![Fela Perznianko [LCID: 2025]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/e8e929fb-4b9b-4237-868e-fc090cde772e.gif "Fela Perznianko [LCID: 2025]")
Fela egy kétgyermekes zsidó család idősebb gyermekeként látta meg a napvilágot a Visztula folyó partján fekvő Zakroczym városában, Varsó közelében. Az apja köztiszteletben álló ügyvéd volt. Fiatalasszonyként Fela kalaptervezőként dolgozott Varsóban, míg húszas évei vége felé feleségül nem ment Moshe Galekhez. A közeli Sochocin városba költözött, ahol a férjének gyöngygombgyára volt. Felának és Moshénak négy lánya született.
1933–39: 1936-ban a Galek család Varsóba költözött, miután vonzotta őket a város kulturális élete. Amikor Németország 1939. szeptember 1-jén megszállta Lengyelországot, Moshe felvetette, hogy meneküljenek Palesztinába. Bár Fela elkötelezett cionista volt, ellenezte az ötletet, mivel nem szívesen kezdett volna új életet egy idegen helyen. Varsó 1939. szeptember 28-án a németek kezére került, decemberben Fela és családja már a kötelezően előírt zsidókat megjelölő karszalagot viselték.
1940–43: 1940 novemberében a Galek családnak be kellett költöznie a varsói gettóba. A család egyetlen szobában lakott egy házban, melyben több másik család is élt. Az élelem kevés volt, és a napokat a házban ülve beszélgetéssel töltötték. A család túlélte az 1942-es tömeges deportálásokat, de 1943 áprilisában az utolsó razziák alkalmával, közvetlenül a gettó lerombolása előtt elfogták őket.
A razzia során Felát és Moshét elválasztották gyermekeiktől, több más idősebb felnőttel együtt sorba állították, és azonnal kivégezték őket.
MegtekintésA németek 1939 szeptemberében szállták meg Lengyelországot. Leót és családját a lódzi gettóba zárták. Leónak egy egyenruhákat készítő üzemben kellett szabóként dolgoznia. A lódzi gettót 1944-ben felszámolták, és Leót Auschwitzba deportálták. Később a gross-roseni táborrendszerbe került kényszermunkára. A szovjet hadsereg előrenyomulásakor a rabokat Ausztriába, az ebensee-i táborba vitték. Az ebensee-i tábort 1945-ben szabadították fel.
MegtekintésA németek 1939-ben foglalták el Tarnówot. 1940-ben Martinnak és családjának el kellett hagyniuk a lakásukat. A zsidók első tömeges mészárlásakor Martin egy padláson bújt el. A család két további razzia alatt is elrejtőzött. 1943-ban azzal az indokkal vették őket nyilvántartásba, hogy német hadifoglyokra cserélik őket, mert Martin anyja az Egyesült Államokban született. Vonattal Krakkóba, majd a bergen-belseni koncentrációs táborba vitték őket. Martint 1945-ben szabadították fel, és 1947-ben az Egyesült Államokba költözött.
MegtekintésMás zsidókhoz hasonlóan Lewent családját is a varsói gettóba kényszerítették. 1942-ben Abraham egy pincéban bujkált, ezalatt édesanyját és lánytestvéreit elfogták és megölték a németek. Abrahamot kényszermunkára vitték, de megszökött, és visszatért édesapjához a gettóba. 1943-ban mindkettőjüket Majdanekbe deportálták, ahol Abraham édesapja meghalt. Abrahamot később Skarzyskoba, Buchenwaldba, Schliebenbe, Bisingenbe és Dachauba küldték. Az amerikai katonák akkor szabadították ki Abrahamot, amikor a németek a foglyokat evakuálták.
Megtekintés![Ossi Stojka [LCID: 6352]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/7235f137-60d0-4a88-985c-d9058bc667e0.gif "Ossi Stojka [LCID: 6352]")
Ossi hat gyermek közül a legfiatalabb volt egy római katolikus cigány családban. A család egy lovaskocsival járta Ausztriát. Karavánjuk a telet az osztrák fővárosban, Bécsben, a nyarat pedig Ausztria vidéki részein töltötte. A Stojka család a lovári romák néven ismert cigány csoporthoz tartoztak, akik vándor lókereskedőkként jutottak jövedelemhez. Ossi ősei már több mint 200 éve éltek Ausztriában.
