![Inge Auerbacher [LCID: 2501]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/0f89e4dd-2962-4849-96dd-06ae5d9e743b.gif "Inge Auerbacher [LCID: 2501]")
Inge szülei Berthold és Regina Auerbacher vallásos zsidók voltak Kippenheim faluban, Németország délnyugati részén, a Fekete-erdő közelében. Az apja szövetkereskedő volt. A család egy hatalmas, 17 szobás házban lakott, és cselédeket tartott a házimunka elvégzésére.
1933–39: 1938. november 10-én huligánok kövekkel megdobálták a házat, és betörték az összes ablakot. Ugyanaznap a rendőrség letartóztatta az apámat és a nagyapámat. Az anyámnak, a nagyanyámnak és nekem sikerült elbújnunk az egyik fészerben, amíg a dolgok el nem csendesedtek. Mire előbújtunk, a város zsidó férfiait már elvitték a dachaui koncentrációs táborba. Az apámat és a nagyapámat néhány hétre rá hazaengedték, de a nagyapám májusában szívrohamban meghalt.
1940–45: 7 éves koromban a szüleimmel a theresienstadti gettóba deportáltak bennünket Csehszlovákiában. Amikor megérkeztünk, mindenünket elvették a rajtunk lévő ruháktól és Marlene babámtól eltekintve. A táborban nagyon nehéz körülmények között éltünk. A krumpli olyan értékes volt, akár a gyémánt. Éheztem, féltem és többnyire beteg voltam. A nyolcadik születésnapomra a szüleimtől egy apró krumplis süteményt kaptam nagyon kevés cukorral, a kilencedikre egy rongyokból varrt új ruhácskát Marlene babának, a tizedikre pedig egy verset, amelyet az anyám írt nekem.
1945. május 8-án Ingét és a szüleit a theresienstadti gettóból szabadították fel, ahol közel három évet töltöttek. 1946 májusában kivándoroltak az Egyesült Államokba.
MegtekintésA II. világháború 1939 szeptemberében tört ki. Brigitte és a családja Kaunasba költözött azt remélve, hogy megkapják az Észak-Amerikába való utazáshoz szükséges vízumokat és útleveleket. 1941 júliusában, Litvánia német megszállását követően Brigittét és családját erőszakkal a kaunasi gettóba költöztették. Brigitte családja túlélte a „Nagy műveletet”, de édesanyja a gettóban rossz egészségi állapota miatt meghalt. Egy 1944. márciusi, gyermekeket célzó razzia után édesapja egy volt alkalmazottjának segítségével Brigitte elmenekült a gettóból. A szovjet erők 1944 augusztusában felszabadították Kaunast.
MegtekintésCharlene mindkét szülője a helyi zsidó közösség vezetője volt, a család aktív közösségi életet élt. Charlene édesapja a Lembergi (Lvovi) Állami Egyetem filozófiaprofesszora volt. A II. világháború Lengyelország 1939. szeptember 1-jei német inváziójával kezdődött. Charlene városa az 1939-es német–szovjet paktum értelmében a szovjetek által megszállt Kelet-Lengyelországban volt. A szovjet megszállás alatt a család az otthonában maradt, és Charlene apja folytatta a tanítást. 1941 júniusában a németek megtámadták a Szovjetuniót, és a város elfoglalása után letartóztatták Charlene apját. Soha többé nem találkoztak. Charlene-t, édesanyját és nővérét a németek a horochowi gettóba kényszerítették. 1942-ben Charlene és az édesanyja elmenekültek a gettóból, miután olyan pletykákat hallottak, hogy a németek le fogják rombolni. A nővére megpróbált egyedül elbújni, de soha többé nem hallottak róla. Charlene és az édesanyja a bokrok között rejtőzködtek a folyó partján, és időnként a víz alá merülve el tudták kerülni, hogy felfedezzék őket. Több napig bujkáltak így. Egyik nap Charlene arra ébredt, hogy az édesanyja eltűnt. Charlene egyedül maradt életben a Horochow közelében lévő erdőben, és a szovjet csapatok szabadították fel. Később az Egyesült Államokba emigrált.
