Eyshishok: egy zsidó közösség megsemmisítése

Az eyshishoki zsidó közösség a holokauszt során megsemmisített életek és közösségek szimbólumává vált. Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának Arcok Tornya című kiállítása Eyshishok város lakóinak állít emléket.

A történelem során Eyshishoknak számos különböző neve volt, többek között Ejszyszki (lengyelül) és Eišiškės (litvánul). Eyshishok a város jiddis neve, és ezt a nevet használta az ott élő zsidó közösség. Ma Eyshishok Litvániában található, Vilnius megyében, közel a litván–belarusz határhoz. Amikor azonban kitört a második világháború, ez a terület Lengyelországhoz tartozott.

Eyshishok és a környező régió mindig is sokszínű volt. Több vallás, nemzetiség és nyelv volt itt egyszerre jelen. Ez részben annak köszönhető, hogy a régió az elmúlt háromszáz évben többször cserélt gazdát.1Footnote 11 A régió különböző etnikai csoportok otthona volt, akik sok különböző nyelvet beszéltek: belaruszok, zsidók, litvánok, lengyelek, tatárok és mások. Ez egy sokvallású terület volt, ahol katolikusok, zsidók, muszlimok és ortodox keresztények éltek.

A holokauszt előtt Eyshishok stetlnek számított. A stetl egy jiddis szó, amely általában egy olyan kelet-európai mezővárost jelöl, ahol a lakosság többségét zsidók alkotják. A 19. század végén Eyshishok lakossága körülbelül két–háromezer fő volt. Hetven százalékban zsidók lakták. A városlakók maradék harminc százaléka elsősorban lengyelekből állt, akik közül sokan római katolikusok voltak. Eyshishokban és környékén a parasztok többsége etnikailag lengyel volt. De a környéken éltek litvánok, tatárok és belaruszok is, akik kapcsolatban álltak Eyshishok lakóival.

Eyshishok zsidó közössége

Az írott források a holokauszt előtt kétszázötven évre visszamenőleg bizonyítják a zsidó közösség létét Eyshishokban. A két világháború közötti időszakban a kisváros zsidó közössége körülbelül kétezer főt számlált. A lakosság pontos száma ingadozott a háború és a kivándorlás következtében.

Az Eyshishokban élő zsidók számára a városi élet szorosan kapcsolódott a zsidó hagyományokhoz. A városban számos zsidó kulturális szervezet, oktatási tevékenység és segélyszervezet létezett. A főtér közelében egy zsinagóga-komplexum állt. A zsinagóga udvarán (sulhojf) két helyet jelöltek ki a Tóra tanulmányozására (a régi és az új bét midrást), valamint egy rituális fürdő (mikve) kapott itt helyet. Volt itt egy zsidó iskola is.

Az eyshishoki gazdasági élet a piactér körül szerveződött, ahol csütörtökönként volt piacnap. A város központjában lévő piactéren sok üzlet és vállalkozás volt. Az ügyfélkörbe a zsidó és lengyel városlakók, valamint a lengyel parasztok tartoztak. A város zsidó családjai közül sokan kisvállalkozásokat vittek, például pékségeket, fényképészműtermet, fogadókat és élelmiszerboltokat. Néhány zsidó polgár cipészként, szabóként, kovácsként, hentesként vagy más szolgáltatásokban dolgozott. Sok vállalkozásnak nehézségei voltak az 1920-as és 1930-as években. Abban az időben a lengyel kormány gazdaságpolitikája negatívan befolyásolta a zsidó tulajdonú kereskedelmi és üzleti tevékenységet.

Fénykép

A stetl buszmegállója és benzinkút (Fénykép)

Férfiak csoportja áll egy busz előtt, mely az eyshishoki buszmegálló és a Shell benzinkút mellett áll. Balról jobbra: két ismeretlen buszsofőr, egy helyi lengyel rendőr, Avraham Krisilov, Israel Erlich és Moshe Slonimski. Mögöttük egy gyermek mosolyog a vezetőülésről.

Avrahamot és Moshét, akik társtulajdonosai voltak a benzinkútnak, az 1941. szeptemberi eyshishoki mészárlás során gyilkolták meg. Izraelt nem a többiekkel együtt ölték meg.