1933–39.: Ossi 2 éves volt, amikor Németország 1938 márciusában annektálta Ausztriát. A Stojka család kocsija egy bécsi táborhelyen állt, amikor a németek bevonultak. A cigányokat utasították, hogy ne menjenek sehová. A Stojka családnak faházzá kellett átalakítania a kocsik, és be kellett rendezkedniük arra, hogy egy helyben maradjanak.
1940–44: A cigányokat kényszerítették, hogy egy másik „rassz” tagjaiként jegyeztessék be magukat. Amikor Ossi 5 éves volt, a németek elvitték az apját, majd a nővérét, Kathit is. Végül Ossit és a család megmaradt tagjait egy cigányoknak kialakított náci táborba deportálták Birkenauba. Kevés volt az élelem, és az is javarészt fehérrépa. A kis Ossi tífuszos lett, és a beteg foglyoknak fenntartott barakkba vitték. A kórházat a foglyok gyakran csak a „krematóriumok előszobájaként” emlegették.
Ossi a kórházban nem kapott gyógykezelést, és a tífusz és az alultápláltság következtében meghalt. 7 esztendős volt.
Megtekintés![Gregor Wohlfahrt [LCID: 5466]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/6a4ebc58-4f73-4efb-881f-84d2c32fb007.gif "Gregor Wohlfahrt [LCID: 5466]")
Gregor egy faluban született az ausztriai Karintia tartományában. Az I. világháború alatt az osztrák-magyar hadseregben szolgált, ahol megsebesült. A katolikus neveltetésű Gregor és felesége az 1920-as évek végén betértek a Jehova tanúi sorába. Gregor földművesként és kőfejtőként dolgozott, hogy feleségét és hat gyermekét eltartsa.
1933–39: Az osztrák kormány 1936-ban betiltotta a Jehova tanúinak térítő tevékenységét. Gregort megvádolták, hogy engedély nélkül házal, és rövid időre börtönbe került. Amikor Németország 1938-ban annektálta Ausztriát, Gregor a gyülekezete élén bojkottálta a népszavazást a német-osztrák egyesülés ratifikálásáról. Gregort náciellenes fellépése miatt városának polgármestere 1939. szeptember 1-jén letartóztatta. Berlinbe küldték, hogy ott haditörvényszék elé állítsák a katonai szolgálat megtagadása miatt. Halálra ítélték, és 1939. december 7-én a berlini Plötzensee börtönben lefejezték.
1940–45: A háború folyamán Gregor egész családját letartóztatták, mivel nem megtagadták az együttműködést a nácikkal. Gregor két fiát is kivégezték: egyiküket fiút a Plötzensee börtönben lefejezték, ugyanott, ahol 1939-ben Gregort is, a másikat pedig lelőtték. Gregor legidősebb fia, Franz megtagadta a részvételt a katonai kiképzésben, és nem szalutált a náci lobogónak, ezért öt év kényszermunkára ítélték egy németországi táborban.
Gregor és két fia mellett a nácik másokat is üldöztek a Jehova tanúinak gyülekezetéből, amelynek Gregor is tagja volt.
Megtekintés![Robert Oelbermann [LCID: 5336]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/699e90e2-fa86-41da-978b-d935d73b6c1a.gif "Robert Oelbermann [LCID: 5336]")
1919-ben Robert és a fivére, Karl a kölni régióban megalapították a Nerother Bund ifjúsági csoportot. A többi német ifjúsági csoporthoz hasonlóan, ennek a csoportnak is az volt a célja, hogy a táborozás és a túrázás segítségével közelebb hozza a természethez fiatalokat. A fiúk serdülőkori bajtársias érzületéből néha homoszexuális kapcsolatok fejlődnek ki, a Nerother Bund pedig több más korabeli ifjúsági csoporthoz hasonlóan elfogadta ezeket a barátságokat.
1933–39: Röviddel azután, hogy a nácik 1933-ban hatalomra jutottak, feloszlatták az összes független ifjúsági csoportot, és bátorították a fiatalokat, hogy csatlakozzanak a Hitlerjugend mozgalomhoz. Robert ezt megtagadta. és titokban kapcsolatban maradt a Nerother Bunddal. 1936-ban a nácik által átdolgozott büntető törvénykönyv 175. paragrafusának értelmében, amely tiltotta a homoszexualitást, Robertet elítélték. Robertet a Nerother Bund 13 másik tagjával együtt börtönbe vetették.
