A holokauszt Odesszában

A holokauszt Odesszában azután kezdődött meg, hogy a német és román katonák 1941. október 16-án megszállták a várost. A román zsidóellenes rendelkezések gyorsan és kaotikus módon eszkalálódtak Odesszában és a románok által megszállt Ukrajna más részein. Az odesszai zsidók tömeges elpusztításának végrehajtásában számos csoport szerepet játszott. Románok, németek és helyi kollaboránsok (köztük oroszok, ukránok és különösen a nagy számú helyi német nemzetiségű lakosság) egyaránt részt vettek benne.

Alig egy héttel a megszállás után a román hatóságok tömeges mészárlásba kezdtek, és brutálisan megöltek legalább 25 000–30 000 zsidót Odesszában és annak külvárosaiban. A mészárlás napokig tartott. Hamarosan a románok mintegy 25 000–30 000 zsidót indítottak erőltetett menetben Odesszából a Bogdanovka (ukránul Bohdanivka) faluban lévő táborba. A táborban a megérkezésüket követő hat-nyolc héten belül szinte valamennyi zsidót meggyilkolták. 

A román hatóságok 1941 decemberében elhatározták, hogy „zsidótlanítják” Odesszát. 1942 első felében a még Odesszában lévő zsidókat vidéki fogolytáborokba deportálták. Többségüket ezeken a helyeken agyonlőtték. Odessza egykor pezsgő zsidó közössége kevesebb mint egy év alatt csaknem teljesen megsemmisült. 

A zsidóknak csak egy nagyon csekély hányada élte túl a holokausztot Odesszában, kényszermunkásként vagy bujkálva.  

A zsidó közösség Odesszában a II. világháború előtt

Az odesszai zsidó közösség a holokausztot megelőző évtizedekben nagy változásokon ment keresztül. 

A XX. század elejére a kikötőváros zsidó közössége az egyik legnagyobb és legélénkebb volt Kelet-Európában. Odessza a zsidó kultúra és oktatás elismert központja volt. 

A zsidók a város 18. század végi megalapításától kezdődően jelentős részét tették ki Odessza sokszínű lakosságának. Odessza egyike volt azon kevés nagyvárosoknak az Orosz Birodalomban, ahol megengedték a zsidóknak a betelepülést. Ám mint minden zsidóra az Orosz Birodalomban, az odesszai zsidókra is korlátozások vonatkoztak. A cári hatóságok kvótákat alkalmaztak a zsidók iskolai és egyetemi jelenlétének korlátozására. Más korlátozások pedig azt is meghatározták, hogy a zsidók milyen munkaköröket tölthettek be. Emellett a zsidók gyakran erőszaknak, pogromoknak voltak kitéve.

A zsidók élete Odesszában drámai változásokon ment keresztül az Orosz Birodalom 1917-es összeomlását, majd a Szovjetunió 1922-es megalapítását követően. A diktatórikus szovjet rezsim szoros kontroll alatt tartotta az állampolgárait. A kontroll nyomán ritkábban fordultak elő etnikumok közötti erőszakos cselekmények, így például zsidók elleni pogromok. Kommunista államként a szovjet rezsim olyan politikát folytatott, amely az embereket társadalmi és gazdasági helyzetük alapján vette célba. Az intézkedések minden szovjet állampolgárra érvényesek voltak, így a zsidókra is. A szovjet rendszer a tehetősebb embereket osztályellenségnek tekintette, és elvette ingatlanjaikat és vállalkozásaikat. Ugyanezek az intézkedések új lehetőségeket teremtettek a szegényebb emberek számára. A zsidók előtt olyan oktatási- és karrierlehetőségek nyíltak meg, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számukra. A társadalmi és gazdasági háttértől függetlenül minden szovjet állampolgár – beleértve a zsidókat is – ki volt téve a rezsim általi üldöztetésnek, sőt, halálnak, amennyiben a rendszer valós vagy vélt ellenségnek tekintette őket.

A szovjet politikai intézkedések minden etnikai, nemzetiségi és vallási közösséget súlyosan érintettek, beleértve az odesszai zsidó közösséget is. A szovjet hatóságok a kommunista elveket követve számos vallási intézményt bezártak. Ez a zsidók számára azt jelentette, hogy a legtöbb zsinagógát és vallási iskolát bezárták, és a rendszer pellengérre állította a rabbikat. A szovjetek üldözték a független kulturális és társadalmi szervezeteket is. Ennek eredményeként sok zsidó intézménynek, például a jiddis nyelvű színházaknak, könyvtáraknak és kiadóknak is be kellett zárnia. A zsidó közösségi élet Odesszában az 1930-as évekre gyakorlatilag megszűnt, annak ellenére, hogy a városban még mindig nagy számban voltak zsidók. Ugyanezek az intézkedések hasonló hatással voltak a többi etnikai és nemzetiségi csoportra is.  