MegtekintésRuth négy éves volt, amikor a németek megszállták Lengyelországot és elfoglalták Ostrowiec városát. Családját gettóba kényszerítették. A németek elvették az apja fotóstúdióját, bár megengedték neki, hogy a gettón kívül folytassa a munkát. A gettó felszámolása előtt a szülők rejtekhelyre küldték Ruth nővérét, majd sikerült elintézniük, hogy a gettón kívül, egy munkatáborban dolgozhassanak. Ruth is bujkált, hol a közeli erdőkben, hol a tábor területén. Amikor a tábort felszámolták, Ruth szüleit elválasztották egymástól. Ruth több koncentrációs táborban is járt, mielőtt Auschwitzba deportálták. A háború után Ruth egy krakkói árvaházban élt, majd újra találkozott az édesanyjával.
MegtekintésIrene és Rene Renate és Rene Guttmann néven születtek. Nem sokkal az ikrek születése után a család Prágába költözött, és ott éltek akkor is, amikor a németek 1939 márciusában elfoglalták Csehországot és Morvaországot. Néhány hónappal később egyenruhás németek tartóztatták le az apjukat. Irene és Rene évtizedekkel később tudta meg, hogy édesapjukat 1941 decemberében megölték az auschwitzi táborban. Irenét, Renét és az anyjukat a theresienstadti gettóba, majd az auschwitzi táborba deportálták. Auschwitzban az ikreket elválasztották egymástól, és orvosi kísérleteket végeztek rajtuk. Irene és Rene az Auschwitzból való szabadulásuk után egy ideig még nem találkoztak. Irenét a Rescue Children nevű gyermekmentő csoport vitte az Egyesült Államokba 1947-ben, ahol 1950-ben újra találkozott Renével.
MegtekintésThomas családja 1938-ban költözött Zsolnába. Ahogy a szlovák Hlinka-gárda egyre agresszívebben zaklatta a zsidókat, a család úgy döntött, hogy elmegy. Thomas és családja végül Lengyelországba utazott, azonban az 1939 szeptemberében történt német megszállás miatt nem tudtak Nagy-Britanniába távozni. A család Kielcébe került, ahol 1941 áprilisában egy gettót jelöltek ki. Amikor a kielcei gettót 1942 augusztusában felszámolták, Thomas és családja elkerülte a deportálást Treblinkába, amely ugyanabban a hónapban zajlott. Ehelyett egy munkatáborba küldték őket. Szüleivel 1944 augusztusában deportálták Auschwitzba. Ahogy a szovjet csapatok 1945 januárjában előrenyomultak, Thomast és a többi foglyot halálmenetre küldték Auschwitzból. A sachsenhauseni táborba mentek Németországba. Sachsenhausen 1945. áprilisi szovjet felszabadítása után Thomas árvaházba került. Rokonai megkeresték, és Göttingenben újra találkozott az édesanyjával. 1951-ben az Egyesült Államokba költözött.
MegtekintésNémetország 1939. szeptember 1-jén lerohanta Lengyelországot. A német megszállás után Sarah-t (aki ekkor csupán három éves volt) és édesanyját egy gettóba kényszerítették. Egy napon egy lengyel katolikus rendőr figyelmeztette őket, hogy a gettót fel fogják számolni. A rendőr Sarah-nak és édesanyjának először a házában adott menedéket, ezt követően egy burgonyatároló pincében, majd egy tyúkólban a telkén. Sarah több mint két évig itt rejtőzködött, amíg a szovjet erők fel nem szabadították a területet. A háború után Sarah Európából először 1947-ben Izraelbe, majd 1963-ban az Egyesült Államokba költözött.
MegtekintésCharlene mindkét szülője a helyi zsidó közösség vezetője volt, a család aktív közösségi életet élt. Charlene édesapja a Lembergi (Lvovi) Állami Egyetem filozófiaprofesszora volt. A II. világháború Lengyelország 1939. szeptember 1-jei német inváziójával kezdődött. Charlene városa az 1939-es német–szovjet paktum értelmében a szovjetek által megszállt Kelet-Lengyelországban volt. A szovjet megszállás alatt a család az otthonában maradt, és Charlene apja folytatta a tanítást. 1941 júniusában a németek megtámadták a Szovjetuniót, és a város elfoglalása után letartóztatták Charlene apját. Soha többé nem találkoztak. Charlene-t, édesanyját és nővérét a németek a horochowi gettóba kényszerítették. 1942-ben Charlene és az édesanyja elmenekültek a gettóból, miután olyan pletykákat hallottak, hogy a németek le fogják rombolni. A nővére megpróbált egyedül elbújni, de soha többé nem hallottak róla. Charlene és az édesanyja a bokrok között rejtőzködtek a folyó partján, és időnként a víz alá merülve el tudták kerülni, hogy felfedezzék őket. Több napig bujkáltak így. Egyik nap Charlene arra ébredt, hogy az édesanyja eltűnt. Charlene egyedül maradt életben a Horochow közelében lévő erdőben, és a szovjet csapatok szabadították fel. Később az Egyesült Államokba emigrált.