Forrás:

• United States Holocaust Memorial Museum, courtesy of The Shtetl Foundation

• Gyűjteményi infomációk megtekintése

Bár az eyshishoki zsidó közösség szoros kötelékben élt, egyre sokszínűbbé is vált. Az 1920-as és 1930-as években a régió infrastruktúrájának fejlesztése egyre rendszeresebben kapcsolta össze Eyshishokot a külvilággal. Az 1920-as években a lengyel kormány aszfaltozott autópályát épített, amely áthaladt Eyshishokon. Egy zsidó család Shell benzinkutat üzemeltetett a város központjában, ahol buszok tankoltak. 1931-ben vezették be a villamos áramot a városban.

Eyshishok zsidó közösségében nem mindenki osztott megegyező politikai vagy vallási nézeteket. A generációs és politikai megosztottság, amely Európa és Észak-Amerika nagy részén feszültséget okozott, Eyshishokban is észlelhető volt. A fiatalabb generációk eltávolodtak a stetl hagyományaitól. Sokakat vonzott a nagyobb városok és kulturális központok, például Vilna (Wilno/Vilnius) modern élete. Néhányan a friss világi politikai mozgalmak, például a kommunizmus iránt vonzódtak.

Etnikumok közti kapcsolatok Eyshishokban

Eyshishokban a zsidók nem éltek elszigetelve a környék többi népcsoportjaitól. A városban a zsidók és nem zsidók egymás közelében éltek, és napi szinten együtt dolgoztak. Sokan szoros kapcsolatot ápoltak. Néhány lengyel paraszt külön edényt is tartott fenn azon zsidó látogatók számára, akik kóser módon étkeztek (vagyis akik szigorúan betartották az vallási előírásokat az étkezés terén).

A Kabacznik család például a város egyik legprominensebb zsidó családja volt. Cserzőműhelyt és bőrnagykereskedést működtettek. Több alkalmazottjuk lengyel volt, beleértve a bejárónőt is, aki jiddisül beszélt a családdal. Kabacznikék nagyon szoros kapcsolatban álltak a város néhány lengyel családjával. Miriam Kabacznik a következőképpen emlékezett vissza:

Normális élet volt. Normális, szép élet. Jól ismertük egymást. Barátságos élet volt. Vendégszerető élet. Soha nem volt bezárva az ajtó. Nálunk az ajtók mindig nyitva voltak. És sok barátunk volt a nem zsidók között. Mindig szívesen fogadtuk őket a házban. És jöttek is.2Footnote 22

De feszültségek is akadtak egyének és csoportok között Eyshishokban. Az egymás közötti kapcsolatokat időnként előítéletek és neheztelések jellemezték. Ezek a nehézségek gyakran vallási és társadalmi osztálykülönbségekből fakadtak. Például a piaci napokon gyakran törtek ki összetűzések a parasztok és a városlakók között. Néhány zsidó gyerek még visszaemlékezett iskolaudvari konfliktusokra, amikor lengyel osztálytársaik antiszemita kifejezéseket használtak.

A második világháború megváltoztatta Eyshishokban a fennálló kapcsolatokat. A megszálló erők szembefordították egymással a különböző csoportokat. Ezzel felborították a régóta fennálló etnikai- és osztálydinamikát. A náci megszállás brutalitása különösen destabilizáló és romboló volt.

Eyshishok és a második világháború

A második világháború 1939 szeptemberében vette kezdetét Európában a németek lengyelországi inváziójával. Két héttel később a Szovjetunió lerohanta és megszállta Kelet-Lengyelországot. Ez a szovjet megszállás alatt álló terület magába foglalta Eyshishokot is. 1939 októberében a Szovjetunió Litvánia fennhatósága alá helyezte Eyshishokot és a környező régiót.

Eyshishok mint litván határváros (1939–1940)

Eyshishok 1939 októberétől Litvániához tartozott. Csak néhány kilométerre volt a Litvánia és a szovjetek által megszállt Lengyelország közötti határtól.

Határvárosként Eyshishok a zsidó menekültek tranzitállomásaként szolgált. Abban az időben a zsidók és mások még elmenekülhettek a német és szovjet megszállás alatt álló Lengyelországból Litvánián keresztül. Sokan illegálisan lépték át a határt, elkerülve a litván határőrséget. A helyi parasztok gyakran kalauzolták a menekülteket át a határon, majd Eyshishokba és onnan Vilnába. Ezeknek a menekülteknek ételre, szállásra és útbaigazításra volt szükségük. Szymen Rozowski, az eyshishoki rabbi bizottságot hozott létre, hogy segítsen nekik.