Az 1939-es szovjet népszámlálás szerint az odesszaiak mintegy harmada (nagyjából kétszázezer ember) volt zsidó.  

Odesszát eléri a II. világháború

A II. világháború 1939 szeptemberében kezdődött Európában, de közel két évig nem érte el Odesszát. 1941. június 22-én a náci Németország és tengelyhatalmi szövetségesei (köztük Románia) megtámadták a Szovjetuniót. Ez a hadjárat a Barbarossa-hadművelet néven vált ismertté.

A háború egyik első jele Odesszában a Besszarábiából érkező menekültek – köztük zsidók – megjelenése volt. A Barbarossa-hadművelet során a román és német csapatok gyorsan előrenyomultak Besszarábiába és Észak-Bukovinába. A két világháború közötti Románia e területeit 1940 júniusában erőszakkal a Szovjetunióhoz csatolták. A Barbarossa-hadművelet megindítása után Románia gyorsan visszafoglalta ezeket a területeket. A román hatóságok Besszarábiában szinte azonnal foganatosították a zsidókkal szembeni diszkriminatív intézkedéseket, elkezdődött a gettósítás, a deportálások és a tömegmészárlások. Emiatt sok besszarábiai zsidó keletre menekült. Néhányan Odesszába mentek, mielőtt a németek és a románok megkezdték volna a város elfoglalását. 

1941 augusztus elejétől kezdve a tengelyhatalmak teljesen bekerítették Odesszát. A román hadsereg ostromot indított a város ellen. A Vörös Hadsereg (a szovjet katonai erő) még több mint két hónapig védte a várost. 

A románok 1941. október 16-án végül elfoglalták Odesszát. A várost jelölték ki a Transznisztriai Kormányzóság fővárosaként. A Transznisztriai Kormányzóság egy román adminisztratív egység volt, amely az elfoglalt Szovjet-Ukrajnát irányította a Dnyeszter és a Déli-Bug folyók között. A kormányzóság 1941 és 1944 között létezett. Bár a román hatóságok ellenőrizték a területet, a náci német egységek is jelen voltak Odesszában és a környező térségekben. 

Térkép

Romániai táborok és gettók, 1942 (Térkép)

Forrás:

• US Holocaust Memorial Museum

Odessza ostrom alatt 

Mielőtt a frontvonal elérte volna Odessza külvárosait, a lakosság egy része még el tudott menekülni. Mások úgy döntöttek, hogy Odesszában maradnak, mert úgy hitték, hogy a szovjetek meg tudják védeni a várost. Megint mások személyes körülményeik miatt nem tudtak elmenni, vagy azért, mert nem rendelkeztek a szovjet hatóságok hivatalos engedélyével.

Miután a tengelyhatalmak körülzárták Odesszát, a civilek kelepcébe kerültek. Az egyetlen módja annak, hogy elmeneküljenek és elérjék a szovjet ellenőrzés alatt álló területeket, a tengeren való átkelés volt. A német légitámadások azonban megsemmisítették az evakuálást végző hajókat, ami tovább korlátozta a menekülési lehetőségeket. 

Mire a románok október közepén elfoglalták Odesszát, 70 000–120 000 zsidó maradt a városban, csapdába esve. Sokan közülük helyiek voltak, mások besszarábiai zsidó menekültek, akik Odesszában kerestek menedéket a román csapatok brutalitása elől.

A holokauszt kezdete Odesszában 

A román hatóságok 1941. október 16-án vették át az irányítást Odessza felett. A következő napon minden zsidót regisztrációra köteleztek. A románok azonnal megkezdték a városban és a környező területeken élő zsidók elleni megalázó és erőszakos akciókat, amelyek gyakran gyilkosságokba torkoltak. Emellett a náci antiszemita propaganda is terjedt a városban.

A román hatóságok október 18-án a Fontanszka utcai börtönt és körzetét zsidó fogolytáborrá alakították át. A börtönre mint gettóra vagy táborra hivatkoztak. Az ide bezárt férfiak, nők és gyermekek csak néhány szükséges holmit hozhattak magukkal. A románok a zsidó férfiakat kényszermunkára kötelezték a városban.  