Megtekintés![Lisl Winternitz [LCID: 6421]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/b8a7ed1c-9616-458c-928e-83a48ae73769.gif "Lisl Winternitz [LCID: 6421]")
Lisl egy kétgyermekes zsidó család fiatalabbik gyermekeként látta meg a napvilágot Prágában, Csehszlovákia fővárosában, ahol a helyi zsidó közösség múltja a tizenegyedik századig vezethető vissza. Lisl családja a Karlova utcában lakott a város Karlin kerületében. Lisl apjának padlóburkolatokat forgalmazó nagykereskedése volt.
1933–39: 12 éves voltam, amikor 1939. március 15-én a német megszálló erők bevonultak Prágába. Aznap az iskolában a tanár rám kiáltott, hogy „Te koszos, mocskos zsidó!”, és arcon köpött. Szinte minden nap újabb és újabb korlátozó intézkedéseket hoztak a zsidók ellen. Nem mehettünk nyilvános helyekre, és az élelmiszerjegyeinkre vörös „J” betűt pecsételtek, és ezekkel csak bizonyos üzletekben és bizonyos órákban vásárolhattunk.
1940–44: 1941 decemberében deportálták Petert, a bátyámat. Indulás előtt még sikerült küldenie nekünk egy egyszavas üzenetet: „Terezin”. Aztán 1942-ben a szüleimet és engem is deportáltak, szintén a [theresienstadti] terezini gettóba. Szeptemberében 5000 csehszlovákiai zsidót küldtek Terezinből Auschwitzba, és a szüleim és én is rajta voltunk a listán. Peter, aki úgy határozott, hogy velünk marad, egyike volt a négy embernek, aki önként jelentkezett átszállításra. A létszám így 5004-re emelkedett, ezért az eredeti listáról négy embert visszaküldtek a gettóba – az egyik ezek közül én voltam.
Lislt egy gázmaszkokat gyártó munkakülönítménybe osztották, és a háború végéig Terezinben maradt. Később megtudta, hogy szüleit és bátyját Auschwitzban megölték.
Megtekintés![Lidia Lebowitz [LCID: 2381]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/50987ff7-ee88-44ea-95d6-4e3fb3c493e8.gif "Lidia Lebowitz [LCID: 2381]")
Lídia az északkelet-magyarországi Sárospatakon született egy kétgyermekes család kisebb lányaként. Lídia szüleinek egy sikeres szárazáruüzlete volt. Abban az időben a készen kapható ruházat még nem terjedt el vidéken. A városiak és a helyi parasztok Lebowitzék boltjában megvették a szövetet, majd abból varrattak ruhát a szabóval vagy a varrónővel.
1933–39: Lídia 2 éves volt, amikor az évekkel korábban az Egyesült Államokba kivándorolt Sadie nénje meglátogatta a családot két gyermekével, Arthurral és Lilliannel. Unokatestvéreivel nagyon jókat játszottak a nagyszülők tanyáján. Amerikából Magyarországra tartva Lídia nagynénjének hajója a németországi Hamburgban kötött ki, ahol Sadie néni látta a nácikat az utcákon menetelni, és aggódott sárospataki családjáért
1940–44: 1944-ben a németek megszállták Magyarországot. Egy hónappal a megszállás után a magyar csendőrök a nácik utasítására kilakoltatták Lídiát és szüleit az otthonukból. A Lebowitz családot több száz másik zsidóval három napig a helyi zsinagógában őriztek összezsúfolva. Ezután mindannyiukat átszállították a közeli Sátoraljaújhelyre, ahol mintegy 15 000 zsidót költöztettek be a cigánynegyedben kialakított gettóba. A gettó lakói nagyon nehezen jutottak élelemhez.
A gettót 1944 májusában és júniusában felszámolták. Az összes zsidót lezárt tehervagonokban Auschwitzba deportálták. Lídiáról és szüleiről többé senki nem hallott.