Az eyshishoki zsidók ezektől a menekültektől értesültek a náci zsidóüldözésről a németek által megszállt Lengyelországban.

Litvánia szovjet megszállása (1940 nyara–1941 júniusa)

1940 nyarán a Szovjetunió lerohanta és bekebelezte Litvániát. Ez azt jelentette, hogy Eyshishok újra szovjet ellenőrzés alá került. A szovjetek átszervezték Litvánia közigazgatását, és kommunisták kerültek hatalomra a regionális és helyi szinteken. Emberek ezreit deportálták a Szibériába.

Kommunista államként a szovjet irányítású Litvánia ellenezte a vallásgyakorlást és a szabad vállalkozást. Az új kormány sok emberrel szemben kemény intézkedéseket vezetett be a megszállt Litvániában, zsidókkal és nem zsidókkal szemben egyaránt. A kommunista hatóságok államosították a magántulajdont. Eyshishokban néhány vagyonosabb polgár így veszítette el vállalkozását és otthonát. A kormány néhány vallási intézményt is bezáratott.

Eyshishokban azok a helyi zsidók, akik támogatták a kommunistákat, saját közösségükben hajtották végre ezeket az intézkedéseket. Kényszerítették Rozowski rabbit, hogy hagyja el otthonát, és bezárták a zsidó iskolát. A zsinagóga azonban nyitva maradt, és a közösség továbbra is ünnepelte a vallási ünnepeket.

Litvániában sok zsidó és nem zsidó elutasította a szovjet irányítást. Ellenezték az új kommunista hatóságok államosítási politikáját. Néhány litván a zsidókat hibáztatta a szovjet politikáért. A szovjet megszállás új ellenérzéseket szült, amelyek gyakran régebbi előítéletekre épültek.

Litvánia német megszállása (1941. június–1944)

1941. június 22-én a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, beleértve a szovjetek által megszállt Lengyelországot és Litvániát. A nácik brutális kampányt folytattak a kommunizmus ellen, és kivégezték azokat, akik a szovjet megszállóknak dolgoztak. Sok litván örömmel fogadta a szovjet megszállás végét, és remélte Litvánia függetlenségének visszatérését.

Néhány antikommunista litván üdvözölte a német katonák érkezését. Új nacionalista litván milíciák alakultak, akik később csatlakoztak a kommunisták elleni német fellépéshez. Bizonyos esetekben ezek a milíciák zsidókra támadtak, és pogromokat hajtottak végre. A német propaganda arra ösztönözte a litvánokat, hogy a zsidókat tegyék felelőssé a szovjet uralomért, és a német hatóságok számos pogromot szítottak.

A németek 1941 augusztusában német polgári közigazgatást vezettek be a megszállt Litvániában. Sok közigazgatási pozícióba a németek litvánokat neveztek ki.

Eyshishok német megszállása

1941 júniusának végén a német hadsereg megérkezett Eyshisokba. Csupán néhány hétig maradtak.

Amikor a katonai erők távoztak, a német civil megszállási közigazgatás vette át az irányítást a város és a környező régió felett. Európa számos részéhez hasonlóan a németek a helyi rendszerekre és kollaboránsokra támaszkodtak a kormányzáshoz. Eyshishok irányítását tehát a németek látták el, de helyi képviselőik között litvánok is voltak.

A német megszálló erők Eyshishokban kényszermunkának, erőszaknak és nyilvános megaláztatásnak vetették alá a zsidókat. A zsidókat arra kötelezték, hogy Dávid-csillagos jelvényt viseljenek. Megszégyenítették a vallásos zsidó férfiakat azzal, hogy levágták szakállukat. Megtiltották a zsidóknak, hogy a járdán sétáljanak. A németek Eyshishok zsidóit arra kényszerítették, hogy adják át értéktárgyaikat.

Ezen túlmenően a németek elrendelték, hogy Eyshishokban hozzanak létre egy zsidó tanácsot (Judenrat). A tanács feladata volt, hogy érvényt szerezzen a német intézkedéseknek. A tagoknak biztosítaniuk kellett, hogy a megszállók által meghatározott kényszermunka-követelmények teljesüljenek. A zsidó tanács feladata volt többek között, hogy ellássa a német megszállókat élelemmel.