A zsidók üldözése a román hatóságok részéről gyorsan eszkalálódott. Egyes visszaemlékezések, valamint a szovjet hatóságok vizsgálatai szerint a tömeges erőszak és öldöklés már október 19-én megkezdődött Odessza térségében. Az azonban egyértelmű, hogy az erőszak fokozódása október 22-étől öltött jelentős mértéket. 

A mészárlás előzménye: az 1941. október 22-ei robbantás

1941. október 22. estéjén robbanás rázta meg az odesszai katonai bázist. A robbanás több mint hatvan embert ölt meg. Az áldozatok között volt a várost irányító román tábornok, továbbá a román hadsereg tagjai, négy német tengerésztiszt és civilek is. Nem volt egyértelműen megállapítható, hogy ki volt felelős a robbantásért, a román hatóságok azonban a zsidókat és a kommunistákat kiáltották ki bűnösnek. Ezt a két csoportot az antiszemita és antikommunista propaganda gyakran megtévesztő módon összekapcsolta egymással.

A robbanásra válaszul Ion Antonescu román diktátor brutális megtorlást rendelt el az odesszai zsidók és kommunisták ellen. A román hatóságok nagyrészt maguk követték el ennek nyomán a mészárlásokat. Egy kisebb létszámú német SS-csapat is segíthetett nekik. 

Az 1941. október 22–26-ai tömegmészárlás

Az 1941. október 22-i robbantás volt a katalizátora a zsidóellenes erőszak azonnali, heves terjedésének. A románok még aznap este megkezdték a zsidók és kommunisták akasztásos kivégzését. Ezek a nyilvános kivégzések még másnap is folytatódtak. Október 23-a estére a román hatóságok becslések szerint ötezer embert akasztottak fel, akiknek nagy része zsidó volt. Másnap a román hatóságok a közeli Dalnyik faluba vittek át több ezer fogva tartott zsidót. A románok a zsidók egy részét már útközben kivégezték. Dalnyikban a román katonák először néhány tucat zsidót belelőttek a tankcsapdákba. Azután az életben maradt zsidókat nagy épületekbe (fészerekbe, raktárakba) zárták. A román katonák gépfegyvertűz alá vették ezeket az épületeket. A tömeges kivégzések még másnap is folytatódtak. A románok egy idő után sok épületet fel is gyújtottak. A román katonák lelőttek mindenkit, aki a tűzből menekülni próbált.

Október 25-én a román hatóságok robbanóanyagot használtak, hogy az egyik épületet felrobbantsák Dalnyikban, és megöljék a benne lévő embereket. Antonescu az október 22-i robbantás szimbolikus visszhangjaként rendelte el a megtorlásnak ezt a formáját. A Dalnyikban meghalt áldozatok száma ismeretlen. A tudósok becslései szerint körülbelül húszezer főre tehető.

A szemtanúk visszaemlékezései szerint a román hatóságok más helyszíneken is hajtottak végre tömegmészárlásokat a dalnyiki októberi események előtt és alatt is. Egy Lustdorf úti lőszerraktárnál például sortűzzel végeztek ki sokakat. Másokat elevenen elégettek a tüzérségi raktárakban. 

Azokat a zsidókat, akiket nem öltek meg a dalnyiki mészárlás során, egy újonnan létrehozott gettóba vitték Odessza Szlobidka nevű városrészében. Ők is az október 25-én ott fogva tartott mintegy huszonötezer zsidó között voltak. A szlobidkai állapotok szörnyűel voltak. Túlzsúfoltság, éhezés és dermesztő hideg várt a foglyokra.

A német csapatok által Odesszában elkövetett erőszak (1941. október–november)

Az Odesszában állomásozó román csapatokon kívül a német Einsatzgruppe D hadosztály Sonderkommando 11b osztaga is jelen volt a városban egy ideig. A Sonderkommando 11b 1941. október 17-től november közepéig maradt Odesszában. Október 23-án a német egység a Fontanszka utcai börtön fogvatartottai közül ismeretlen számú zsidót lőtt agyon. Valószínűleg késő októberben még egy tömeges mészárlást végrehajtottak. November közepén ez az egység rutinszerűen kutatta fel, majd végezte ki a zsidókat a városban.