Megtekintés![Tomas Kulka [LCID: 6742]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/2f495a84-c24b-4f28-9ad5-d05345342257.gif "Tomas Kulka [LCID: 6742]")
Tomas szülei zsidók voltak. Az apja, Robert Kulka üzletember volt a morvaországi Olmütz városából. Az anyja, Elsa Skutezka kalapkészítő volt Morvaország fővárosából, Brünnből. A házaspár tanult volt, csehül és németül egyaránt beszéltek. 1933-ban házasodtak össze, és Robert szülővárosában, Olmützben telepedtek le.
1933–39: Egy évvel és egy nappal az esküvőjük után megszületett Tomas. Tomas 3 éves korában a nagyapja elhunyt, és a Kulka család Brünnbe költözött, Tomas anyjának szülővárosába. 1939. március 15-én, néhány héttel Tomas ötödik születésnapja előtt a németek megszállták Csehországot és Morvaországot, beleértve Brünnt is.
1940–42: 1940. január 2-án a németek Tomast a szüleivel és nagyanyjával együtt kilakoltatták a házukból. Remélve, hogy megmentheti a családi vállalkozást, Tomas apja úgy döntött, Brünnben maradnak. Mivel Tomas zsidó volt, nem kezdhette el az iskolát. Egy évre rá Tomas szüleit kényszerítették, hogy a vállalkozást eladják egy németnek mindössze 200 csehszlovák koronáért, azaz kevesebb mint 10 dollárért. 1942. március 31-én a Kulka családot a theresienstadti gettóba deportálták Csehszlovákia nyugati részén.
1942. május 9-én Tomast a sobibori haláltáborba deportálták, és ott elgázosították. 7 esztendős volt.
Megtekintés![Henoch Kornfeld [LCID: 1452]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/15df56db-df42-4b29-9522-e29ce3ce96f7.gif "Henoch Kornfeld [LCID: 1452]")
Henoch vallásos zsidó szülei 1937-ben házasodtak össze. Az apja, Moishe Kornfeld és az anyja, Liba Saleschutz Kolbuszowában telepedtek le, ahol Henoch anyja felnőtt. Liba apja egy házat vett itt az újdonsült párnak, és bevezette új vejét a szövet-nagykereskedelembe.
1938–39: Henoch 1938 végén született meg, majd számos nagynénje, nagybátyja és unokatestvére között nevelkedett. Henoch első születésnapja környékén a németek lerohanták Lengyelországot, és hamarosan elérték Kolbuszowát. A lengyel lovas katonák megpróbáltak szembeszállni a német sereggel, azonban nem vehették fel a harcot a tankokkal. Rövid harc után rengeteg ló teteme borította el az utcákat. Henoch városa német uralom alá került.
1940–42: A városban mindenki, még a gyerekek is ismerték Hafenbiert, a kegyetlen, buldogképű német rendőrparancsnokot, akit Kolbuszowába kineveztek. Hafenbier terrorizálta és gyilkolta a városbeli zsidókat. Henoch és a többi városi gyerek gyakran játszották azt, hogy Henoch Hafenbiert utánozva így szólt a barátaihoz: „Ha zsidó vagy, halott vagy”. Aztán egy fából készített puskával Henoch „lelőtte” a játszótársait, ők pedig összerogytak, mintha halottak lennének.
Henochot és családját 1942. június 25-én a rzeszówi gettóba, majd július 7-én a belzeci haláltáborba deportálták, ahol elgázosították őket. Henoch három és fél éves volt.
Megtekintés![Renate Guttmann [LCID: 4571]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/a68c6c6c-b543-4464-a405-a24edc5c9efe.gif "Renate Guttmann [LCID: 4571]")
Renate fiú ikertestvérével, Renével és német zsidó szüleivel Prága városában lakott. Renate szülei nem sokkal az ikrek születése előtt szöktek el a németországi Drezdából a náci kormány zsidóellenes politikája miatt. Mielőtt elhagyták volna Németországot, hogy Csehszlovákiában telepedjenek le, Renate apja, Herbert külkereskedelemmel foglalkozott. Ita nevű édesanyja könyvelő volt.