Fénykép

A zsidó iskola Eyshishokban (Fénykép)

Diákok és a tanárok gyűltek egybe az eyshishoki zsidó iskola hivatalos megalapításakor. 1941 szeptemberében a német Einsatzkommando 3 és a litván segédcsapatok mészárlást hajtottak végre a zsidók ellen Eyshishokban, a város lakóinak nagy részét meggyilkolták.

Forrás:

• United States Holocaust Memorial Museum, courtesy of The Shtetl Foundation

• Gyűjteményi infomációk megtekintése

Az eyshishoki zsidók elleni tömegmészárlás, 1941 szeptembere

A holokauszt végrehajtása Eyshishokban része a holokauszt Litvániában zajló eseménysorának. A nácik megdöbbentően vitték végbe a zsidók tömeges meggyilkolását Litvániában. A náci megszállás idején körülbelül kétszázezer zsidó élt Litvániában. Csupán hat hónap alatt a németek litván kollaboránsok segítségével százötvenezer zsidót gyilkoltak meg.

Az SS és rendőrségi hátterű Einsatzkommando 3 különleges egység szervezte a németek által megszállt Litvániában elkövetett számos mészárlást. Ők pusztították el a Kovno (Kaunas) és Vilna körüli zsidó közösségeket. Az Einsatzkommando 3 egy kis egység volt, és önállóan nem tudott tömeggyilkosságot elkövetni. A nacionalista litván milíciák tagjait segédalakulatokba toborozták. Ezek az egységek hajtották végre jellemzően a mészárlásokat a németek felügyelete alatt.

Az eyshishoki zsidók is azok között voltak, akiket 1941 nyarán és őszén gyilkoltak meg a német megszállás alatt álló Litvániában .

A mészárlás előzményei

1941 szeptemberében az Einsatzkommando 3 és a litván segédcsapatok megkezdték a mészárlások végrehajtását Eyshishok közelében.

Helyi parasztok figyelmeztették az eyshishoki zsidókat arra, hogy mi történik. Elmondták nekik, hogy a közeli városokban zsidókat gyilkoltak meg, többek között 1941. szeptember 10-én Varėnában. Varėna csak mintegy 30 kilométerre volt Eyshishoktól nyugatra. Bár a zsidók egy része nem törődött a figyelmeztetéseket, Rozowski rabbi komolyan vette őket. Rozowski gyűlést hívott össze. A zsidó közösséget arra buzdította, hogy önvédelem céljából ragadjanak fegyvert. A zsidó lakosok hezitáltak, és nem értettek egyet abban, mit lenne a leghelyesebb tenni.

Kevesebb mint két hét alatt a tömeggyilkosságok elérték Eyshishokot.

1941. szeptember 21., vasárnap: begyűjtés

1941. szeptember 21-én, vasárnap Ros Hásáná, a zsidó újév előestéje volt, a zsidó vallás egyik legszentebb napja.

Aznap reggel hirdetmények jelentek meg a városban. A német közigazgatás felszólította az eyshishoki zsidókat, hogy szolgáltassák be megmaradt értékeiket, és aznap este gyűljenek össze a zsinagógában. Fegyveres idegenek jelentek meg a városban. Sok zsidó próbálta elrejteni értékeit, biztos rejtekhelyeket keresni, és meggyőzni szeretteit arról, hogy meneküljenek.

Később a nap folyamán a litván segédrendőrök összegyűjtötték az eyshishoki zsidókat. Kényszerítették őket, hogy a zsinagógába és a két bét midrásba (a Tóra tanulmányozására kijelölt helyekre) menjenek. Néhány zsidó figyelmen kívül hagyta a parancsot, és megpróbált elmenekülni vagy elbújni nem zsidó szomszédaiknál, alkalmazottaiknál és barátaiknál. A litván segédcsapatok körbevették a várost. Igyekeztek megakadályozni, hogy az emberek elmeneküljenek.

1941. szeptember 22–24., hétfőtől szerdáig: fogva tartás

A zsidók legalább három napig voltak összezsúfolva a zsinagógában és a két bét midrásban. Étel és víz nélkül tartották fogva őket. Nem voltak mosdók. Több száz zsidót hoztak be más városokból, többek közt a közeli Valkininkai (lengyelül Olkieniki) településről.