1940–41: Robert egy volt a náci rezsim alatt a 175. paragrafus alapján elítélt 50 000 férfi közül. 1941-re átszállították a dachaui koncentrációs táborba. A táborokban lévő sok más „175-öshöz” hasonlóan Robertnek is egy rózsaszín háromszöget kellett viselnie. A „175-ösöket” általában külön barakkokban elkülönítették, és különösen kemény bánásmódban részesültek, a többi fogoly pedig gyakran kiközösítette őket.
A negyvennégy éves Robert 1941-ben Dachauban hunyt el. A halála körülményei nem ismertek.
Megtekintés![Joseph Muscha Mueller [LCID: 2582]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/a566efe8-cdd5-45ef-9abd-761de8183dd2.gif "Joseph Muscha Mueller [LCID: 2582]")
Joseph a németországi Bitterfeldben született cigány szülők gyermekeként. Élete első másfél évét ismeretlen okokból egy árvaházban töltötte. Joseph születésének idején mintegy 26 000 szinti és roma cigány élt Németországban. Bár a legtöbbjük német állampolgár volt, a többi német gyakran diszkriminálta és zaklatta őket.
1933–39: Másfél éves korában Joseph nevelőszülőkhöz került Halle városában, Bitterfeldtől 32 kilométerre. Ugyanebben az évben a náci párt hatalomra került. Joseph az iskolában gyakorta volt céltáblája az osztályban mindenféle csínytevésnek, és sokszor verték meg, mert „rosszul viselkedett”. Emellett gyakran csúfolták „fattyúnak” és „mulattnak” a Hitlerjugend mozgalomhoz tartozó osztálytársai.
1940–44: Amikor Joseph 12 éves volt, két idegen jött érte, akik elvitték az osztályból, mondván, hogy „vakbélgyulladása” van, és azonnal meg kell műteni. Joseph ellenkezett, de megverték, és erőszakkal műtétnek vetették alá, ahol sterilizálták – ez az eljárás a náci törvények értelmében jogszerű lehetőség volt az „aszociális” személyek kényszerű sterilizálására, amely csoportba a cigányok is beletartoztak. A felépülése után Josephet deportálni akarták a bergen-belseni koncentrációs táborba, nevelőapjának azonban sikerült kicsempésznie a kórházból, és elbújtatnia.
Joseph ezt követően öt hónapig egy kerti fészerben bujkált, így élte túl a háborút.
Megtekintés![Helene Melanie Lebel [LCID: 1823]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/fdb79b19-b2fe-41ea-9db5-10b256fbe713.gif "Helene Melanie Lebel [LCID: 1823]")
Helenét és húgát zsidó apja és katolikus anyja katolikus hit szerint nevelte Bécs városában. Apja az I. világháborúban hunyt el, amikor Helene még csak 5 éves volt, tíz évvel később anyja újra férjhez ment. A családban Hellyként becézett Helene szeretett úszni és operába járni. Középiskolai tanulmányai után jogi egyetemre ment.
1933–39: A 19 éves Helenén ekkor mutatkoztak először azt elmebaj jelei. 1934 folyamán az állapota tovább romlott, és 1935-re abba kellett hagynia jogi tanulmányait, és fel kellett adnia jogi asszisztensi állását is. Amikor szeretett foxterrierje, Lydi elpusztult, Helene idegösszeomlást kapott. Skizofréniával diagnosztizálták, és a bécsi Steinhof pszichiátriai klinikára került. Két évvel később, 1938 márciusában Németország annektálta Ausztriát.
1940: Helenét a Steinhofban tartották, és nem engedték haza annak ellenére sem, hogy az állapota javult. A szüleinek azt mondták, hogy hamarosan kiengedik, azonban Helene anyját augusztusban tájékoztatták, hogy a lányt egy niedernharti klinikára szállították a bajor határ túloldalán. Valójában Helenét egy átalakított börtönbe szállították a németországi Brandenburgban, ahol levetkőztették, fizikai vizsgálatoknak vetették alá, majd egy zuhanyzóba vezették.
Helene egyike volt annak a 9772 személynek, akiket abban az évben a brandenburgi „eutanázia” központban elgázosítottak. A hivatalos feljegyzésekben az áll, hogy „akut skizofréniás rohamban” hunyt el a szobájában.