1933–39: A családunk egy hatemeletes lakásban lakott Prágában, a 22-es troli útvonala mentén. Hosszú, meredek lépcső vezetett fel a lakásunkig, ahol Rene bátyám és én közös kiságyban aludtunk a szüleim hálószobájában, amelyből egy terasz is nyílt a kertre. Renét és engem mindig szép és egymáshoz illő ruhákba járattak. Gyakran töltöttük napjainkat játékkal a parkban. 1939 márciusában a német hadsereg elfoglalta Prágát.
1940–45: A hatodik születésnapom előtt nem sokkal Auschwitzba küldtek minket a theresienstadti gettóból. A 70917. számot kaptam. Elválasztottak a bátyámtól és az anyámtól, és egy kórházba vittek, ahol megmértek, megröntgeneztek, és vért vettek a nyakamból. Egyszer lekötöztek egy asztalra, és késsel megvágtak. Injekciókat kaptam, amitől hánytam és hasmenésem lett. Miközben a kórházban feküdtem egy injekciótól betegen, az őrök jöttek, hogy elvigyék a betegeket kivégezni. A nővér, aki engem ápolt, elrejtett a szoknyája alatt, és én csöndben maradtam, amíg az őrök el nem mentek.
Renate és a bátyja túlélték a tábort, és 1950-ben találkoztak Amerikában. Megtudták, hogy ők is a „Mengele-ikrek” közé tartoztak, akiken orvosi kísérleteket végeztek.
Megtekintés![Zigmond Adler [LCID: 2912]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/large/b17c1070-20eb-428b-9474-f5dd50ea5a2f.gif "Zigmond Adler [LCID: 2912]")
Zigmond szülei csehszlovákiai zsidók voltak, akik kivándoroltak Belgiumba. Az anyja, Rivka ingeket varrt. Fiatalasszonyként biztos megélhetést keresve érkezett Belgiumba a bátyja, Jermie nyomában, aki néhány évvel korábban költözött családjával Liège városába. Rivka Liège-ben találkozott Otto Adler üzletemberrel, és feleségül ment hozzá. Örömmel tervezgették családjuk jövőjét.
1933–39: Adlerék gyermeke, Zigmond 1936-ban született, anyja azonban egy évre rá elhunyt. Az apja újranősült, a házasság azonban nem bizonyult tartósnak. Zigmond apja ekkor harmadjára is megnősült, és Zigmondnak hamarosan egy leány féltestvére született, és biztos családi háttere lett. Kisfiúként Zigmond sokszor látogatott el Jermie bácsi családjához, akik csupán néhány sarokra laktak tőlük.
1940–44: Zigmond 3 éves volt, amikor a németek elfoglalták Belgiumot. Két évvel később Zigmond apját a németek kényszermunkára deportálták. Ezt követően nevelőanyja elhagyta Liège-t, és Zigmondot Jermie bácsi és Chaje néni gondjaira bízta. Amikor a nácik elkezdték begyűjteni a liège-i zsidókat, Jermie bácsi néhány katolikus barátja segített a családnak zsidó származásukat elrejtő hamis okmányokat szerezni, és házat béreltek számukra egy közeli faluban. Két évvel később egy vasárnap kora reggel a Gestapo megjelent a háznál. Gyanították, hogy zsidók laknak ott.
Zigmondot, a nagynénjét és két unokatestvérét a mecheleni internálótáborba, majd Auschwitzba küldték, ahol a 7 éves Zigmondot 1944. május 21-én elgázosították.
MegtekintésSuse családja 1933-ban költözött Hollandiába. Miután 1940-ben megszállták Hollandiát, a németek zsidóellenes intézkedéseket hoztak. 1942-től Suse nem járhatott iskolába. A család 1943-ban bujkálni kezdett, Suse és édesanyja az egyik farmon, míg édesapja egy másikon. Később édesapja és egy másik pár is Suséék farmján rejtőzött el. 1945-ben szabadították fel őket. Suse 1947-ben érkezett az Egyesült Államokba.
Megtekintés
We would like to thank Crown Family Philanthropies, Abe and Ida Cooper Foundation, the Claims Conference, EVZ, and BMF for supporting the ongoing work to create content and resources for the Holocaust Encyclopedia. View the list of donor acknowledgement.
![Family members say goodbye to a child through a fence at the ghetto's central prison where children, the sick, and the elderly were ... [LCID: 89772]](https://encyclopedia.ushmm.org/images/thumb/272dbc14-8a78-4af5-b2c7-84e1479e6e15.jpg)