A német Einsatzkommando 3 gyakran hozott létre rögtönzött fogva tartási központokat, amelyeket csak néhány napig tartottak fenn. A zsidók ilyen módon történő fogva tartása jellemző volt a holokausztra ezen a területen. A cél az volt, hogy egy közösség vagy kerület zsidóságát a meggyilkolásuk előtt összegyűjtsék.

A tizenhat éves Zvi Michaeli és családja is azok között volt, akiket a zsinagógában zsúfoltak össze. Évekkel később elmesélte, hogyan kezdtek pánikba esni a körülöttük lévő emberek. Kiabálni és sikoltozni kezdtek. A gyerekek sírtak. Az emberek egymást taposták, ahogy a bejáratnál található rögtönzött mosdókhoz igyekeztek. A rabbi imádságra hívta az embereket. A zsinagóga megtelt a kiabálás, sírás és imádkozás hangjaival.

A körülmények romlottak, ahogy egyre több zsidót kényszerítettek a környékbeli területről a zsinagóga-komplexumba. Két nap és három éjszaka tartották fogva a zsidókat a zsúfolásig megtelt zsinagógában.

Szeptember 24-én, szerdán az elkövetők kivitték a zsidókat a szabadba. A néhány háztömbbel arrébb található lóvásár területére vezették őket. Ahhoz, hogy odaérjenek, át kellett haladniuk a város középpontján. Néhány szomszédjuk egybegyűlt, hogy bámészkodjon, és még ujjongjon is. A lóvásárnál a zsidókat litván segédrendőrök és kutyáik őrizték.

1941. szeptember 25., csütörtök: a zsidó férfiak lemészárlása

Szeptember 25-én, csütörtök reggel az elkövetők a lóvásárnál összegyűlt több ezer ember közül körülbelül kétszázötven fiatal és jó erőben lévő férfit választottak ki. A többi fogolynak azt mondták, hogy, hogy ezek a férfiak gettót fognak építeni. A litván segédcsapatok ehelyett a régi zsidó temetőbe vitték és ott agyonlőtték őket.

A lóvásárnál fogvatartott zsidók hallották a mészárlás hangjait. Zvi Michaeli szerint néhány nem zsidó szomszédjuk odament a piac kerítéséhez, és arra buzdította a zsidókat, hogy meneküljenek, és mentsék magukat. Mások, akik az anyagi haszonra összpontosítottak, azt kiabálták nekik, hogy dobják át értéktárgyaikat a kerítésen.

Egyre több férfit és fiút vezettek csoportokban a régi zsidó temetőbe. Ott a litván segédcsapatok arra kényszerítették őket, hogy levetkőzzenek. Miközben a németek figyeltek, a litván segédcsapatok a zsidó férfiakat egy már meglévő gödörbe lőtték bele. A nők és a gyermekek a lóvásáron maradtak, míg a férfiakat lemészárolták.

Zvi Michaeli az apjával és öccsével azok között volt, akiket sorba állítva agyonlőni készültek. A sortűz során Zvit csak súrolta egy golyó. Egy másik golyó azonban eltalálta apját, akinek a teste Zvire zuhant. Zvi a következőképpen emlékezett vissza:

De még mindig eszméletemnél vagyok. Tisztában vagyok azzal, mi történik. Érzem, hogy nem haltam meg… Élek. És már hosszabb ideje érzem magamon a testét. És egyre nehezebb és nehezebb és nehezebb lett. Úgy érzem, hogy megfulladok. Nem bírom tovább. És érzem magamon a vérét. Nehéz volt kicsúszni [alóla]. De valahogy sikerült…3Footnote 33

Végül Zvi kimászott a tömegsírból, és elmenekült.

Szeptember 26., péntek: a nők és a gyermekek lemészárlása

Szeptember 26-án, pénteken az elkövetők megkezdték a nők és a gyerekek kivégzését. Szekereken vitték őket körülbelül másfél kilométerre egy kavicsbánya gödréhez, mely egy katolikus temető mögött helyezkedett el. A litván segédcsapatok különválasztották a nőket és gyermekeket. A nőket arra kényszerítették, hogy levetkőzzenek. Majd a tömegsírba kezdték őket belelőni. Rengeteg fiatal nőt megerőszakoltak. Ezután brutálisan meggyilkolták a gyermekeket.