Becslések szerint a Sonderkommando 11b által megölt zsidók száma ezer és ötezer ember között volt Odesszában.

Halálmenet a bogdanovkai táborba

A román hatóságok az októberi mészárlás után is folytatták a zsidók elleni erőszakos fellépést Odesszában. Október 27-étől kezdve a román csendőrök zsidók ezreiből álló csoportokat hajtottak Odesszából a románok által létrehozott bogdanovkai táborba. A tábor az ukrán faluban, Bogdanovkában (ukránul Bohdanivka) volt, ami mintegy 160 kilométerre található Odesszától. A tudósok becslései szerint a románok 25 000–30 000 zsidót hajtottak ide

Útközben a zsidók szenvedtek az étel- és vízhiánytól, valamint az extrémen hideg időjárástól. A menetoszlopokat kísérő csendőrök és a helyi rendőrség tagjai sokszor meglopták őket, és erőszakoskodtak is velük. 

A román hatóságok a bogdanovkai táborban egy hatalmas állami gazdaság (radhosp) disznóólaiba és magtáraiba zsúfolták a zsidókat. A Transznisztriai Kormányzóság más részeiből, valamint Besszarábiából és Bukovinából származó zsidókat is hurcoltak ide. A bogdanovkai táborban uralkodó embertelen körülmények miatt zsidók ezrei haltak meg az éhezés vagy betegségek következtében.

1941. december 21. és 1942. január közepe között több tízezer zsidót lőttek agyon a bogdanovkai kivégzések során. Ezeket a tömeges kivégzéseket mind román, mind német felügyelet alatt végrehajtották. Néhány kivégző a helyi német etnikum Selbstschutz nevű fegyveres milíciájának tagja volt. Ezek az egységek egy különleges SS-egység de facto irányítása alatt működtek.1Footnote 11 A kivégzésekben részt vettek a román csendőrség fennhatósága alatt működő helyi ukrán rendőri egységek tagjai is. Az elkövetők elégették az általuk lemészárolt emberek holttestét. Élve elégettek mintegy 2000–5000 olyan zsidót, akik túl gyengék vagy idősek voltak ahhoz, hogy gyalog eljussanak a tömegmészárlások helyszínére. A megölt zsidók vagyontárgyait gyakran ellopták.

Az Odesszából a bogdanovkai táborba erőszakkal elhurcolt zsidók közül szinte mindenki meghalt. 

Odessza „zsidótlanítása” 

A románok az októberi mészárlás és a bogdanovkai halálmenet utáni hetekben is erőszakos cselekményeket követtek el az odesszai zsidók ellen. Egyes túlélők beszámolói szerint ebben az időszakban a románok elkezdték követelni, hogy az odesszai zsidók sárga csillagot viseljenek a ruházatukon. 

1941. december közepén a román hatóságok becslése szerint körülbelül 44 000 zsidó élt Odesszában. Ion Antonescu román diktátor december végén úgy döntött, hogy Odesszának zsidómentesnek kell lennie. Ő és más román vezetők hittek a judeo-bolsevizmusban, egy összeesküvéselméletben, amely a zsidókat tette felelőssé a kommunizmusért. A Szovjetunióban élő zsidókat különösen veszélyes ellenségnek tartották. 1941-ben a románok attól tartottak, hogy az odesszai zsidók segítenének a szovjet Vörös Hadseregnek visszafoglalni a várost, ha erre lehetőséget kapnának. 

Antonescu utasítására Gheorghe Alexianu, Transznisztria kormányzója parancsot adott ki arról, hogy a megmaradt odesszai zsidókat a Transznisztriai Kormányzóság vidéki területeire kell deportálni.

A román hatóságok 1942. január 10-én elrendelték, hogy a még Odesszában tartózkodó zsidók két napon belül gyülekezzenek a szlobidkai gettóban. A gettó az Odesszából a Dnyeszteren túli területekre, főleg a Berezovca (románul) / Berezivka (ukránul) megyébe deportált zsidók gyűjtő- és tranzitpontjaként szolgált.  

Deportálások vasúton Odesszából 1942-ben

A román hatóságok megkezdték a zsidók deportálását Odesszából vasúton a várostól mintegy kilencven kilométerre északra fekvő Berezovca/Berezivka megyébe. 

