miniszterelnökként együttműködött a német hatóságokkal. Több radikális jobboldali antiszemita kapott fontos pozíciót a kormányában.

Magyarország megszállása után a náci Németország egyik célja az ország zsidó lakosságának deportálása és elpusztítása volt. 1944 márciusában Magyarországon körülbelül 760 000–780 000 zsidó élt. Ez volt a legnagyobb, még életben lévő zsidó közösség Európában.

Magyarország német megszállása fontos fordulópont volt. A következő évben a németek és magyar kollaboránsaik mintegy félmillió magyarországi zsidót gyilkoltak meg.

Fénykép

Magyar munkaszolgálatos rendszerbe besorozott zsidók (Fénykép)

Munkaszolgálatra besorozott magyar zsidók vonulnak a munkaterület felé. Szeged, valamikor 1940 és 1944 között.

Forrás:

• Magyar Nemzeti Muzeum Torteneti Fenykeptar

Újabb antiszemita intézkedések a német megszállás alatt álló Magyarországon, 1944 tavasza

A német megszállás után a magyar kormány több tucat antiszemita rendeletet hozott. Célja a magyarországi zsidóság teljes elszigetelése, megbélyegzése és kifosztása volt. Az új antiszemita rendeletek arra kényszerítették a zsidókat, hogy átadják az olyan vagyontárgyaikat, mint az autók, telefonok, rádiók és kerékpárok. Más rendeletek megtiltották nekik, hogy nem zsidókkal együtt moziba vagy színházba járjanak. További rendeletek csökkentették a zsidók élelmiszeradagjait.

1944 március végén a magyar kormány bejelentette, hogy április 5-től minden hat évesnél idősebb zsidónak sárga Dávid-csillagot kell viselnie a ruháján.

A magyar hatóságok – köztük a polgármesterek, rendőr- és csendőrtisztek – országszerte együttműködtek ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtásában. A kormány utasításai szerint felszólították a zsidó közösségeket, hogy készítsenek nyilvántartási listákat az illetékességi területükön élő összes zsidóról.

Magyarországi tranzitgettók és a zsidók deportálása Magyarországról, 1944. április–július

A német és magyar hatóságok gyorsan megkezdték megtervezni a magyarországi zsidók gettósítását és deportálását. Adolf Eichmann náci SS-tiszt és deportálási szakértőkből álló csapata Budapestre jött, hogy irányítsa ezt a folyamatot. 1944 tavaszán és nyarán a magyar és német hatóságok Magyarországot hat hadműveleti zónára osztották. Minden zónában a deportálást gettók létrehozása előzte meg.

1944 áprilisától kezdődően a magyar hatóságok tranzitgettókat hoztak létre a nagyobb településeken. A magyar hatóságok közé tartoztak a területi és járási kormánytisztviselők, polgármesterek, közegészségügyi tisztviselők, rendőrök és csendőrök. A gettókat gyakran zsidók által lakott negyedekben vagy nagyobb épületekben, például üzemekben, raktárakban vagy téglagyárakban alakították ki. Jellemzően vasúti létesítmények közelében helyezkedtek el, hogy megkönnyítsék a deportálást. A kisebb városok és falvak zsidóit a nagyobb városok gettóiban gyűjtötték össze. Ezekben a tranzitgettókban napokra vagy hetekre zárták be őket. A magyar hatóságok őrizetük alatt tartották őket, és csak korlátozott mennyiségű élelmiszerrel, szállással és orvosi ellátással látták el őket. A német hatóságok egy kis része részt vett ebben a folyamatban. A gettósítás folyamatát széles körű fosztogatás, lopás és erőszak kísérte.

A zsidók szisztematikus deportálása a tranzitgettókból 1944. május közepén kezdődött.2Footnote 22 A német deportálási szakemberek és a magyar csendőrök zónáról zónára haladva kényszerítették a zsidókat a tranzitgettókból a tehervagonokba. 1944. május 15. és július 9. között körülbelül 437 000 zsidót deportáltak Magyarországról 147 vonaton. Közülük körülbelül 420 000 embert küldtek az auschwitz-birkenaui megsemmisítő központba.3Footnote 33) Odaérkezésükkor szelekción mentek keresztül. Körülbelül 100 000 magyarországi zsidót választottak ki az auschwitzi kényszermunkára. A többieket – körülbelül 330 000 zsidót (kb. 75 %-ukat) – a megérkezést követően a gázkamrákban ölték meg. Az áldozatok között férfiak, nők és gyermekek voltak. Ez volt a legtöbb halálesetet számláló időszak Auschwitz-Birkenauban.

Horthy leállítja a deportálásokat, 1944. június–július

1944. július 7-én Horthy elrendelte a magyarországi zsidók deportálásának leállítását. Ezt Németország romló katonai pozíciója, a nemzetközi fenyegetések és a belső köre részéről érkező nyomás miatt tette. Ennek ellenére a Budapest környéki városokból még két napig folytatódtak a deportálások Auschwitzba. Ezeket július 9-én állították le. Horthy utasítása ellenére Eichmann, német deportálási szakértői és a magyar kormányzatban lévő szövetségeseik megpróbálták folytatni tevékenységüket. 1944 júliusának végén és augusztusában csak kisebb számú deportálást hajtottak végre Auschwitzba a magyarországi internálótáborokból.