Leon Kahn és testvére a temetőben rejtőzködtek. Tanúi voltak a nők és gyermekek meggyilkolásának. Leon később így emlékezett vissza: „Nem egyszerűen emberek kivégzéséről és megöléséről volt itt szó, hanem a brutalitásról.”4Footnote 44

A tömegmészárlás dokumentálása: a Jäger-jelentés

1941 decemberében Karl Jäger, az Einsatzkommando 3 parancsnoka azzal dicsekedett, hogy egysége megoldotta „a litvániai zsidókérdést” („das Judenproblem für Litauen”).

Egy Berlinbe küldött hírhedt jelentésében több mint száz mészárlás helyszínét, időpontját és mértékét sorolta fel. Az Einsatzkommando 3 követte el a legtöbb tömegmészárlást a németek által megszállt Litvániában. A jelentés az eyshishoki (a jelentésben Eysisky) mészárlás időpontjaként szeptember 27-ét tünteti fel. Nem világos, hogy ez tévedés volt-e, vagy talán a mészárlás befejezésének vagy a jelentés elkészítésének napját tükrözi-e.

Jäger tájékoztatta berlini feletteseit, hogy egysége összesen 137 346 zsidót mészárolt le. A Jäger-jelentés minden statisztikai bejegyzése mögött egyének kegyetlen meggyilkolása és a litvániai és belarusz zsidó közösségek elpusztulása áll.

A Jäger-jelentés adatai szerint 3446 zsidó embert gyilkoltak meg Eyshishokban. Közülük 989 férfi, 1636 nő és 821 gyermek volt. A túlélők beszámolói arra utalnak, hogy a meggyilkoltak száma ennél is magasabb lehetett.

Mentőakciók és túlélés Eyshishokban

Túlélni a vérengzést

Az eyshishoki zsidók százai kezdetben bujkálva és menekülve élték túl a mészárlást. Ezeknek a napoknak a káosza lehetőséget nyújtott számukra a menekülésre. Néhányan megtagadták, hogy szeptember 21-én este a zsinagógában gyülekezzenek. Másoknak az ezt követő napokban sikerült elszökniük a zsinagógából vagy a lóvásárról. A túlélők tanúvallomásai szerint legalább két alkalommal litván segédalakulatokban szolgálók segítettek a zsidóknak elmenekülni.

Azok, akik elmenekültek és elrejtőztek, a nem zsidók segítségére szorultak. Lengyel szomszédaikhoz, barátaikhoz és volt alkalmazottaikhoz fordultak segítségért. Ezek a lengyelek segítettek a litván és német őrök elől elszöktetni a zsidókat. Embereket rejtettek el az otthonaikban. Ruhákat adtak nekik, hogy parasztoknak álcázzák őket. Például Zvi Michaeli, miután kimászott a tömegsírból, a család lengyel barátainak tanyájára ment. Meztelenül és vértől borítva érkezett az ajtajukhoz. Segítettek neki tisztálkodni és gondoskodtak róla.

De a mészárlás túlélése nem garantálta a többi eyshishoki zsidó számára az életben maradást. A német megszállás és az európai zsidók tömeges meggyilkolása éppen csak elkezdődött.

Mentés és túlélés a vérengzés után

A mészárlás után nem volt biztonságos Eyshishok zsidó lakói számára a városban maradni.

Sokan a mintegy tizenöt kilométerrel délre fekvő Raduń városába menekültek, ahol barátaik és családtagjaik voltak. Raduń más német közigazgatási területen feküdt, mint Eyshishok, és 1941 szeptemberében a tömeggyilkosságok kevésbé voltak szisztematikusak azon a területen. A Raduńba menekültek közül azonban sokan nem élték túl a holokausztot. Őket 1942 májusában ölték meg, amikor a németek felszámolták a raduńi gettót.

Más zsidók vidéken bujkáltak, hogy elkerüljék a lebukást. Lengyel barátoknál vagy idegeneknél töltöttek el hosszabb-rövidebb időt. Néhányan a közeli erdőkben lévő partizánegységekhez csatlakoztak.

A háború előrehaladtával az élet Eyshishokban és környékén egyre nehezebbé vált. A német megszállás alatt a zsidók segítését szigorúan büntették. Eyshishok környékén azok, akik a válság pillanatában hajlandóak voltak segíteni a zsidóknak, nem feltétlenül akarták vagy tudták megkockáztatni a hosszú távú segítségnyújtást.