Megtekintés![Yona Wygocka Dickmann [LCID: 2841]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/239465a1-009e-43c0-b563-f2df8e968151.gif "Yona Wygocka Dickmann [LCID: 2841]")
Yona egy négygyermekes, munkásosztálybeli zsidó család elsőszülöttje volt. A család Pabianice zsidónegyedében lakott. Yona apja lengyel üzleteknek értékesített árucikkeket. Amikor a lengyelek nem tudtak pénzzel fizetni az áruért, élelmet adtak cserébe a családja számára. Az élet nehéz volt Pabianicében, Yona családja azonban nagyon összetartó volt, és sok rokonuk élt a környéken.
1933–39: Miután 1939 szeptemberében kitört a háború, a németek felállítottak egy gettót Pabianicében a környékünkön. A teljes családomat a gettóba küldték. Szenvedtünk, mert nem volt elegendő élelem, és Gestapo minden héten egyre több értéktárgyunkat kobozta el. Aztán elkezdtek embereket is elvinni – néhány hetente kényszermunkára vagy a koncentrációs táborokba deportálták őket. Soha nem lehettünk biztosak benne, hogy viszontlátjuk-e még egymást a nap végén.
1940–44: 1942 májusában a pabianicei gettót kiürítették. A húgomat, az apámat és engem a lódzi gettóba deportáltak. 12 éves voltam, és egy gyárba küldtek dolgozni a kishúgommal együtt. Két éven át ruhákat varrtunk, és bujkáltunk, amikor a németek elkezdték deportálni a zsidókat Lódzból. 1944 augusztusában Auschwitzba szálították, ahol szelekción kellett átesnünk. A húgomat a halálba küldték. Engem egy németországi repülőgépgyárba vittek dolgozni. Amikor az amerikaiak bombázni kezdtek, vonatra raktak és mauthauseni táborba szállítottak minket.
Az amerikaiak minimális élelemmel és víz nélkül töltött 10 nap után szabadították fel Yonát a mauthauseni táborban. Yona a háború után egy nagybátyjához költözött Izraelben, majd végül Amerikában telepedett le.
Megtekintés![Jan-Peter Pfeffer [LCID: 2482]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/989c5e4f-fa72-48e5-b013-59151de71614.gif "Jan-Peter Pfeffer [LCID: 2482]")
Jan-Peter apja, Heinz német zsidó menekült volt, anyja pedig Henriette De Leeuw, egy hollandiai zsidó asszony. A náci diktatúrától és Heinz nagybátyjának egy koncentrációs táborban bekövetkezett halálától megrémülve a házaspár Hollandiába emigrált, amikor Henriette kilenc hónapos terhes volt. Amszterdamban telepedtek le.
1933–39: Jan-Peter nem sokkal azután született meg, hogy szülei megérkeztek Hollandiába. 18 hónapos volt, amikor Tommy, a kisöccse megszületett. 1939-ben Jan-Peter apjának szülei és bátyja csatlakoztak a családhoz Hollandiában mint németországi menekültek. Jan-Peter és Tommy holland anyanyelvűek voltak, és sok időt töltöttek anyjuk családjának vidéki otthonában.
1940–44: A németek 1940 májusában elfoglalták Amszterdamot. A német megszállás ellenére a hatéves Jan-Peter nem sok változást tapasztalt a mindennapokban. Aztán nem sokkal a kilencedik születésnapja után a németek a Westerbork táborba szállították a nagyanyját. Hat hónappal később Jan-Petert és a családját ugyanebbe a táborba vitték, nagyanyja azonban már nem volt ott. A tél folyamán a Pfeffer családot a távoli theresienstadti gettóba küldték, ahol Jan-Peter fázott, félt és éhezett.
1944. május 18-án Jan-Petert családjával együtt Auschwitzba deportálták. 1944. július 11-én, 10 éves korában elgázosították.
MegtekintésNémetország 1940 májusában szállta meg Belgiumot. Miután a németek elfogták az édesanyját és a testvéreit, Lilly bujkálni kezdett. Ismerősök és családtagok segítségével Lilly két éven keresztül tartotta titokban zsidó származását. 1944-ben viszont Lillyt belga állampolgárok leleplezték, és a mecheleni internálótáboron keresztül Auschwitz-Birkenauba került. Egy Auschwitzból indított halálmenetet követően Lillyt Bergen-Belsenben szabadították fel brit katonák.
Megtekintés
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.
![Two German Jewish families at a gathering before the war. [LCID: 08488]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/thumb/1babd7f8-9d75-4615-b9ff-92ace29738f5.jpg)