Az egyetlen zsidó közösség, amelyet az előző hónapok deportálásai többnyire érintetlenül hagytak, a budapesti volt.

Csillagos házak: Budapest, 1944 nyara

1944 júliusában Budapest nagyszámú zsidó közössége mintegy 200 000 főt számlált.

Dokumentum

Svéd menlevél (Dokumentum)

Menlevél, amelyet 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség állított ki egy zsidó nő számára. Az ilyen okmányok megvédték a birtokosukat attól, hogy a németek azonnal deportálják a megszállt Lengyelországban található auschwitzi megsemmisítő központba. A bal alsó sarokban lévő „W” azt jelzi, hogy Raoul Wallenberg kezdeményezte a dokumentumot.

Forrás:

• US Holocaust Memorial Museum, courtesy of Lena Kurtz Deutsch

• Gyűjteményi infomációk megtekintése

Azon a nyáron a budapesti körülmények meglehetősen rosszak voltak. A magyar kormány antiszemita törvényeinek és intézkedéseinek teljes ereje még mindig érvényben volt. A vidéki deportálásokról szóló hírek eljutottak a fővárosba. A magyar kormány egyfajta szétszórt gettósítást is bevezetett a városban. A magyar kormány és a budapesti önkormányzat tagjai arra kényszerítették a zsidókat, hogy kijelölt „csillagos házakban” éljenek. A hatóságok kijárási tilalmat és más korlátozásokat is bevezettek.

Magyarországi mentőakciók

A magyarországi holokauszt időzítése több rendkívüli mentőakciót tett lehetővé. Ezen erőfeszítéseket zsidók és nem zsidók egyaránt irányították.

Különösen a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság zsidó vezetői próbáltak tárgyalni, és megvesztegetni a náci vezetőket, hogy megmentsék a magyarországi zsidókat. A bizottság tárgyalt egy Kasztner-vonatként ismert mentési műveletről. Pénzért és értéktárgyakért cserébe a náci tisztviselők beleegyeztek abba, hogy egy zsidó transzport biztonságos helyre jusson. Több mint 1600 zsidó maradt életben ily módon.

1944 nyarán és őszén több nemzetközi mentőakció zajlott Budapesten. Semleges országok, különösen Svédország és Svájc diplomáciai misszióinak tagjai vezették őket. Raoul Wallenberg (Svédország) és Carl Lutz (Svájc) koordinálták a menlevelek elkészítését és terjesztését. A menlevél (németül Schutzpass) olyan papírdarab volt, amely azt jelezte, hogy egy személy (vagy család) semleges hatalom védelme alatt áll. Az embermentők a városban védett házakat is létesítettek a zsidók számára. Gyakran szorosan együttműködtek zsidó szervezetekkel és mentőcsoportokkal. Wallenberget az amerikai Háborús Menekültek Bizottsága kérte fel.

A nyilaskeresztesek hatalomátvétele Magyarországon

1944 augusztusában, amikor a háború menete egyre inkább a szövetségesek javára fordult, Horthy leváltotta Sztójay miniszterelnököt. Horthy új kormányt nevezett ki. A Sztójay-kormány számos szélsőjobboldali antiszemita tagját is menesztette. Szeptemberben a szovjet Vörös Hadsereg átlépte a magyar határt. Horthy képviselőket küldött, hogy fegyverszünetről tárgyaljanak a szovjetekkel.

1944. október 15-én Horthy megkísérelte a nyílt szakítást a náci Németországgal. Fegyverszünetet jelentett be a szovjetekkel. Azonban Horthy rosszul tervezett. A németek és magyar kollaboránsaik gyorsan átvették az irányítást. Horthyt a német hatóságok őrizetbe vették. Fia életével zsarolták, és követelték, hogy hozzon létre új kormányt. Horthy beleegyezett. Az új kormányt Szálasi Ferenc vezette. Szálasi a fasiszta és radikálisan antiszemita Nyilaskeresztes Párt vezetője volt. A nyilasok irányítása alatt Magyarország továbbra is a náci Németországgal együtt harcolt a szovjetek ellen.

A nyilas milíciák rémuralmat vezettek be a budapesti zsidókkal szemben. A Nyilaskeresztes Párt tagjai (nyilasok) zsidó embereket lőttek a Dunába.