Fénykép

Yaffa Sonenson a családja nyaralójában (Fénykép)

Yaffa Sonenson (ma Eliach) csirkéket etet a családja tetlancei nyaralója előtt 1941. június 23-án. A kamera mögött a nagymamája, Alte Katz állt, aki fotóstúdiót működtetett Eyshishokban. Yaffa bujkálva élte túl a holokausztot, nagymamáját meggyilkolták.

Évekkel később Yaffa arra vállalkozott, hogy újra felidézze Eyshishok életének emlékeit a holokauszt előtti időkből. Több mint tizenöt éven keresztül járta a világot, hogy a közösségről fényképeket keressen. Az általa gyűjtött több mint ezer képet most az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának háromemeletes tornyában állítják ki.

Forrás:

• United States Holocaust Memorial Museum, courtesy of The Shtetl Foundation

• Gyűjteményi infomációk megtekintése

Mindazonáltal néhányan nagy kockázatot vállalva segítettek. Kazimierz Korkuć (angol nyelvű külső hivatkozás) lengyel gazda volt, aki tizenhat zsidót rejtegetett a farmján egy közeli faluban. A bújtatottak között voltak barátai, a Sonenson család, köztük a fiatal Yaffa Eliach (lánykori nevén Sonenson). Antoni Gawryłkiewicz (angol nyelvű külső hivatkozás), egy fiatal lengyel pásztor, rendszeresen segítette a zsidóknak ezt a csoportját rejtőzködésük ideje alatt, élelemmel és ruhával látva el őket. Futárként is szolgált köztük és a környék partizánjai között.

Miután Korkućról és Gawryłkiewiczről gyanították, hogy segítettek a zsidóknak bujkálni, a megszálló tisztviselők letartóztatták, kihallgatták és megverték őket. Azonban egyik férfi sem ismerte el, hogy zsidókat rejtegetett volna. Korkuć 1973-ban megkapta a Világ Igaza kitüntetést. Gawryłkiewiczet 1999-ben jutalmazták meg ugyanezzel a címmel.

Nem mindenki élte túl a holokausztot azok közül, akik megmenekültek a kezdeti mészárlás elől Eyshisokban. A raduńi gettóban meggyilkoltakon kívül másokat rejtekhelyük felfedezésekor vagy partizánharc közben öltek meg.

Az események vége és visszatekintés

1944 júliusa és októbere között a Szovjet Vörös Hadsereg kiűzte a németeket Litvániából, és újra megszállta az országot. Eyshishokot a Vörös Hadsereg 1944. július 13-án foglalta vissza. Ekkor kezdtek visszatérni a városba az életben maradt bujkáló zsidók.

Végül csak néhány tucat eyshishoki zsidó élte túl a holokausztot.

Akik túlélték, azokat kísértették az 1941. szeptember végi események emlékei és az azt követő évek. Zvi Michaeli így emlékezett vissza:

Érzelmileg sosem éltem túl a holokausztot. Egy meghasadt ember vagyok a mai napig. Mivel a testem még mindig a sírban van, apám rajtam fekszik, testvérem és apám vére még mindig a hátamon van. Ők velem vannak. Elkísérnek a mindennapi életemben.5Footnote 55

Emlékezés az Arcok Tornyában

Az eyshishoki zsidókról az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának Arcok Tornya kiállítása emlékezik meg. A torony több mint ezer fényképet mutat be. Ezek a képek arról a holokauszt előtti gazdag kulturális és közösségi életről tanúskodnak, amelyet a stetl lakói hoztak létre.

A fényképeket Yaffa Eliach (lánykori nevén Sonenson) gyűjtötte össze, aki maga is eyshishoki túlélő volt. Eliach annak a Yitzhak és Alte Katznak volt az unokája, akié a város fényképészműterme volt, és sok, a kiállításon látható képet ők készítettek. Eliach tizenöt éven át járta a világot, keresve ezeket a fényképeket. A Torony megvalósításának motivációjáról így írt:

Azon tűnődtem, hogy vajon milyen emlékmű tudna túllépni a halált ábrázoló képeken, és méltón megemlékezni arról a teljes, gazdag életről, amelyet ezek az emberek éltek... Úgy döntöttem, hogy saját utamat járva az életnek állítok emléket, nem pedig a halálnak.6Footnote 66