A román csendőrök esetenként a német őrökkel együtt hajtották végre a begyűjtéseket és a deportálásokat Odesszából. A zsidók csoportjait több mint tíz kilométeren keresztül hajtották a Szlobidka gettótól vagy más gyűjtőhelyektől a vasútállomásra. Itt a zsidók nagyobb csoportjait (néhány tucattól körülbelül kétezerig) vagonokba zsúfolták, és Berezivka városába szállították. Néhány transzport más célállomásokra ment. 

A románok 1942 januárjában és februárjában több mint 31 000 zsidót deportáltak Odesszából. A deportálás fagypont alatti hidegben, halálos körülmények közt zajlott. A körülményeket tovább rontotta, hogy az őrök gyakran ellopták a zsidók személyes tárgyait, köztük a felsőruházatukat. Ennek következtében a deportáltaknak közel egynegyede már az utazás előtt vagy útközben halálra fagyott.

Márciustól júniusig folytatódtak a deportálások Odesszából, kisebb csoportokban. 1942 áprilisára már csak 701 regisztrált zsidó maradt a városban. A Szlobidka gettót 1942. június 10-én bezárták. Az utolsó deportáló vonat június 23-án hagyta el Odesszát. 

A német nemzetiségi milícia egységei által elkövetett mészárlások

Berezivkába való megérkezésük után a román csendőrök és az ukrán rendőrség a deportált zsidók többségét a Bug folyó mentén fekvő falvakban ideiglenes létrehozott táborokba hajtotta. Számos zsidó meghalt a célállomásra vezető úton.

Ezeket a meneteket gyakran német nemzetiségi milícia-egységek (Selbstschutze) őrizték. Egy ideig fogvatartották a zsidókat, és megfosztották őket minden megmaradt értéküktől. Ezután tömegesen agyonlőtték őket Berezovca megye különböző kivégző helyein. A német nemzetiségi milícia egységei több tucat ilyen mészárlást hajtottak végre. Egyszerre
30–1000 zsidót öltek meg. A legnagyobb léptékű műveletekre 1942 januárja és márciusa között került sor. A milícia tagjai ezután elégették az áldozatok holttestét.

1942 januárja és júniusa között a német nemzetiségi milícia egységei mintegy 33 500, a román hatóságok által Odesszából deportált zsidót öltek meg, főként Berezoca/Berezivka megyében. 

A megmaradt zsidók Odesszában

1942 júniusának végére szinte már nem is maradt regisztrált zsidó Odesszában. A románok később pár tucatnyi zsidót hoztak a városba; főként mesterembereket. Ezek a mesteremberek kényszermunkát végeztek a kormányzati műhelyekben. 1943 januárjában 54 zsidó kényszermunkás – köztük férfiak, nők és gyermekek – élt Odesszában. 

Becslések szerint ezer karaita zsidó család élt Odesszában a román megszállás alatt. A karaiták a judaizmus egy kis szektáját alkották, amelynek vallási gyakorlata eltért a kelet-európai zsidók szokásaitól. A nácik a karaitákat török származásúnak tekintették, ezért nem üldözték őket, és nem akarták elpusztítani őket. A transznisztriai román hatóságok ugyanezt a szemléletet követték.

Ezenkívül ismeretlen számú, hivatalosan nem regisztrált zsidó is Odesszában maradt. Ezek a zsidók gyakran bujkáltak vagy hamis személyazonosság alatt éltek. 

Az Odesszában bujkáló zsidók

Odessza megszállása alatt a románok a városban élő szinte összes zsidót megölték vagy deportálták. Néhányan elrejtőztek, és így élték túl a szörnyűségeket. Vera Bahmutszkaja, egy odesszai zsidó, aki úgy élte túl a holokausztot, hogy egy nem zsidó családi barát bújtatta, így írta le, milyen hihetetlen volt a túlélése:

Nagyon kevesen maradtunk meg. Nagyon kevesen. Amikor a románok visszavonultak […], végigmentem az utcán, és úgy tűnt, hogy én voltam az egyetlen megmaradt zsidó a városban.2Footnote 22

A zsidók egy kis része elrejtőzött, vagy hamis, nem zsidó személyazonosság alatt élt. A deportálás és a halál elől való bujkálás a városban nehéz volt, és ritkán járt sikerrel. Azoknak a zsidóknak, akik egyedül próbáltak elrejtőzni, élelmet és menedéket kellett keresniük anélkül, hogy elkapták volna őket. Azok a nem zsidók, akik megpróbáltak segíteni nekik, nemcsak személyes kockázatnak tették ki magukat, hanem annak a gyakorlati nehézségnek is, hogy titokban menedéket, élelmet és ruhát kellett biztosítaniuk. Mind a bujkáló zsidók, mind az őket segítő nem zsidók feljelentése általános volt a megszállás teljes ideje alatt.