Deportálások Budapestről, 1944 ősze

Október 20-án a nyilas milíciák megkezdték a zsidók kényszermunkára történő összegyűjtését. Egy nappal később a nyilas kormány kiadta a parancsot, mellyel a zsidó férfiakat és nőket kényszermunkára kötelezték. Zsidók tízezreit gyűjtötték össze. Kezdetben harckocsiárkokat kellett ásniuk a város körül. November 6-án a kormány megkezdte gyalogos deportálásukat a mintegy 160 kilométerre nyugatra fekvő Hegyeshalom és az osztrák-magyar határ felé. Útközben sok zsidó halt meg, sokakat pedig lelőttek. Az utat túlélő zsidókat átadták „kölcsön” a németeknek. A magyarok zsidó munkaszolgálatos zászlóaljakat is „kölcsönadtak”. Diplomaták (köztük Raoul Wallenberg és Carl Lutz), zsidó szervezetek és magyar civilek avatkoztak be, amennyire csak lehetett. Megpróbáltak segítséget nyújtani, vagy embereket megmenteni a deportálások elől.

1944 novemberében-decemberében több tízezer magyarországi zsidót adtak át a németeknek. A németek kényszermunkára kötelezték őket. Sok kényszermunkásnak védelmi árkokat kellett építenie. Halálos és kimerítő körülmények között dolgoztak. Ezrek haltak meg, vagy estek gyilkosság áldozatául. Sokan mások később, 1945 tavaszán haltak meg a halálmenetek során.

A budapesti gettó és a nemzetközi gettó, 1944. novembere–decembere

1944 végén a Nyilaskeresztes Párt két gettót hozott létre Budapesten.

Az egyik elkerített gettó Budapest hagyományos zsidónegyedében volt. A rezsim elrendelte, hogy a „csillagos házakban” élő zsidók költözzenek ebbe a gettóba. A budapesti gettót „pesti gettóként” vagy „nagy gettóként” is emlegették. Rendkívül zsúfolt volt. A gettót 1944 decemberében zárták-pecsételték le. Mintegy 70 000 ember élt itt. Körülbelül 3000 ember vesztette itt életét.

A nemzetközi menlevéllel rendelkező zsidókat a „nemzetközi gettó” néven ismert gettóba zárták. Ezt a gettót „védett gettónak” vagy „kis gettónak” is nevezték. A terület nem volt bekerítve, de magában foglalta a nemzetközi védelem alatt álló lakóházak egy csoportját. Hivatalosan 15 600 ember élt a nemzetközi gettóban. A valóságban azonban még több ezer ember keresett ott menedéket. Ide tartoztak azok, akik hamis menlevelekkel rendelkeztek, illetve azok is, akiknek egyáltalán nem voltak papírjaik.

Több ezer budapesti zsidó inkább bujkált, minthogy bármelyik gettóba beköltözzön.

A vég: a magyarországi zsidók felszabadítása, 1944–1945

Ahogy a szovjet Vörös Hadsereg nyugat felé nyomult, felszabadította a magyarországi zsidókat. A felszabadítottak között voltak munkaszolgálatos zászlóaljakban szolgáló és bujkáló zsidók is.

1944. november 2-án a szovjetek megkezdték Budapest elleni támadást. 1944–1945 telén a szovjetek bekerítették Budapestet, és ostrom alá vették a várost. A német és magyar csapatok keményen harcoltak a főváros védelmében. Ez idő alatt a nyilas milíciák továbbra is erőszakos cselekményeket követtek el a zsidók ellen. A szovjetek 1945. január 16-án felszabadították a nemzetközi gettót, január 17-18-án pedig a budapesti gettót. Februárban elfoglalták a város többi részét. 1945 áprilisára a szovjetek teljesen átvették az irányítást Magyarország felett.

A szovjetek körülbelül 119 000 zsidót szabadítottak fel Budapesten. Az ország többi részén csak keveseket szabadítottak fel.

A holokauszt magyarországi áldozatainak száma

Fénykép

Zsidó nők és gyermekek az Auschwitzba való megérkezéskor (Fénykép)

Magyarországról deportált zsidó nők és gyermekek a férfiaktól elkülönítve sorakoznak fel a szelekcióhoz Auschwitzban. Németek által megszállt Lengyelország, 1944. május.

Forrás:

• Yad Vashem Photo Archives

• Gyűjteményi infomációk megtekintése

1941-ben körülbelül 825 000 zsidó élt Magyarországon és az annektált területeken. Több mint 65 százalékukat (mintegy 550 000 embert) ölték meg a holokauszt során.

A holokauszt első szakaszában Magyarországon 44 000-63 000 zsidó ember halt meg vagy lett gyilkosság áldozata.

A második szakasz során körülbelül 500 000 zsidót öltek meg Magyarországon. Közülük mintegy 330 000-et az auschwitz-birkenau-i megsemmisítő központba történt érkezésük után a gázkamrákban gyilkoltak meg. Tízezrek haltak meg Auschwitzban vagy egyéb német koncentrációs táborokban és kényszermunkatáborokban, valamint a halálmenetek során. Ezreket gyilkoltak meg Budapesten a magyar nyilas milicisták.

Körülbelül 250 000 magyarországi zsidó élte túl a holokausztot. Túlélésüket több tényező együttállása tette lehetővé – legfőképpen az időzítés, az embermentés és a szerencse.