Isten óvjon attól, hogy valaki megtudja [azt, hogy zsidó vagyok...]. Ha tudták volna, azonnal feljelentettek volna engem… [... De] voltak olyan emberek [is], akik nagyon humánusak és kedvesek voltak, és segítettek nekünk.3Footnote 33

A háború vége óta eltelt évtizedekben a Jad Vasem több tucat nem zsidót, akik segítettek a zsidóknak Odesszában, hivatalosan is elismert a „Világ Igaza” címmel.

A románok visszavonulása után

A románok 1944 márciusában visszavonultak Transznisztria területéről. A terület ekkor német irányítás alatt maradt. A szovjet Vörös Hadsereg 1944. április 10-én visszafoglalta Odesszát a németektől. 

Két hónappal később a szovjet hatóságok nyilvántartásba vették Odessza lakosait. Ekkor világossá vált, hogy a megszállók szinte teljesen megsemmisítették a zsidó közösséget – az 1939-es kétszázezer főről 1944-re csupán 2640 főre apadt a számuk.

Ahogy a Vörös Hadsereg visszafoglalta a területeket, a szovjet hatóságok elkezdték a megszállók által elkövetett különböző bűncselekmények feltárását. Kivizsgálták a zsidók ellen Odesszában és máshol elkövetett bűncselekményeket. A szovjet hatóságok az itt feltárt bizonyítékokat felhasználták az elfogott tengelyhatalmi bűnelkövetők és a helyi kollaboránsaik elleni perekben.  

Romániában a háborús diktátor, Ion Antonescu bukása után nyomozások folytak magas rangú tisztviselők ellen. Gheorghe Alexianu volt transznisztriai kormányzót bűnösnek találta a bukaresti Népbíróság. A románok 1946. június 1-jén kivégezték számos bűncselekményért; többek között azokért is, amelyeket a zsidók ellen követett el Odesszában.

A holokauszt emlékezete Odesszában

A II. világháború vége felé a Szovjetunió számos közösségében igyekeztek a zsidók nyilvánosan megemlékezni családtagjaik és barátaik meggyilkolásáról. A szovjet hatóságok azonban általában ellenezték az áldozatok egy bizonyos csoportjának kiemelésére irányuló törekvéseket. Amikor a szovjet rezsim emlékműveket épített a halottak emlékére, a rajtuk szereplő szövegben olyan kifejezések szerepeltek, mint „békés civilek”, „szovjet állampolgárok” vagy a „szovjet nép”. Ez még akkor is így volt, ha egy adott helyszínen az áldozatok túlnyomó többsége zsidó volt. Ez a nyelvhasználat elfedte annak a tragédiának a teljes mértékét, amelyet ma holokausztnak nevezünk. Ennek ellenére néhány zsidó közösségnek sikerült emlékműveket építenie a szovjet tisztviselőkkel való kapcsolatoknak és a velük kötött informális megállapodásoknak köszönhetően. Odesszában azonban az emlékmű létrehozására irányuló törekvések a szovjet időszakban évtizedeken át kudarcot vallottak.

A Szovjetunió 1991-es összeomlása után független államok jöttek létre, és a szovjet korszakban az emlékművek elhelyezésére bevezetett korlátozások megszűntek. Ezáltal új lehetőségek nyíltak a holokausztra és más tömeges atrocitásokra való megemlékezésre. Az 1990-es évek óta a holokauszt áldozatainak emlékművei megszaporodtak az egész régióban, így Ukrajnában is. 

Odesszában és környékén ma már számos helyen találhatók emlékművek és emléktábláik a holokauszt áldozatainak emlékére. E helyszínek közé tartozik Dalnyik, Szlobidka és a Lustdorf úton található egykori tüzérségi raktárak területe. Az egykori bogdanovkai táborban és a tömeggyilkosságok más helyszínein is találhatók emlékművek. 2009-ben holokausztmúzeum nyílt Odesszában.

2004 óta a Prohorovszkij téren található „Igazak sétánya” azoknak az embereknek állít emléket, akik a háború alatt segítettek a zsidóknak Odesszában. Fák szegélyezik ezt a teret, és egy emléktábla felsorolja azoknak a nevét, akiket a Jad Vasem a „Világ igaza” címmel tüntetett ki.